A háborút kicsikarni akaró országok vezetői mindig egy új világrendről (New World Order – röviden NWO) papoltak. A szándék azonban nem az új renden belül az emberiség szolgálata, hanem saját hatalmuk biztosítása volt.

Az összeesküvést mint egy üzletet szervezték, ezért a szereplőket az NWO részvényeseiként említeném. Számukra a halál, a pusztítás csak egy üzlet, amely profitot hoz, és hatalmat biztosít számukra.

Régen egy-egy országot használtak gyutacs gyanánt, mint pl. az Osztrák-Magyar Monarchiát az első világháborúban, Németországot a másodikban.

Ma már ez nem elég, több ország, esetleg egy egész vallási kultúrkör szükséges a nagy háború, a világháború beindításhoz.

A legkedvezőbb, ha "proxy háborúkat" indítanak be, amelyek kellőképpen megmérgezik a nemzetközi stabilitást, úgymond fellazítva ezzel a társadalmak védekezési képességét.

Az ilyen proxy háborúhoz az emberanyagot és a megfelelő mennyiségű fegyvert egy mesterségesen szított felkeléssorozattal, az úgynevezett Arab Tavasz hadművelettel indították meg az NWO főrészvényesei.

A recept régi, korábbi időkben számos esetben bevált. Csak egyet említenék meg mielőtt részleteiben mutatnám be az Arab Tavasz lényegét.

A főleg a dúsgazdag bankházak által irányított kommunista hatalomátvétel 1871 márciusában Franciaországban elszámolta magát. Ma már ismert tény, hogy az Orléans-i herceg (Duke of Orleans), a Grand Orient Szabadkőműves nagymestere már 1789-től felvásárolta az összes francia gabonát, majd az azt követő éhínséggel egyfajta „Párizsi Tavaszt” kreált.

A forradalom nem csak a „gyermekeit falta fel”, de borzalmas pusztítást vitt végbe a „szabadság, egyenlőség, testvériség” mákonyával elbódított nép körében is. A vér patakokban folyt, és, mint az Iszlám Állam és egyéb muszlim radikálisok gyakorlatában megismerhettük, a francia kommün idején rengeteg fej gördült le. Ugyanolyan emberi szörnyetegek gyilkolták halomra a népet, egymást és uralkodóikat, mint ma a kalifátus és a „mérsékelt szíria ellenállók” emberei.

A forradalom nem úgy végződött, ahogy az elidézői remélték, a forradalom megbukott. A vereségbe bele nem nyugvó NWO-részvényesek beindították a „Népek Tavasza hadműveletet” (Spring of Nations) 1848 tavaszán.

Természetesen, mint az „Arab Tavasz” ez a művelet is igényelt némi alapozást. Mint a kommün esetében, a forradalom itt is parancsra vette kezdetét. A Fábián Társaság (Fabian Society), az Angliából üzemeltetett szabadkőműves szervezet megbízta Moses Mordecai Mary Levy zsidó politológust, szabadúszó írót, hogy írja meg a forradalom forgatókönyvét.

A gyengébbek kedvéért említem, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, ma Corvinus aulájában található télapó szakállú Marx Károlyról van szó, és a Kommunista Kiáltványról, amelyet 1848. február 21-én Londonban adtak ki „Communist Manifesto” címmel.

Az összes a forradalomban részt vevő ország (francia, magyar, német, osztrák, olasz, dán, ukrán, lengyel stb.) nyelvére rekordgyorsasággal lefordították, és kiadták az utazó provokátoroknak és helyi szabadkőműves páholyoknak használatra.

Ez a Fábián Társaság az, amely többek közt létrehozta a Londoni Üzlet és Politika-tudomány Intézetét (London School of Economics and Political Science) 1895-ben, a második forradalmi kísérletük bukása után. Ma ez az intézmény áll többek közt az „Arab Tavasz” - propagandistái mögött, ami nem lehet meglepő egy gondolkozásra kapható ember számára.

Nem véletlen, hogy ez a forrásmű (Kommunista Kiáltvány) befolyásolt olyan magyar forradalmárokat is, mint Petőfi Sándor, aki verseiben már a királyi családok kivégzését követelte:

Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!

Nem véletlen, hogy Kossuth, miután Amerikába iszkolt, Arad helyett az ottani szabadkőműves páholyok ünnepeltjeként turnézott szerte abban az Amerikában, amelynek véres polgárháborújához az a Grand Orient Szabadkőműves páholy nyújtotta a logisztikát, amelyet pont az orosz cár kuszált össze azzal, hogy hajóhadának egy részét a két legnagyobb amerikai öbölbe küldte.

A történelem most Putyinnal ismétli önmagát? Reméljük, nem pontosan, mert az NWO bosszút állt, és később a Romanov uralkodócsaládnak életével kellett ezért fizetnie.

A fenti esetek ismeretében láthatjuk, hogy a mostani „Arab Tavasz” is a tömegek felheccelésével és hatalmas pénzek propagandára költésével vette kezdetét. Persze kellett egy megfelelő alkalom.

Ugyan már jóval korábban mindez kezdetét vette, és „hamis zászlós” hadművelet keretében másodszori nekifutásra New Yorkban lerombolták a WTO épületeit és a Pentagon egy részét.

Annak ellenére, hogy minden szál Szaúd-Arábiába vezetett, a dominó-effektust Irakban és Afganisztánban kezdték el NWO-bérmunkában az amerikai és szövetséges hadseregek.

Irakot már korábban ráuszították Iránra, Afganisztánt kivéreztették a szovjet hadsereg révén, tehát két meggyengült muszlim országot foglaltak el, ugyanazon casus belli okán, annak ellenére, hogy a kölcsön-terroristákat Szaúd-Arábia szolgáltatta és azon belül is a Bush klán üzletpartnerei, a Bin Laden-csoport, amely évente 2 milliárd dolláros forgalmat közvetít.

Maga Bin Laden, az al-Kaida, vezetője, CIA-ügynök volt, és a szaúdi királyi család rokonságát és védelmét élvezte. Halála, vagyis annak magyarázata a mai napig is kétséges.

Miután Afganisztán és Irak megszűnt önálló államként létezni, Pakisztán meghátrált és Líbia is - gyengeségét és a változó időket felismervén - egyezkedésbe kezdett. Az NWO elérkezettnek látta maradék akadályt elsöpörni az útjából.

Tunéziában 2010 decemberében egy utcai árus, Mohamed Bouazizi felgyújtotta magát a rendőri brutalitás elleni tiltakozás jegyében. Ilyesmi történt már korábban is, de most a megfelelő uszítás támogatásával a tömegek igazságérzetét valahogy sikerült felkorbácsolni.

A tunéziai forradalom mégis az év közepére kezdett ellanyhulni, kifutni a lendületből. Az „Arab Tavasz”, majdnem feledésbe merült. Az NWO manipulációs gépezete teljes sebességbe kapcsolt, és elérte, hogy az év végére az „Arab Liga” más országaiban újra felüsse a fejét az „Akasszátok fel a királyokat!” hangulat. Ezt nevezték el a politológusok „Arab Télnek” (Arab Winter”), amely 2010. december 18-án vette kezdetét.

Uralkodók, vezetők sorra vesztették el pozíciójukat, vagy / és életüket. Tunézia, Egyiptom, Líbia, Jemen, Szíria, Bahrein. Forradalmi megmozdulások történtek Jordániában, Szaúd-Arábiában, Djibutiban és még jó pár arab országban.

Érdekes módon Szaúd-Arábia nagyon felkészülten várta az eseményeket, és tömeges lefejezésekkel és egyéb kivégzésekkel tudott válaszolni a forradalomra, aminek a logisztikai részét Törökországgal szervezték le, mint azt ma Oroszország nagykövete hány a szemükre az említett országoknak.

Ma a hivatalos magyarázata az Arab Tavasznak az Egyesült Államokban az érintett államok legfelső vezetőinek elnyomó erőszakossága, a nép kizsákmányolása és saját köreik eszement luxusa.

Az ügy pikantériája, hogy a kizsákmányoló vezetők amerikai jóváhagyással uralkodhattak, és ez kimondottan és kiemelten igaz Szaúd-Arábiára, amely minden hátrány nélkül úszta meg az Arab Tavaszt, sőt az uralkodó család jogtalan trónbitorlásár kritizáló Jement éppen most bombázza vissza a kőkorszakba anélkül, hogy az Egyesült Államok vagy az ENSZ megdorgálná.

Tunéziában Zine El Abidine Ben Ali, lemondva posztjáról, elmenekült. Líbiában Kadhfi lincselés áldozata lett. Jemenben Ali Abdullah Saleh lemondott és a szudáni elnök Ali Abdullah Saleh ígéretet tett, hogy nem indul a következő választásokon.

A gond Egyiptomban kezdődött az addig simán gördülő tervezet bonyolítása közben. Ugyan a korábban Uncle Sam kedvenckéje, de izraeli parancsra eltávolítandó Hoszni Mubarak 2011-ben lemondott és börtönbe került, a helyére kívánt Mohamed Murszi személyével Egyiptom népe és a katonai vezetése nem értett egyet.

Ez komoly hátrányt jelentett a NOW részvényeseinek, hiszen a Líbiában lefoglalt fegyvereket egyiptomi katonasággal szerette volna Szíriába átdobni, az ottani vezetőséget megdöntve.

De tulajdonképpen ki is Mohamed Murszi? A történet az Arab Testvériség Mozgalommal (Society of the Muslim Brothers) kezdődik. A szervezetet Haszan al-Banna 1928-ban hozta létre. A szervezetre a kalifátus visszaállításának és a saría törvények újra bevezetésének volt az elsődleges célja, pont az, amiről ma az Iszlám Állam szól.

Mohamed Murszi 2000-ben került a parlamentbe, de mint pártonkívüli, ugyanis az Arab Testvériség Mozgalom akkor még mindig betiltott párt, mozgalom volt.

2012 júniusában amerikai támogatással Murszi Egyiptom elnöke lesz, és ezt a szerepet mint a Arab Testvériség Mozgalom vezetője látja el. Megalakulni látszik a proto-Iszlám Állam, amelynek áldására maga a zsidó származású amerikai külügyminiszer, John Kerry siet Kairóba, hogy kiadja Murszinak a parancsot a következő lépések megtételére.

Ebbe a jól kiagyalt tervezetbe rondított bele Abdel Fattah el-Szíszi tábornok 2013 júniusában egy népszerű puccs során.

Egyiptom kiesett a következő lépésszerepből, Szíria leigázásából. A kalifátus és Izrael ál-ellenségét máshol kellett megszervezni. Erre a szerepkörre vállalkozott Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia.

Ennek a részletnek megértéséhez vissza kell mennünk időben.

Először foglalkozzunk Törökországgal. Modern Törökországról Mustafa Kemal Atatürk és a „Fiatal Törökök Mozgalom” (Young Turks) említése nélkül lehetetlenség. Kik is voltak a „Fiatal Törökök Mozgalom” tagjai? Ne vezessen minket félre a „török” kifejezés, mert a mozgalom lényege egy hamis zsidó próféta, Sabbatai Zevi zsidó követői a XVII. századtól kezdődően Törökországban. A mozgalom fedőneve és ál-programja a török nacionalizmus volt, hiszen nyíltan nem lehetett egy muszlim országban felvállalni a mozgalom arculatát. Mint Spanyolországban a zsidó marranók, Törökországban is látszólag áttértek mohamedán vallásra, sőt nagy részük a Hajj zarándoklatra is vállalkozott a látszat fenntartása végett. A törökök előtt ez nem volt teljes titok, ezeket a török kifejezéssel „dönek” vagyis renegátnak nevezték. Miután 1908-ban a „dönek” megdöntötték Abdulhameed II. szultán uralmát, befolyásuk és hatalmuk megerősödött Törökországban. Mustafa Kemál „dönek” elkötelezettségű volt, de hívő mohamedánként faragta ki fából a vaskarikát. Ennek ellenére hatalomra jutásának első lépése a kalifátus betiltása volt. Betiltotta a vallási iskolákat és az arab nyelvű imádkozást. Aki a parancsainak nem tett eleget, azokat megfelelő legális procedúra nélkül kivégeztette a főtereken. Más szóval a török nacionalizmus cionista parancsra, művi úton lett szítva, későbbi tervek szolgálatában. Ezt a pilótaprogramot mellesleg egy magyar cionista, Vámbéry Ármin kezdeményezte 1860-ban, aki nyelvzseni-tehetsége révén a szultán tanácsadójaként funkcionált, de titokban az angol külügynek, Lord Palmerstonnak dolgozott. Később angol utasításra megpróbált Theodor Herzl és a szultán közötti párbeszédet kialakítani Izrael létrehozása érdekében. A pántörök mozgalmak propagandistái egytől egyig cionista zsidók voltak, mint pl. a francia zsidó író, Leon Cahunk, aki az „Introduction al'Histoire de l'Asie, Turcs, et Mongols, des ...” című művel mutatkozott be, vagy az angol zsidó író, Arthur L. David, aki hasonló propagandaanyaggal debütált. A török mozgalom élén olyan ismert cionista vezetők álltak, mint pl. Vladimir Jabotinsky, aki a mozgalom kiadványait kezelte. A mozgalmat az Orosz Cionista Federáció, az amerikai B’nai B’rith és a holland királyi bankár Jacob Kann pénzelte többek közt. Csak emlékeztetőnek említem, hogy Jabotinsky volt az izraeli Irgun terrorcsoport megalkotója, annak a csoportnak, amely mintaként szolgált a mai modern Izrael terroralapú fegyveres szerveinek.

De ugorjunk előbbre az időben! 2010. május 2-án az izraeli katonaság tüzet nyitott a fegyvertelen Mavi Marmara hajóra, meggyilkolván kilenc aktivistát, pár tucatot pedig súlyosan megsebesítettek.

A török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan élete legnagyobb színészi alakításába kezdett, műfelháborodást színlelve, Izrael felelősségre vonását követelve. Természetesen az ügy az akkor már beindított titkos izraeli-koalíciót igyekezett palástolni, főleg hogy a Mavi Marmara útját ő engedélyezte.

Az egész világ lélegzetvisszafojtva csodálta bátor fellépéséért, holott Erdogan, aki az Arab Testvériség sikerekor Egyiptomban az R4BIA jellel üdvözölte az amerikai, és így az izraeli befutókat, sohasem tagadta, hogy a cionista „dönek” emlőin nevelkedett, Atatürköt tartva példaképnek.

Így tökéletesen érthető szerepe a mostani szíriai tragédiában, amelyhez Izrael és Szaúd-Arábia mint amerikai partnerek együttműködnek.

Az események Szíriában 2011. január 26-án kezdődtek egy tüntető letartóztatással. Ilyen csoda máskor is történt Amerikától Magyarországig. Ami ez esetben más volt, hogy gyermekeket használtak a NWO-részvényeseinek ügynökei, hogy azok erőszakra biztató jelszavakat irkáljanak falakra, amit letartóztatások követtek. Daara városában 15 gyermeket bevitt a rendőrség. 

Hihetetlen gyorsasággal szinte minden szíriai nagyvárosban tüntetés tört ki, mintha a 15 gyermeket bárminemű bántalmazás érte volna.

A tüntetés élére a volt kommunista politikus, Jamal Atassi lánya Suheir Atassi került, aki ez esetben nem kényszerült burka hordására, hiszen akkor még a modern Szíriában ez nem volt kötelező. Érdekes módon azok a most már a saría törvényt kikényszerítő szakállas férfiak nem érezték a nyugatiasan kivetkőzött aktivista nő jelenlétét ellenszenvesnek.

A tüntetések erőszakba torkolltak mind a két fél részéről. Július végére annyira megromlott a közbiztonság, hogy a kormányzat szükségállapotot hirdetett ki.

Hogy mennyire szervezett volt a hatalomátvételi kísérlet, mi sem bizonyítja jobban, hogy már decemberben elesik Homsz a semmiből szerveződött „lázadó Szabad Szíriai Hadsereg” támadását követően. Ezt a tökéletesen felfegyverzett hadsereget nevezte a Nyugat „mérsékeltnek”.

Két hónap múlva már Damaszkusz küzd a fennmaradásért, és már a reptéren tombol a harc. A szíriai hadsereg, első meglepetéséből ocsúdva, egyre nagyobb teret kezd nyerni, amit 2012 áprilisában egy tűzszünet követ.

A párbeszéd helyett az NWO – szíriai lázadói és az Iszlám Állam – ugyancsak amerikai-izraeli és szaúdi koprodukció gyanánt életre kelt terrorcsoport vezetője, az izraeli Moszad zsidó származású tisztje, Simon Elliot (Elliot Shimon), más néven Al-Baghdadi Irakból átcsoportosít egy hadtestet Abu Muhammad al-Julani vezetésével.

A csoport innen magát Jabhat al-Nusra li Ahl as-Sham csoportnak, rövidítve al-Nuszra frontnak nevezi, de lényegében az al-Kaida szíriai szárnya.

A nyugati hivatalos média 2014 májusában azzal vezette félre a világ közvéleményét, hogy az amerikai pénzen támogatott Szabad Szíriai Hadsereg teljes erejével küzd az Iszlám Állam és a Nuszra front ellen. A valóság ennek ellentmondva ma már köztudott, hogy az amerikai pénz és fegyverek birtokában szinte az egész hadsereg átállt az időközben kalifátust kikiáltó IÁ oldalára, hogy maguk is embertelen gyilkosságok és háborús bűnök sorát kövesse el.

Az amerikai elhárítás igen szűkszavú, ami az IÁ vezetőségi listát illeti. Ugyancsak jól eltitkolt a kalifátus anyagi és fegyverutánpótlásának vonala.

Időközben az IÁ az izraeli határ közelében izraeli tisztikarral ölelkezve lett lencsevégre kapva, és a New York Times és a Jerusalem Post számolt be arról a 2000 Al-Nuszra-katonáról, akiket izraeli kórházakban gyógyítottak, hogy gyógyulásuk után visszatérhessenek Szíriába további gyilkosságokat, lefejezéseket végrehajtani.

A kezdetben Líbiából a volt líbiai hadsereg fegyverzetét öröklő IÁ mára a kapott fegyverekből kikopott. Utánpótlását részben az amerikai, részben szaúd-arábiai forrásokból szerzi be. Szaúd-Arábia fegyverimportja a szíriai és iraki eseményeket követően ugrásszerűen megnőtt.

A kalifátus a kiadásainak nagy részét a főleg volt kurd területek olajmezőiről szerzik be, a nyersolajat tartálykocsikkal Törökországba szállítván.

Tehát Erdogan, elődei nyomdokán az izraeli terrorizmus fő támogatójává lépett elő, anyagi és politikai megfontolásokból. Törökország a mai napig félelemben él az általa lemészárolt örmény és kurd áldozatok miatt.

Számára a kalifátus nemcsak olajdollárokat jelent, de a kurdok ellen egy hathatós erőt is. Számára igen kellemetlen hírként kellett elkönyvelnie, hogy az utóbbi időkben a kurdok majdnem teljesen lezárták a török-szíriai határt, ezzel elzárván a török utánpótlási vonalát a kalifátusnak.

Ennek elkerülése végett az Egyesült Államok meghirdetett egy légtértilalmi zónát a török-szíriai határon, ami az utolsó csepp volt az orosz pohárban.

Ez év szeptemberében az orosz hadsereg megkezdte a szíriai támaszpontját feltölteni fegyverekkel, és már a hónap végén megkezdte hadműveleteit.

A cél a török határ lezárása, és a fővároshoz közeli ellenség felmorzsolása. Időközben a csecsen iszlamisták is tömegével szivárognak be Szíriába, ahol fejpénzt kapnak minden elfogott orosz katona után.

Érdekes, hogy az Egyesült Államok, amely évek óta támadja a kalifátust, semmilyen eredményt sem tudott felmutatni, de most az orosz kezdeti sikereknek nemhogy örülne, a zsidó külügyminiszter, Kerry révén egy új török-szír határsáv légtértilalmat szeretne a kongresszus elé tárni.

Időközben az orosz külügyminiszter megfenyegette Törökországot, hogy azonnal hagyjon fel a kalifátus támogatásával. Végeredményben Törökországon keresztül a fenyegetés a konfliktusban szereplő összes államnak szólt.

Törökország, mint egy utolsó szajha, mindenben kiszolgálja az NWO-részvényeseit, és a Nyugat titkos csodafegyverét, a migráns-hullámot igyekszik minél gyorsabban útjára indítani Európa felé.

Ez a támadást már egy korábban letesztelt próbafutam előzte meg. Európa sohasem csodálkozott el azon, hogy egy globálisan szervezkedésre képtelen európai cigánytömeg, amely nemzetközi szinten nem tart fent egymással kapcsolatot, miként volt képes egyszerre, mintegy parancsra elözönleni Európát, hogy ott káoszt és fejetlenséget okozzon.

Az NWO emberei gondosan feltérképezték, a cigányrohamra miképpen reagálnak az európai országok kormányai, és ott, ahol az ellenkezés nagyobbra sikeredett, mint a forgatókönyvben előírt volt, a liberális dogmák bunkósbotjával lecsaptak.

A próbafutam végét jelezte a lelassult cigányszétáramlás, amit hamarosan követett az igazi támadás a militáns iszlám tömegei révén.

Amit az NWO részvényesei elbizakodottságuk révén figyelmen kívül hagynak, az Európa feláldozásával járó katonai segítség, amennyiben a NWO-részvényesek a BRICS-országokkal, és ezen belül Kínával kerülnének háborús helyzetbe.

A világháború az idő múlásával, ahogy a leendő szereplők oldalt választanak, kezd körvonalazódni. Ez esetben az amerikai elszigeteltség már nem ad védelmet. Az orosz vezérkar nyíltan beszél arról, hogy a Yellowstone alatti szupervulkánt tervezi háború esetén nukleáris bombával berobbantani, ami már magában az Egyesült Államok majd' egész területét rombolná porig. Ezen felül az amerikai földrengés-vonalakat támadná meg, és az alacsonyan fekvő keleti metropolisokat, mint pl. New York, egy a tenger alján robbantott tengerárral pusztítaná el.

Oroszországot gyakorlatilag körülvette az Egyesült Államok és a NATO, miközben Szírián és a volt szovjet tagállamokon (csupán két tagállamban van támaszpontja) kívül nincs határain túl támaszpontja. Prózai kérdés, hogy ki törekszik támadásra és ki a védekezésre.

A nagy háború kitörése nem kérdés. Ami kérdés lehet, csupán az, hogy milyen hamar.