Irán „a megfelelő időben” és „illő módon” fog válaszolni Iszmail Hánije Hamász-vezető teheráni meggyilkolására – mondta Ali Bageri iráni külügyminiszter a BBC szerint.
Zoom
Fotó: Getty Images
Mivel Irán súlyos válaszcsapást ígért, több ország a közelgő konfliktustól tartva felszólította állampolgárait, hogy hagyják el a térséget. Hogy Irán pontosan mit tervez, azt nem tudni, áprilisban több mint 300 rakétával és drónnal támadták meg Izraelt, miután egy szíriai katonai támaszpontot izraeli csapás ért.
A mostani iráni válaszcsapás azonban egyelőre várat magára. Irán kezdeményezésére szerdán a szaúd-arábiiai Dzsiddában összeült az Iszlám Együttműködés Szervezete.
Az ülés után a szervezet és külön a szunnita világ vezető hatalma, Szaúd-Arábia is elítélte Hánije meggyilkolását, amit ők is egyértelműen izraeli akciónak tartanak.
Az esetleges iráni megtorló akciót azonban sem az Iszlám Együttműködés Szervezete, sem Szaúd-Arábia nem biztosította a támogatásáról, csak azt ismerék el, hogy a merénylet súlyosan sértette Irán szuverenitását.
(BBC - Telex nyomán)