1918-ban a Rongyos Gárda megalakulása, harcai olyan dicső fejezetet jelentenek történelmünk lapjain, melynek a mai napig nem tulajdonítunk elegendő jelentőséget. Képzeljük el, túl vagyunk egy vesztes háborún, túl vagyunk egy borzalmas, 133 napos bolsevik diktatúrán, a megszállt területekre már bevonultak a trianoni utódállamok csapatai, már csak a kegyelemdöfés hiányzik, hogy az első világháborúban még a velünk egy államszövetségben lévő osztrákok is területeket szakítsanak le hazánkból.

És akkor voltak hazafiak, voltak bátrak, akik fegyvert fogtak, ellenálltak, és kivívták Nyugat-Magyarországon annak lehetőségét, hogy Sopronban az oly’ sokszor hangoztatott népek önrendelkezési joga érvényesülhessen. Az egyébként német többségű város népszavazás útján nyilvánította ki akaratát, hogy hűséggel tartoznak a magyar hazához, és továbbra sem akarnak ezen változtatni.

Ma már Sopront úgy ismerjük, mint a hűség városát, ami igaz, de amikor ezt mondjuk, tegyük hozzá, dicsőség és hála a Rongyos Gárdának! Hirdették a nagyvilágnak, melyet Somogyvári Gyula, kiváló írónk adott címéül a Rongyos Gárda harcairól írt művének: és mégis élünk! És mégis élünk, a magyar becsületet adták vissza, még akkor is, ha összegészében nem sokat változtatott a határokon, de ott és akkor a Rongyos Gárda képviselte a nemzet becsületét, és mi, hálás utókor kegyelettel hajtunk fejet a hősi halottak előtt.

Tehát még egyszer, a Rongyos Gárda fegyveres harca teremtette meg a lehetőségét annak, hogy Sopronban egyáltalán népszavazást írjanak ki, ezt soha ne feledjük, mert hajlamos az utókor úgy értékelni, hogy az csak úgy megtörtént magától.

Sajnos mind a mai napig él a köztudatban az a felfogás, hogy a magyar történelem alapjában véve kudarcos. Ha ez így van, vajon miért vagyunk még mindig itt? Nagyhatalmak ütközőzónájában, ez a nemzet rendre megtartotta identitását, nyelvét és kultúráját, ha kellett, fegyvert fogott az elnyomók ellen, és már több mint ezer éve itt vagyunk a Kárpát-medencében, és itt is maradunk, mert ez a nemzet a lelkében hordozza a szabadság szeretetét. Ennek volt fényes, dicsőséges gyakorlati megvalósulása a Rongyos Gárda is, emléküket örökké őrizzük, szellemiségüket tovább kell vinnünk.

Azt gondolom, így, egyben kell kezelnünk december 14-ét, és ha van tanulság, amit meg kell szívlelnie az utókornak, akkor ez az, hogy semmit nem adnak ingyen, csak az a miénk, amiért megharcolunk. Ez az élet törvénye.

Lantos János – Kuruc.info