Nem elégedett Donald Trump amerikai elnök Irán legutóbbi javaslatával a háború lezárására, bennfentes forrásokra hivatkozó lapjelentések szerint az amerikai elnök kételkedik az iráni vezetés őszinteségében.
A The Wall Street Journal és a The New York Times című amerikai napilap is arról írt hétfőn, hogy Trumpnak kétségei vannak, mivel az Egyesült Államok álláspontja a kezdetektől az volt, hogy először a nukleáris programot érintő kérdésekben kell megegyezésre jutni.
A sajtójelentések szerint Irán javaslatot tett a Hormuzi-szoros megnyitására és a háború lezárására, de az atomprogramjáról csak mindezek után lenne hajlandó tárgyalni.
Név nélkül nyiltakozó magas rangú iráni tisztségviselők a Reuters hírügynökségnek elmondták: Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter azzal a javaslattal érkezett múlt hét végén az Iszlámábádba tervezett tanácskozásra, hogy az egyeztetéseket Irán és az Egyesült Államok között szakaszokra kellene osztani, és az atomprogram kérdését az elején félre kellene tenni. Az első lépés Teherán elképzelése szerint az lenne, hogy leállítják az amerikai-izraeli háborút Irán ellen, és az Egyesült Államok garanciákat vállal, hogy nem is kezdi újra az offenzívát. A tárgyalódelegációk ezek után dolgoznák ki az Irán elleni tengeri blokád, illetve a Hormuzi-szoros lezárásának feloldását, és csak mindezek után térhetnének rá az egyéb vitás kérdésekre, köztük az iráni atomprogram ügyére.
Irán továbbra is akadályozza a forgalmat a világgazdaság számára kulcsfontosságú szorosban, az Egyesült Államok pedig tengeri blokád alá vonta Iránt, hogy elvágja a teheráni vezetést az olajbevételektől. Bár pillanatnyilag tűzszünet van érvényben a felek között, a tartós rendezésről indított tárgyalások megakadtak.
Múlt hét végén Trump az utolsó pillanatban törölte küldötteinek utazását Iszlámábádba, ahol az eredeti tervek szerint a pakisztáni kormány közvetítésével tárgyaltak volna az iráni delegációval.
(MTI)







