Nem tudjuk, hogy melyik lehet őkelme, képet nem küldött magáról

Mélyen Tisztelt Gyurcsány Ferenc! Mélyen Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Jöhet bárki és bármi, nekem Ön MINDIG miniszterelnök marad. Kissé pironkodva ugyan, de azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy problémám megoldása ügyében szíveskedjék az MSZP vezérkarához fordulni, és segítsen abban, hogy kérésem megértésre, támogatásra találjon. Egész pontosan arról van szó, hogy szükségem lenne egy gyorsan felvehető, kedvezményes hitelre. Nem egy nagy összegre, mindössze 150 ezer forintra.

El nem tudom mondani, hogy mennyire röstellem, hogy egy ilyen, az Ön számára nyilvánvalóan pitiáner gond miatt kell, hogy zaklassam. Nem is tenném, hogy ha néhány nappal ezelőtt szomszédom nem a következő szavak kíséretében vágta volna rám az ajtót: "Tőlem kérsz szívességet?! Tudod mit, pénzt nem, de tanácsot tudok adni. B.szd meg az MSZP-s k.rva anyádat, utána utazz le Pápára és b.szd meg a Gyurcsányét is, majd írj neki levelet, hogy adjon neked kölcsön!"

Sajnos itt tartunk, az emberekből kezd kiveszni a jó erkölcs, a részvét. Erre az útszéli stílusra nem lehet mentség, hogy a gyerekét egy hét alatt kétszer rabolták ki (szerinte természetesen cigányok voltak, már megint a bűnbakkeresés, ugye), a feleségét pedig leköpködték a kisközértben. És az sem, hogy a vállalkozása épp hogy nyekereg.

Visszatérve levelem mondanivalójára, le kell, hogy szögezzem: nem arról van szó, hogy nem hinnék már abban, hogy hamarosan érezni fogjuk a reformok jótékony hatását, valamint arról is biztosíthatom a miniszterelnök URAT és a vezetést, hogy bizodalmam és hitem töretlen KORMÁNYUNK és PÁRTUNK iránt. Bajnai Gordon jól válságkezel. Ha nem így lenne, nem mondanák a szakértők a független ATV-ben, a Klubrádióban, reggelente a Mokkában, nem írnák az Indextől a Népszabadságon át egészen a Népszaváig.

Szorult helyzetünkért természetesen engem és a családomat terheli a felelősség, biztos vagyok benne, hogy mi gazdálkodtunk rosszul jövedelmünkkel, de ettől a tény még tény marad: átmenetileg kissé nehéz helyzetbe kerültünk.

Lendvai Ildikó nagyon kedves és tisztességes volt velem, mikor előzetes levélváltásunk utáni személyes találkozónkon elmondta, hogy ő heti 60%-ra szokott hitelt adni, de megértve elkeseredésemet, most kivételesen heti 50%-ért is igénybe vehetem magánbankja szolgáltatásait.

Önzetlenül, saját kezűleg hozza a pénzt

Így jutottam ötvenezer forinthoz, de ez még nem húz ki a kátyúból, és ahogy fennebb említettem, további 150-re lenne szükségem.

44 éves vagyok, három gyermekem van, a feleségemmel mindketten két munkahelyen dolgozunk. A háromszobás lakótelepi lakásunkat már 2006 végén elcseréltük egy 1,5 szobásra. Az így megtakarított közel félmillió forintot is betettük a családi kasszába. Egyikőnknek sem derogál egy multinacionális vállalatnál takarítani másodállásban, ha lehet, megyünk hétvégén is. Milyen jó, hogy a rendszerváltozással megnyílt előttük az út, ennek köszönhetően egyre többen és többen jöhetnek hozzánk befektetni, segítve minket, kisembereket is munkához jutni. Gazdaságunk fejlődéséhez való hozzájárulásukról nem is beszélve. A 400 forintos órabérrel számolt fizetésünket is mindig, időben megkapjuk. Amiatt azért keserű a szám íze, és nem is vagyok benne biztos, hogy jól teszem, hogy leírom, de ki másnak mondhatnám el, ha nem Önöknek, szociálisan érzékenyeknek: nem vagyunk bejelentve. Jó, jó, tudom, hogy ezzel a feketegazdaságot erősítjük, de a menedzser kérte, hogy értsük meg, hogy a céget a világválság miatt komoly veszteség érte (állítólag több milliárdot buktak, így a 2009-es évet is jó, ha sikerül 50 milliárdos profittal zárniuk, hát nekik sem könnyű), és ígérte, hogy amint a nemzetközi helyzet fokozódása alábbhagy, intézik a bejelentést. Még annyit kért, hogy lehetőleg ezután is mindig Tescóban vagy Auchanban vásároljunk, mert ott is vannak érdekeltségeik. Mi az elhangzottakat tudomásul vettük és megértettük.

Nem kívánom a hibáink miatt gondterheltebbé vált életünk részleteivel untatni. Mindezeket is csak azért írtam le, hogy Ön is lássa, hogy mindent megtettünk és megteszünk azért, hogy a jelenlegi húzósabb időszakot minél zökkenőmentesebben vészeljük át. Ezért sem értem, hogy hol rontottuk el annyira, hogy legutóbb, úgy fél éve, az elmaradt számlánk kifizetéséhez a nagymamától kellett pénzt kérjünk. A nagyit már 2003-ban megfertőzte a Jobbik, így megkaptuk a magunkét tőle is, de ő legalább adott. Azt mondta, hogy utoljára.

Szóval az Önök útmutatása szerint igyekszünk: kisebb lakásba költözés, két munkahely. Továbbá öt éve már, hogy nyaralásként minden júliusban, hetente egyszer a közeli bányatóhoz kerekezik a család a spórolás jegyében.

Hogy miért veszem a bátorságot, ahhoz, hogy közvetlenül Önhöz írjak? Nézzük meg, hogy mit tettem eddig a PÁRTÉRT, tehát lényegében az országért.

2002 januárjában ébredtem tudatára, és lettem hűséges támogatója (a szomszéd szerint egy utolsó mocskos kollaboránsa) a szociáldemokráciának. Ekkor indultam el a haladó szellemiségű, toleráns európai polgárok útján. Azóta az összes szavazáson - legyen az önkormányzati, országgyűlési, időközi vagy EU-s - hoztam a kötelezőt, vagyis húztam az X-et a megfelelő kockába. Büszkén, dagadó keblekkel mondhatom el azt is, hogy az én szavazatom is kellett 2003-ban ahhoz, hogy 1000 év után újra visszatérjünk Európába, így válva egyenlővé angollal, némettel, franciával. Én mindig megértettem az idők szavát, soha nem hibáztam, úgy érzem, emelt fővel, egyenes gerinccel járhatok.

Ha kellett, plakátoltam, szórólapoztam, kopogtatócédulát gyűjtöttem. Ha kellett, aluljárókban osztogattam PÁRTUNK ajándékát hölgyeknek nőnapon, anyák napján. Ha kellett, választások előtt merőkanállal osztottam a gulyást roma testvéreinknek. És ha arra volt szükség, nem sajnáltam Suzuki Swiftemet, sem a benzint, hogy szintén a kisebbséghez tartozó rokkantnyugdíjasokat szállítsak a szavazóhelyiségekhez. A jövőben továbbra is ott leszek minden MSZP-s rendezvényen, majálison, a kissé már kopottas, de nagy becsben tartott, pálcikára húzott vörös papírzászlómmal. Az első sorban fogok állni azokon az utcai demonstrációkon, fáklyás felvonulásokon, mikor újra és újra kiállunk, hogy megvédjük a demokráciát és az egyetemes emberi jogokat az újfasisztáktól, így biztosítva háborítatlan életet roma és zsidó származású polgártársainknak is.

A néhány hónap múlva esedékes országgyűlési választásokon már 6 óra 01 perckor fogom ismét a szavazatommal biztosítani, hogy országunk a fenntartható fejlődés útjáról le ne térhessen, és az ehhez szükséges reformokat, változtatásokat, szabályozásokat, árkiigazításokat az Önök által felkért szakemberek elvégezhessék. Én, mint igaz, hithű pártaktivista, ennyit tehettem. Úgy érzem, hogy időt, energiát, pénzt nem sajnálva, szívvel-lélekkel tettem a dolgom, éppen ezért szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy komoly szerepem van abban, hogy ma már csak egy karnyújtásnyira vagyunk a modern demokráciától. A rendszerben kétségtelenül meglévő apró hibákat játszi könnyedséggel fogjuk kijavítani az elkövetkező években. Ezután pedig már nem is marad más dolgunk, mint elégedetten, az elismerő pillantásokat, vállveregetéseket begyűjtve, hátradőlve kijelenteni: megérkeztünk, a történelem véget ért.

Talán többet is érdemelnék egy kedvezményes hitelnél. Ezt bátran kijelenthetem. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az én alázatos, áldozatokat követelő munkámnak is köszönhető, hogy mára a legfontosabb kuratóriumokban, alapítványoknál, a minisztériumokban, a médiavezetői, és az egyéb komoly befolyással bíró testületeknél a döntéshozó pozíciókban, a mi megbízható demokratáink ülnek. És azért azt, csak úgy halkan megjegyezve, tegyük hozzá - anélkül, hogy mások pénztárcájában kotorásznánk -, hogy a mieink nem Túró Rudiért végzik felelősségteljes megbízatásukat.

Pedig higgye el, miniszterelnök ÚR, hogy az út, amin jártam, nem volt könnyű. Neonáci rögökkel volt terhes. Én mégis vállaltam az üldöztetést. Vállaltam, hogy azok a bizonyos jól körülhatárolható csoportok folytatólagosan, bűnszövetkezetben elkövetett hazaárulással megbélyegezve rekesszenek ki. Legutóbb is, úgy 3-4 héttel ezelőtt, mikor próbáltam az összeesküvés-elméletekre fogékony, végtelenül negatív szomszédot jobb belátásra bírni, ezt kellett hallgatnom: "Próbáld már felfogni, hogy az EU-val kapcsolatban nem azon kell gondolkozni, hogy mit fogunk kapni tőlük, hanem hogy mit nem vettek még el. A mai világ nem arról szól, hogy a gazdag támogatja a szegényt, hanem arról, hogy hogyan tudja még jobban kihasználni, kizsigerelni. Költözz már el innen, te elmebeteg!" Természetesen, mint még életemben soha, ekkor sem ültem fel a szélsőséges propagandának. Hiszem és vallom, hogy csak rajtunk múlik, hogy mire visszük az életben. Hiába mondja a nagyi, hogy: "fiam, külső és belső tényezők egyformán befolyásolják életünket, így az is döntő fontosságú, hogy az ország irányítói milyen lehetőségeket teremtenek. Óva intenélek attól, hogy Borsodban vagy Szabolcsban azt magyarázd az embereknek, hogy azért munkanélküliek, mert nem elég ügyesek ahhoz, hogy kihasználják lehetőségeiket". Igen, a nagyi is még maradi módon gondoskodó államban hisz, képtelen a fejlődésre, haladásra, továbblépésre, az önállósodásra. Úgy néz ki, hogy az ő szürkeállományát már menthetetlenül megmérgezték a provokátorok által terjesztett eszmék. De a hozzám hasonló igazi egyéniségeket nem lehet ilyen könnyen átverni, mi nem vagyunk lúzerek.

Vajon segít a csaladi?

Miniszterelnök ÚR! Ahhoz, hogy kis családom a 2010-ben már biztosan bekövetkező fellendülésig ne csavarodjon adósságspirálba, haladéktalanul segítségre van szükségünk. Köszönöm, hogy elolvasta levelem. Tisztelettel várva mielőbbi válaszát:

Vörös Pál (de Ön csak nyugodtan használja bármelyik becenevemet: Madár vagy Veréb)

Ajánló: Jelenczki István meghatározó filmje az ország kifosztásáról: Háború a nemzet ellen I-IV.  (x)