Nemcsak a Formula–1 világát, hanem a nagyvilágot is megrázta Ralf Schumacher, az egykori autóversenyző buzibejelentése. Mint megírtuk, Michael Schumacher 49 éves öccse Instagramon keresztül közölte, hogy ő bizony a férfiakat szereti, és egy füst alatt bemutatta "élete párját is":
Zoom
Aztán hamarosan Schumacher farka szíve választottja, bizonyos Etienne, is megjelent a világhálón:
Zoom
Kevesebb szó esett viszont a buziboldogság egyik kárvallottjáról. Cora Brinkmann, Ralf Schumacher 47 éves exneje terjedelmes interjút adott a Der Spiegelnek, melyben természetesen erről is szó esett.
– Bárcsak Ralf velem is közölte volna mindezt, vagy legalább szólt volna, hogy erre a bejelentésre készül! – mondta Cora Brinkmann a Der Spiegelnek.
Zoom
Fotó: Marek Vogel / Der Spiegel
– Versenyzői pályafutása közben keringtek róla furcsa pletykák a paddockban, kérdeztem is annak idején, mi ebből az igazság, de ő mindvégig tagadott. Sőt, azt mondta, képzelődöm, és menjek el pszichiáterhez. Ám ezek a pletykák az évek során egyre erősebbek lettek. Olyannyira, hogy már nem tudtam eldönteni, képzelődöm, vagy tényleg meleg a férjem. Kezdtem egy kicsit megbolondulni. De Ralf végig tagadott, én pedig vakon bíztam benne, az ő szava nekem szentírás volt.
Cora és Ralf Schumacher 2001 és 2015 között, 14 évig voltak házasok, és van egy közös fiuk, David, aki szintén autóversenyző.
Cora, ahogy az egész világ, maga is a július 14-i Instagram-bejegyzésből értesült arról, hogy exférje átvert mindenkit.
Ez a hír olyan volt nekem, mint egy tőrdöfés a szívembe. Hiszen tizennégy évig házasok voltunk, született egy gyerekünk, és én szerelmes voltam Ralfba. Most úgy érzem, hogy mindvégig csak kihasznált, és az egész házasságunk egy ordas nagy hazugság volt. Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem. Ha meleg, nem szerethetett.
(Spiegel - Index korrigálva)