Úgy hiszem, hogy az Epstein-aktákhoz hasonlóan a közel-keleti háborúk is végeláthatatlan muníciót biztosítanak publikálási szempontból is, főleg, hogy míg előbbi esetében a fojtogató, jobbára zsidókból álló ördögi mélyállam talán leggonoszabb arca tárult elénk, utóbbi esetében a nyers agresszió, az örökös békétlenség szándékos szítása mutatkozik meg.

Ezzel együtt, ha úgy tetszik, ez a 21. századi főpróbája a „kiválasztottak” által vezérelt szisztematikus, szándékos félretájékoztatásának a médián, a kultúrán és a közpolitikán keresztül. A nyugati közvéleményt ugyanis ezeken a csápokon keresztül lehet befolyásolni abba az irányba, hogy az Izrael által szított újabb és újabb háborúkat legitimnek, sőt, szükségesnek fogadják el. Erre talán az egyik legjobb példa a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország esete. Ebben a pártban politizál az antiszemita, a Hamász harcát is többször támogató Rima Hassan EP-képviselő is, a párt mégsem vállalta fel Irán támogatását. Noha a pártvezető, Jean-Luc Mélenchon „a nemzetközi jog minden formájának tagadásáról” beszélt (teljességgel igaza van), Hameneit az „iráni nép hóhérának” nevezte. Magyarul, noha bírálták Izrael szerepét a történtekben, és nyilvánvalóan Iránt is lehet kritizálni, a jelenleg regnáló iráni hatalomról mégis jóval „szegényesebb” tudás birtokában vannak, igaz, a szélsőbaloldal számára valóban nem sok babér teremne a tradíciókat finoman szólva is követő perzsa államban.

Ezzel párhuzamosan a perifériára került Európa – néhány üdítő kivételtől eltekintve – ismét teljesen vakon van, önálló álláspont nélkül. Dacára minden eddigi szócséplésnek és Trump-bírálatnak, egy emberként sorakoztak fel az amerikai-izraeli háborús gépezet mögött, miközben kritika nélkül elhiszik Izrael hazugságát a „zsidó-keresztény civilizáció” védelméről. Miközben az orosz-ukrán háború első napján gond nélkül elítélték az „orosz agressziót” és bevezettek (egyébként nem működő) szankciókat, addig ez ebben az esetben nem, hogy nem merült fel, de az agresszorok mellett foglaltak állást.

És ha már említésre került Oroszország! Annak ellenére, hogy Irán és Oroszország szoros szövetségesek (annyira, hogy Irán rendszeresen szállított drónokat az oroszoknak, amit aztán be is vetettek a fronton), Putyin elítélte ugyan a támadásokat, de kizárólag szavak szintjén, ez pedig a mindennapi életben sem szokott sokat segíteni, nemhogy egy háborúban. S mivel már nem az első eset, hogy így viselkednek egy szövetségesük esetében (lásd Venezuela), teljesen jogos azt feltételezni, hogy Oroszország – tágabb értelemben véve pedig a szövetségi rendszere – nem annyira erős, mint ahogy azt állítják, ilyenkor pedig abba is logikus belegondolni, hogy talán Ukrajnában sem azért haladnak lassan, mert „ráérnek”. (Érdekes párhuzam, de – természetesen figyelembe véve a különbségeket – ez az orosz mentalitás a második világháborúban is tetten érhető. Sztálin váltig állította, hogy egyedül is képes legyőzni a németeket, ám a valóságban ez amerikai beavatkozás nélkül sosem sikerült volna.)

Ironikus, ám a modern világ habitusának megfelelően gyakori, hogy végül akik a legtöbbet papoltak valamiről, azok cselekedték az ellenkezőjét, vagyis ebben az esetben azok indították a támadást, akik „békéről” értekeznek. Szintén aljas húzás, ahogy Izrael – és rajtuk keresztül Trump – úgy próbálja belerángatni Európát a háborúba, hogy megpróbálja elhitetni velünk: Irán a mi kontinensüket is meg akarta támadni. Nem kell feltétlenül szeretni az Iszlám Köztársaságot ahhoz, hogy tudjuk, már csak geopolitikailag és logikailag is milyen röhejes állítással állunk szemben.

Amikor – talán jó két évvel ezelőtt – arról írtam, hogy rosszabb lesz a világ helyzete Donald Trump, mint Joe Biden alatt, akkor valami ilyesmire gondoltam, és valahol utálom magam, hogy megint igazam lett, éppen ezért úgy hiszem, hogy bőven magyarázatra szorul, miért éppen ezt a címet adtam ennek a publicisztikának.

Nos, számomra mindmáig érthetetlen, hogy Irán miért nem vigyázott jobban a saját politikai-vallási elitjére, és miként engedhették, hogy Izrael egyetlen csapással megöljön több fontos funkcionáriust. Ám azzal, hogy egy szuverén ország elitjét kvázi kiirtották, vagy legalábbis megtizedelték (lásd a sötét hátterű purim ünnepet), egy olyan határt léptek át, melyet meggyőződésem, hogy még ez a mamlasz világ sem fog tétlenül nézni, vagy ha igen, akkor igazából meg is érdemli a saját sorsát.

Világos, hogy Izraelnek 2023 októbere óta végképp elgurult a gyógyszere, amely azt is eredményezi, hogy már csak a Gázában, Ciszjordániában és Libanonban elkövetett háborús bűnök miatt is egyre többen látnak át a világhódítók maszkján, és fedezik fel valódi arcukat. Ez a sötét, hazugságokra és szemfényvesztésre épülő uralom pedig éppen ezért nem tarthat örökké.

A véresszájú zsidó lap, a Neokohn (természetesen említhetnénk rengeteg más példát is, főleg Amerikából) minden szemberebbenés nélkül ünnepli egy legitim, közel-keleti állam lebombázását, amely a politikai célszemélyeken túl polgári életeket is követelt – például egy lányiskolában. Ne csodálkozzanak, ha ez a felsőbbrendűségi tudatból fakadó önhittség majd egyszer oda vezet, hogy a világ az Izrael ellen irányuló támadásokat is ugyanolyan sztoikus nyugalommal kezeli majd, mint ahogy ők fordított esetben.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info