Aszód városában félévente megünneplik az újszülötteket, valamint a 70-80-90 éves helyi lakosokat. Nem volt ez másképp november 14-én, péntek délután sem, amikor a Csengey Gusztáv Általános Iskolában gyűltek össze a meghívottak. A rendezvényt a 2024-ben polgármesterré választott, fideszes Győrfiné dr. Hajdú Szilvia tartotta, akinek a vendége volt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Az ünnepség keretében emléklapot kaptak az újszülöttek (illetve azok szülei), valamint egy Aszódon levásárolható, 15 ezer forint értékű vásárlási utalványt. Ezen kívül még egy meglepetéssel készültek.
Az egyik résztvevő elmondása alapján kaptak egy „Bence kedvenc teakeveréke” felirattal és a képviselő arcképével ellátott tégelyt, amihez a képviselő hozzáfűzött egy történetet is arról, hogyan szavazta meg a családja a tökéletes ízesítést. Mindenesetre így már nem csak szülők, hanem a kisbabák is idejekorán találkozhatnak a képviselő arcképével az otthonukban.
(Telex)








