A Notre-Dame hétfőn történt leégése óta ez a hír van az európai közbeszéd középpontjában. Ez természetesen maximálisan érthető is, elvégre a kereszténység az európai kultúrkör szerves része. Nem tudtam azonban elkanyarodni számos megnyilvánulás és embertípus mellett, amely a leégés utáni diskurzust kísérte. Ezeket szedtem most össze egy rövid csokorba.
Elsőként beszéljünk Macronról és a (részben) globalista pénzhatalmi elitről, akik az együttérzés mellett eurómilliókat ajánlottak fel a rekonstruálásra. Mind az elnök sajnálkozását, mind az adakozás egy részét a legnagyobb képmutatásnak tartom, ami létezhet. Ezeket az embereket az Európába való tömeges bevándorlás, a ’68 szellemiségét hirdető liberalizmus, a multikulti, az LMBTQ-propaganda nem igazán szokta zavarni, most mégis „jó keresztény” módjára adakoznak. Macron szándékai pedig már csak azért sem teljesen tiszták előttem, mert korántsem biztos, hogy a templomot az eredeti módon építik majd újjá. Vannak kósza hírek, miszerint elképzelhető, hogy „modernebb” formát kap az épület. A modern építészeti stílusok kevés kivétellel pedig nem az európaiságot, a monumentalitást és az esztétikai szépséget képviselik. Vajon mi járhat a francia politikai elit fejében? Mi lesz a Notre-Dame sorsa? A fentiek fényében én sajnos nem tudom osztani azon emberek véleményét (köztük sok ismerősömét is), akik az összefogás és egy magasabb rendű cél fontosságát hangsúlyozzák teljes kritika nélkül. Szép és magasztos dolog az összefogás, ahogy ezt a későbbiekben is kiemelem majd, de nem mindegy, hogy kivel. Lehet, hogy ünneprontó vagyok, de én nem tudok ujjongani egy „ellentéteket félretevő” összeurópai összefogásnak, amíg tudom, hogy sok résztvevőt nem őszinte erők hajtanak.
Másodiknak beszéljünk pár szót azokról, akik a lehető leghajmeresztőbb összeesküvés-elméleteket szövik, álhírdoldalak hülyeségeit osztogatják, konteóznak. A retusált képekkel, felesleges okoskodásokkal, kitalált történetekkel csak azokat hozzák kellemetlen helyzetbe, akik bár nem feltétlenül hiszik el a hivatalos szervek magyarázatait sem, nem tudnak azonosulni totál lehetetlen elméletekkel sem. Pár napja úgy érzem, hogy ez az ország lassan nem csak 10 millió politikus és fociszakértő, hanem 10 millió tűzvédelmi szakember országa is. Egyelőre nincs hivatalos és kielégítő magyarázat a történtekre. Bármi megeshet, de ne tegyük nevetségessé magunkat.
Harmadik helyre tettem az öntudatos képmutatókat. Ők igazából az első halmaz említett „lényeg az összefogás” embereinek negatív ellentétpárjai. „Miért kéne segíteni a franciáknak? Sosem álltak mellénk, nekik köszönhetjük Trianont.” Hangzik a népszerű válasz. Egyrészt egyetlen egy ma élő francia sem tehet egy 99 évvel ezelőtti eseményről, másrészt pedig az európai kultúráért tett nemes és jó szándékú felajánlások mind nemes gesztusok, ha azt őszinte célok hajtják. A 21. század viharait az európai nemzetek csak együtt élhetik túl, ezt nem árt feledni.
Zoom
Negyedik, és egyben utolsó helyre pedig azokat raktam, akik miatt ez az egész írás főként megszületett. Ezek azok a képmutatók, akiknek hirtelen marha fontosak lettek az Afrikában éhező gyerekek (képillusztrációval fent), és értetlenül állnak azelőtt, hogyha x millió euró összegyűlt a Notre-Dame felújítására, akkor az éhező afrikaiaknak miért nem segítenek ugyanígy? Külön dolgozatot érdemel, hogy miért felesleges, sőt egyenesen kerülendő Afrikát élelmiszerrel, vagy bármi más hasonló adománnyal tömni, így ennek részleteibe nem megyünk most bele (ebben a pillanatban kedvet is kaptam hozzá, hogy írjak róla egy cikket a közeljövőben).
A nyugati világ teljesen érthető, ha a saját veszteségeire koncentrál. A Notre-Dame egy fontos jelkép, egy szakrális hely, így teljesen helyénvaló, ha sokaknak fontos a mihamarabbi rekonstrukciója. Ellenben mi köze van Európának az éhező afrikai gyerekekhez? Ez a kontinens nem egy adakozó nagybácsi, aki a világ összes gondját-baját kötelezően meg kell, hogy oldja. A legviccesebb az egészben pedig az, hogy ezt a képmegosztást sok olyan embernél is láttam a közösségi oldalakon, akikről konkrétan tudom, hogy nem szívlelik a négereket, s akkor még finoman fogalmaztam. Mire fel akkor ez az egész? Egyházellenesség, elitellenesség? Az európai elit egy jelentős részének pontosan az a hibája, hogy az idegenek érdekeit hamarabb nézi, mint a saját kultúrájáét, vagy csak elhitetik velünk, hogy a sajátjuk a fontos. Ne legyünk már mi is hasonlóak. A Notre-Dame nem (csak) egy francia, hanem egy európai jelkép is egyben.
Nos, én így pár nap alatt ezeket a következtetéseket tudtam levonni a leégés után történtekből. Remélem, hogy a kontinens összeszedi magát, és a Notre-Dame hamarosan régi fényében, eredeti kinézetében és büszkén hirdeti majd az európai civilizáció nagyságát. Válaszút előtt állunk? A tűz egy figyelmeztetés volt, ami után összeszedjük magunkat, vagy egy újabb szög a modern Európa koporsójába?
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info
Kapcsolódó: