Legalább 16 ember életét vesztette és öten eltűntek, miután kigyulladt egy akkumulátorgyár Dél-Koreában hétfőn - jelentették a helyi hatóságok. (Twitteres bejegyzések ugyanakkor már 20 vagy 21 halottról szólnak.) /Bővített hír./
A lítium akkumulátorokat gyártó Aricell hvaszongi gyárában helyi idő szerint délelőtt 10 óra 30 perc körül csaptak föl a lángok - tette hozzá a Hvaszong városi tűzoltóság.
Kim Dzsinjong helyi tűzoltó televíziós sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a hatóságok két embert súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak, további öt dolgozót pedig még mindig keresnek.
Kim elmondása szerint az eltűnt emberek nagy része külföldi állampolgár, főleg kínai vendégmunkás. Hozzátette: összesen 102 ember tartózkodott a gyárban a tűz kezdetekor.
A hatóságok kiemelték, hogy a lítium akkumulátorok miatt hagyományos módszerekkel nehézséget okoz a tűz eloltása, ezért nagy az esélye annak, hogy további áldozatok lesznek.
A tűz oka egyelőre ismeretlen. A tűzoltóknak többnyire sikerült megfékezniük a lángokat, de az oltási munkálatok továbbra is folynak.
A hatóságok szerint az akkumulátorok - amelyekből legalább 35 ezer található a gyárban - a tűz hatására sorozatban fölrobbantak, tovább terjesztve a lángokat, illetve akadályozva a tűzoltókat a bentrekedt emberek kimentésében.
A gyár környékét ellepték a robbanásokból származó törmelékek, a háromemeletes vasbeton épület felsőbb szintjei súlyosan megrongálódtak.
A dél-koreai kormány az eset kapcsán rendkívüli megbeszélést tartott.
(MTI)