A 94 éves Hanning ellen a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) észak-rajna-vesztfáliai kirendeltsége emelt vádat. A detmoldi tartományi bíróságon az egykori SS-t azzal vádolták, hogy 1943 januárja és 1944 júniusa között bűnrészes volt "legalább 170 millió ezer ember meggyilkolásában". Az ügyészség hatéves börtönbüntetést kért a tábori őrre.

Hanning 1934-ben lépett be a Hitlerjugendbe, majd 1940-ben önkéntesként jelentkezett a Waffen-SS-be. 1942-ben kezdte meg szolgálatát Auschwitzban, ahol 1943-ban tizedesi, majd szakaszvezetői rangot kapott. A per során azt állította: a foglyok elpusztításában nem vett részt. Rossz egészségi állapota miatt főként irodai munkát végzett, de őrségben soha nem teljesített szolgálatot a rámpán, "ahol az SS tagjai eldöntötték, ki alkalmas kényszermunkára, és kit kell azonnal a gázkamrába vinni".

Hanning ellen csak közvetett bizonyítékok voltak. Dokumentumokkal igazolható, hogy Auschwitzban szolgált, és számos tanúvallomás és bizonyíték van arról, hogyan bántak a táborban a foglyokkal. Hanning ügyvédje is erre alapította a védekezést. Mint elmondta, Hanning nem gyilkolt és nem vert meg embereket, és nem is segített egyetlen ilyen cselekményben sem. Az ügyvéd szerint a német legfelsőbb bíróság állásfoglalása is azt mondja ki a hasonló ügyekben, hogy a bűnösség kimondásához konkrét cselekmény bizonyítása szükséges.

A "német" bírósági gyakorlat azonban épp az utóbbi időben változott meg e tekintetben. A sobibori munkatábor egykori őrét, John Demjanjukot úgy mondták ki bűnösnek 2011-ben, hogy egyetlen konkrét gyilkosságot sem lehetett rábizonyítani. Épp ennek a szégyenteljes ítéletnek a hatására hirdette meg a Simon Wiesenthal Központ a még életben lévő egykori lágerőrök felkutatását.

Az ügyészség által benyújtott vádirat is azon alapul, hogy Hanning a tábort működtető gépezet elemeként volt bűnrészese az összes ott elkövetett gyilkosságnak, beleértve ebbe a foglyok halálra dolgoztatását és halálra éheztetését is. A vádirat szerint Hanning már abban az időben is tudta, hogy a táborban "milyen módszerekkel gyilkolják meg tömegesen az embereket". Még ha nem is sikerült rábizonyítani konkrét esetet, az ügyészség szerint egyértelmű, hogy a lágerbe deportált embereket csak azért tudták megölni, mert Hanning és más SS-ek őrizték őket...

Az már inkább morális kérdés, hogy még ha az őrök egy része nem is vett részt közvetlenül az emberek "gázkamrába" küldésében, ők mások halála árán a saját életüket mentették azzal, hogy nem a fronton, hanem a táborban szolgáltak. Ez az ügyészség vérlázító véleménye szerint Hanningre különösen igaz, ugyanis ekkor ismerte meg későbbi feleségét, aki a háború idején már gyermeket várt, majd a háború után össze is házasodtak.

Hanning a per során csak egyetlen egyszer szólalt meg. Arról beszélt, hogy soha, sehol, senkinek nem beszélt az Auschwitzban átéltekről. Képtelen is volt erről beszélni, mert szégyellte magát. Sem a felesége, sem a gyerekei nem tudtak arról, mit csinált a háború idején, ő pedig egész életében próbálta mindezt elnyomni magában, mert Auschwitz rémálom volt számára.

A Spiegel szerint ugyanakkor Hanning nagyon tudatosan nem mondta ki eközben a gyilkosság szót. Igazából csak azért kért bocsánatot, hogy nem szállt szembe mindezzel, de ez sem volt hiteles a részéről. A per során ugyanis több "túlélő" azt vetette a szemére, hogy ha ennyire nem értett egyet azzal, ami Auschwitz-Birkenauban zajlik, miért nem hagyta ott azt az "elátkozott helyet".

(Index nyomán)