Az amerikai fegyveres erők csendes-óceáni parancsnoksága szerint Észak-Korea nem interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki vasárnap. A rakéta típusát még nem ismerik, de a repülési jellemzők nem egyeznek meg egy interkontinentális ballisztikus rakétáéval - közölte egy szóvivő.
Japánban pontosították a repülési adatokat. A kabinet főtitkára azt mondta, hogy a rakéta 800 kilométert repült, de nem Japán irányában, és nem az ország kizárólagos gazdasági övezetében zuhant a tengerbe. Nem jelentett veszélyt a légi és tengeri közlekedésre - mondta Szuga Josihide. Abe Sindzó kormányfő ugyanakkor "teljességgel elfogadhatatlannak" minősítette az ENSZ által is tiltott indítást. Inada Tomomi japán védelmi miniszter úgy tudja, hogy a szöuli idő szerint 5 óra 27 perckor kilőtt rakéta több mint 2000 kilométer magasba emelkedett, és egy új típus lehet.
Szöulban "veszélyes provokációnak" nevezték a kísérletet, amelyet alig pár nappal Mun Dzse In elnök beiktatása után hajtottak végre. A jelenlegi rakéta magasabban és távolabbra repült, mint az a közepes hatótávolságú társa, amelyet Phenjan februárban sikeresen tesztelt ugyancsak az északnyugati Kuszongban. A nemzetközi közösség attól tart, hogy Észak-Korea atomtöltettel felfegyverzett interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésén dolgozik, amellyel elérhetné az Egyesült Államokat. Donald Trump amerikai elnök megígérte: nem hagyja, hogy ez megtörténjen.
Zoom
Dél-Koreában árgus szemekkel figyelik a történéseket (fotó: AP/Ahn Young-joon)
Szakértők szerint a vasárnapi rakétateszt jelentősen megnövekedett hatótávolságra utal, ami azt jelenti, hogy február óta történtek előrelépések az észak-koreai rakétaprogramban. A 2000 kilométeres magasság arra utal, hogy a rakétát magas röppályára állították. Erre hívta fel a figyelmet David Wright amerikai biztonsági szakértő is, aki szerint hagyományos röppályán a rakéta hatótávolsága elérhette volna a 4500 kilométert. Kim Dong Jub dél-koreai szakértő ennél is nagyobb fenyegetésről beszélt: szerinte akár 6 ezer kilométert is utazhatna a rakéta hagyományos röppályán, ami azt jelenti, hogy Észak-Korea elérhetné vele Hawaiit. Mindezek nem jelentik azt, hogy interkontinentális ballisztikus rakétáról lenne szó, hiszen annak hatósugara több mint 6 ezer kilométer.
Jonathan McDowell, a Harvard Smithsonian Center for Astrophysics kutatóintézet munkatársa úgy véli, Phenjan egy új, nagy hatótávolságú rakétát tesztelhetett. "Határozottan aggasztó" - tette hozzá.
Eközben Trump az eddigieknél szigorúbb szankciókat helyezett kilátásba Észak-Koreával szemben. Az amerikai pénzügyminisztérium jelezte: minden rendelkezésre álló eszközét megvizsgálja, hogy teljesen elvágják Phenjant a nemzetközi pénzügyi forrásoktól.
A Fehér Ház kiemelte: Trump "nem tudja elképzelni, hogy Moszkva kedvére lenne" a rakétateszt, miután a fegyver közelebb landolt Oroszországhoz, mint Japánhoz. A teszt után felbolydultak a térségbeli országok, és több irányú, magas szintű telefonbeszélgetésekre került sor többek között a japán és a dél-koreai külügyminiszter, illetve a japán és az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó között.
Kína mindenkit önmérsékletre intett, és azt kérte, hogy senki se rontson a Koreai-félszigeten jelenleg uralkodó feszült helyzeten. „A Biztonsági Tanács vonatkozó határozatai egyértelműen szabályozzák a ballisztikus rakétatechnológia használatát és az ezzel való kísérleteket Észak-Korea számára” - írta közleményében a pekingi külügyminisztérium. Hszi Csin-ping kínai elnök pedig azt nyilatkozta, hogy megpróbál politikai megoldást találni az észak-koreai atomkérdésre Oroszországgal.
„A két ország, amely elkötelezett a szíriai konfliktus és a Koreai-félszigetet érintő atomkérdés politikai megoldása iránt, a ragasztóanyag szerepét tölti be a regionális és a globális béke és biztonság védelmezésének terén” – mondta Hszi, aki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélést Pekingben.
Frissítés: Oroszországtól 500 kilométerre pottyant le az észak-koreai rakéta
Az orosz korai előrejelző rendszerek észlelték az észak-koreai ballisztikusrakéta-kísérletet, a rakéta az orosz területi vizektől 500 kilométerre zuhant le - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A tárca közleménye szerint a rakéta kilövését közép-európai idő szerint szombat este 22 óra 30 perc körül észlelték. Az orosz előrejelző rendszer 23 percen át követte nyomon a ballisztikus rakétát, amíg az a Japán-tenger központi részén, mintegy 500 kilométerre Oroszország területétől lezuhant.
A rakéta röppályája jelentős távolságra volt az orosz határtól és nem jelentett veszélyt Oroszországra. Az orosz védelmi tárca jelezte, hogy az orosz korai előrejelző rendszerek és légvédelmi erők az előzetes terveknek megfelelően folytatják harckészültségi szolgálatot.
2. frissítés: megerősítették az új típusú ballisztikus rakéta kipróbálását
Észak-Korea megerősítette hétfőn, hogy előző nap egy új fejlesztésű közepes-nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet.
A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint siker koronázta a Hvanszon-12 jelzésű, föld-föld típusú hadászati ballisztikus rakéta tesztelését szolgáló kísérletet, amelyet a helyszínen személyesen felügyelt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.
Az indítás célja “az újonnan kifejlesztett, nagy méretű nukleáris robbanótöltet hordozására képes” rakéta taktikai és technológiai jellemzőinek ellenőrzése volt – közölte a KCNA, azt hangoztatva, hogy “a tesztet a szomszédos országok biztonságának maximális figyelembe vételével hajtották végre”.
A rakéta a hivatalos phenjani közlés szerint 2111 kilométeres magasságba emelkedett, és 787 kilométert repült, mielőtt becsapódott pontosan a kijelölt nyílt vízterületen, a Japán-tengeren.
Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi értékelése szerint magasabban és távolabbra repült, mint az a közepes hatótávolságú társa, amelyet Phenjan februárban sikeresen tesztelt, akkor is a Phenjantól északnyugatra lévő Kuszong térségéből indítva.
Az ENSZ tiltása és szankciói ellenére végrehajtott legújabb rakétakísérlete után az észak-koreai vezető külön is felhívta az Egyesült Államok figyelmét az új fegyver hatótávolságára. A dél-koreai hírügynökségnek a KCNA közlésére hivatkozó jelentése szerint Kim Dzsong Un leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak immár számolnia kell a realitásokkal, miután kontinentális területei és ázsiai-csendes-óceáni hadműveleti területe egyaránt elérhetővé váltak egy észak-koreai megtorló csapás számára.
Egy amerikai szakértő vasárnapi nyilatkozata szerint a legújabb észak-koreai rakétakísérlet nemcsak azt mutatta meg, hogy a kommunista ország képes csapást mérni az amerikai haderő guami katonai támaszpontjára, de azt is, hogy hatalmasat lépett előre egy interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztése terén.
Az észak-koreai rakétaprogramot figyelemmel követő John Schilling repülési szakértő a 38 North című portálnak nyilatkozva kijelentette, hogy a vasárnap tesztelt rakéta mintegy “4500 kilométer távolságra repülhetett volna, amennyiben a maximális röppályájára állítják”.
Phenjan újabb rakétakísérlete az első volt azóta, hogy Szöulban hivatalba lépett Mun Dzse In új dél-koreai elnök, aki egyébként azonnal “felelőtlen provokációnak” nevezte a lépést.
Korábban írtuk: Csak két hétig bírta ki Phenjan: újabb ballisztikus rakétát lőttek ki, ezúttal a legutóbbinál nagyobb sikerrel
Észak-Korea egy eddig azonosítatlan lövedéket indított helyi idő szerint vasárnap egy a nyugati partvidékén lévő helyszínről - közölte egy dél-koreai katonai forrás.
A dél-koreai vezérkar későbbi közleménye szerint a rakéta az Észak-Korea fővárosától, Phenjantól északnyugatra lévő Kuszong térségéből szállt fel, és mintegy 700 kilométert tett meg. A tokiói kormány ezt azzal az értesüléssel egészítette ki, hogy az eszköz 30 percig repült, majd belezuhant a Japán-tengerbe. A dél-koreai hírügynökség szerint ez sikernek tekinthető.
Az indítás helyszíne egy olyan támaszpont, ahonnan korábban közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával kísérletezett az észak-koreai hadsereg.
Dél-Koreában összehívták a nemzetbiztonsági tanácsot, és konzultációt kezdtek az Egyesült Államokkal az adatok pontos kiértékelése érdekében – közölték Szöulban. A japán miniszterelnök a hír hallatára azonnal tiltakozó jegyzéket adott ki.
Ez a mostani az első ilyen kísérlet két hete. Az előző perceken belül kudarccal végződött. Észak-Korea az elmúlt két hónap alatt négy kísérletet végzett ballisztikus rakétákkal. Nyugati és dél-koreai kormányzati illetékesek véleménye szerint el is ért némi haladást a fejlesztésben.
A vasárnapi indítás volt az első, provokatívnak tekintett rakétaindítás azóta, hogy Dél-Korea új elnökét május 10-én beiktatták hivatalába.
(MNO - MTI nyomán)