Gideon Szaár, Izrael külügyminisztere levelet írt az ENSZ Biztonsági Tanácsának, melyben azt állítja, hogy Iránnak „stratégiai tervei” vannak Izrael végleges megsemmisítésére, ezért indult meg az Ébredő Oroszlán hadművelet. A levél három oldal, Szaár ezt nyilvánosan is közzétette X-oldalán.
Az írás lényege, hogy Izrael azért indította meg az Irán elleni offenzívát, mert szerinte összevont támadást akartak indítani ellenük, ennek része lett volna
- nukleáris fegyverek használata,
- több mint 10 ezer nagy hatótávolságú rakéta bevetése,
- és a régió proxierőinek mozgósítása.
Szaár szerint ezen képességek létrehozása meg is valósult volna a következő 3 évben, amely végzetes fenyegetést jelentett volna Izrael létezésének.
Idézte Ali Hámenei ajatollahot is, aki alig egy hónapja rákos tumornak nevezte a zsidó államot, melyet el kell pusztítani.
– Ez nem csak retorika, Iránnak stratégiai tervei vannak Izrael megsemmisítésére, ez konkrét intézkedéseket és lépések sorozatát tartalmazza – írja Szaár.
A külügyminiszter az Irán elleni támadást az „utolsó lehetőségnek” nevezte, szerinte a perzsa állam nem hagyott nekik más lehetőséget, írja a Portfólió.