Egy palesztin meghalt, egy megsebesült a Gázai övezet határában, miután izraeli katonák rájuk lőttek – közölte palesztin egészségügyiekre hivatkozva a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
A palesztin beszámolók szerint egy 27 éves mezőgazdasági munkás, Omar Vahid Szamúr vesztette életét az övezet déli határánál, Hán-Junisznál. Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy éjszaka két incidens történt a határ mentén, amelyekben a határ túloldala, a palesztin földek felé lőttek.
„A katonai erők az övezet északi részén rálőttek két gyanús emberre, akik a biztonsági kerítés berendezését bolygatták, emellett éjjel a déli részeken ketten is megközelítették a határhoz közeli földeket, és gyanús tevékenységet folytattak. A hadsereg harckocsiból lőtt rájuk” – derült ki a történtekről kiadott katonai közleményből.
A határral szomszédos részeken különösen erős a feszültség ezekben a napokban, mert a Gázai övezetet kormányzó Hamász péntekre, a palesztin föld napjára meghirdette a visszatérés menetét, amelyben többezres tömegeket mozgósítanak a határ menti tüntetésekhez.
Gadi Ejzenkot vezérkari főnök erősen feszültnek nevezte csütörtökön a kialakult helyzetet, amely szerinte azzal fenyeget, hogy veszélyezteti a térség lakóinak biztonságát.
A Hamász néhány napja bejelentette, hogy péntektől – Izraelben az egyiptomi kivonulásra emlékező pészah ünnepének első napjától, a széder estétől – tömegeket, több tízezer embert visznek a határhoz, ahol megrendezik a visszatérés menetét. Csütörtökön a békés demonstrálás szándékát hangoztatták, és erre buzdították híveiket.
Az izraeli hadsereg válaszul megduplázta a katonák létszámát a határövezetben, az este kezdődő pészah ünnepe ellenére. Mesterlövészekkel is megerősítették a határt, egyben bejelentették, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozzák a tömegek Izraelbe jutását, és azonnal letartóztatnak minden határsértőt.
A Hamász folyamatos megmozdulásokat tervez a határnál hat hétig, egészen május 14-éig, Izrael hetven évvel ezelőtti kikiáltásának napjáig, amely a palesztinok számára a katasztrófa napja.
A szervezet közölte, hogy hétszáz méterre a határtól hat helyen hatalmas sátrakat állít fel – amelyekben főként nőket és gyerekeket fog elhelyezni –, és ezek lesznek a folyamatos tüntetések kiindulópontjai.
(MTI korrigálva)