A tanulmány első kiadására 1994-ben került sor a Preagers Publishers által, még a Diaszpóranépek című előszó nélkül. Egy, a zsidóságot mint csoportevolúciós stratégiát elemző háromkötetes sorozat első kötete ez.

A szerző, Kevin MacDonald Kalifornia állami egyetemén 1985-óta dolgozó pszichológusprofesszor, fő kutatási területe az evolúciós pszichológia, ezen belül az etnikai csoportok és konfliktusaik. A dolgozat megkísérli megérteni a zsidóságot a modern biológiai és szociológiai tudományok alapján. Alapfeltevése, hogy a zsidóság lényege ideológiai és magatartási elemek rendszere, melynek következményei:

1) a zsidó génállomány elkülönülése
2) gazdasági és reprodukciós versenyzés a környező társadalommal
3) magas fokú csoporton belüli együttműködés és altruizmus
4) eugenikai erőfeszítések a magas intelligencia és a csoport iránti elköteleződés irányában.

Mindhárom kötet szigorú tudományos stílusban íródott, sok adat, kötetenként kb. hatszáz irodalmi hivatkozás és kevés, óvatos következtetés. A recenzens számára meglepetéssel szolgált a téma angol nyelvű irodalámának bősége. A tárgy érzékenységéből adódóan a trilógia megjelenését számos méltató és kritikus reflexió követte. A kritikus hangok inkább a második két kötet megjelenését követően erősödtek fel, az ismert sztereotip minősítéseket használva, valamint felróva a szerzőnek, hogy írásait nacionalista mozgalmak is felhasználják. Az egyetem vezetősége azonban teljes mértékben támogatja a professzor kutatási szabadságát, munkájának megítélése pedig, mint minden kutatási anyagé, csakis tudományos alapon történhet. A köteteket egészében, vagy részleteiben számos nyelvre lefordították, a szerzőnek a témához kapcsolódó, de a trilógiában nem szereplő esszéinek gyűjteményes kötete 2008-ban jelent meg, Cultural Insurrections címmel.

Az első könyv címe bibliai utalás ("Ímé oly nép, amely maga fog lakni és nem számláltatik a nemzetek közé." [4Móz23:9]). MacDonald a dolgozat elején kritikával illeti az evolúciókutatókat, akik a génszintű folyamatok sulykolása mellett nem veszik észre, sőt tagadják, leginkább Richard Dawkins hatásának köszönhetően, a csoport szintű szelekciót. MacDonald szerint azonban, és erre bőséges bizonyítékkal szolgál a kötet, az ember esetében lehetségesek kulturálisan elkülönülő és erősen összetartó, altruisztikus, az egyedek önfeláldozó magatartására épülő csoportok, melyek csoportként vesznek részt a szelekciós folyamatokban. E szemléletben számos antropológus és etológus kutató is osztozik, köztük Konrad Lorenz.

A Diaszpóranépek c. bevezető tanulmányban a cigányok, anababtisták (hutteriták, ámisok), puritánok (kálvinisták) és a délkelet-ázsiai szórvány kínaiak szerepelnek. E csoportok sajátságos jellemzőkkel bírnak, melyek maghatározzák életformájukat és kapcsolatukat a befogadó népekkel. A cigányok Európa különböző helyeiről származó független források szerint már a 15. századtól általában mint tolvajok, jövendőmondók, kevéssé megbízható lókereskedők váltak ismertté, és gyakran lettek üldöztetés, gyilkosság áldozatai, illetve sújtották őket asszimilációt erőltető törvényekkel. A cigány csoportok szociális struktúrája a rokoni kapcsolatokon alapszik. A házasodást endogámia jellemzi, magas a termékenység, egy 1975-ös felmérés szerint családonként 7 gyerek az átlagos. Míg a zsidók nagy gondot fordítanak a gyereknevelésre legfőképpen az iskolázottság, az intelligencia növelése érdekében, addig a cigányokra a gyereknevelés elhanyagolása jellemző. MacDonald megállapítása szerint a cigányokat alacsony befektetési igényű reprodukciós stílus és csoportevolúciós stratégia jellemzi. Szociális identitás szempontjából önmagukat morálisan magasabb rendűnek tartják, a nem cigányok (gadje, gádzsó) szokásait, életmódját rituálisan tisztátalannak (marime) vélik, megkülönböztető jellegű törvényeket és erkölcsi rendet követnek.

Az ámisok és hutteriták a 16. századtól ismert keresztény szekták, ma legnagyobb létszámban Amerikában élnek. Erős összetartozás, közösségtudat, csoportbéli altruizmus jellemzi őket, életszemléletük egyik sarkalatos pontja az élvhajhászás és önzés megvetése. Párválasztásuk alapvetően endogám, igen termékenyek, asszonyonként 10 gyerek a szokásos. Az endogámia genetikai szegregációt eredményez, de alapelveikben nem etnocentrikusak, állapítja meg a szerző. Látványosan elkülönülnek a környező társadalomtól, elveiket magasabb rendűnek, önmagukat választott népnek tartják, de nem törekszenek versenyre, kizsákmányolásra, nem alkalmaznak kettős mércét. Ennek következtében alig váltanak ki konfliktusokat, ellenreakciókat, szemben a zsidókkal vagy a cigányokkal.

A délkelet-ázsiai szórvány kínaiakat gyakran emlegetik úgy, mint a kelet zsidói, mert közvetítő szerepet töltöttek be az uralkodó és kizsákmányolt osztályok között. Szociális szerveződésük a rokoni kapcsolatokon, patriarchális családon alapul, majd e fölött klánokba szerveződnek. A kínaiak intelligensek, a gazdasági versenyben legyőzik az indonézeket, emiatt 1942-től Thaiföldön az őslakosokat az idegen kínaiaktól védő törvényeket kellett bevezetni. A szórvány kínai etnikumok erősen összetartóak, gazdasági téren jó érdekérvényesítők, de tartózkodnak a politikától és semmiféle etnikai vonatkozású ideológiával nem rendelkeznek. A szerző szerint a szórvány kínaiak valamiféle véletlenszerű csoportevolúciós stratégiát alkalmaznak.

A bevezető tanulmányban bemutatott diaszpóracsoportok egyike sem törekszik dominanciára a befogadó társadalommal szemben, írja MacDonald a fejezet összefoglalójában. Az Indonéziában élő kínaiak nem igyekeznek eltávolítani az őslakos nép nemzeti és vallási szimbólumait a nyilvános helyekről, és nem igyekeznek megváltoztatni a törvényeket, átalakítani a kultúrát. Ezzel szemben viszont a zsidók nemzetközi hatáskörű érdekérvényesítő szervezeteket hoztak létre pl. Anti-Defamation League (ADL), Simon Wiesenthal Center (SWC), American Israel Public Affairs Committee (AIPAC), melyek a nemzeti kormányok befolyásolására is képesek.

MacDonald a puritánokról is szól, akik 1630-ban törzsi jellegű közösséget hoztak létre New England gyarmaton. Erősen ideologikus életformában éltek, ám csoporthatáraik nem voltak eléggé zártak és ez, egyéb politikai okok mellett, eltűnésükhöz vezetett. Nem tesz említést azonban az amerikai kontinensen őslakos indián törzsekről, akik korábban jól bevált csoportevolúciós stratégiával rendelkeztek, ám totális kudarcot vallottak az európai „diaszpóra” népekkel szemben.

A tulajdonképpeni tanulmány a zsidóságról a 103 oldalas bevezető után kezdődik, az általános elvek bemutatásával. Csoportevolúciós stratégiáról akkor beszélhetünk, ha egy közösség más közösségekkel szemben genetikai és kulturális szegregációra törekszik. A történelmi zsidóságon belüli szociális kontroll rendkívül erős, részletes, az élet szinte minden mozzanatát vallási előírások kötik, melyben a csoporton kívüliekkel való kapcsolat, a házasodás, a gyereknevelés is szigorúan szabályozott, az ellenszegülés pedig szigorúan büntetett. MacDonald megállapítása szerint efféle stratégiához nincs szükség genetikai meghatározottságra, csak a kognitív képességek kifinomult használatára. Tehát itt nem a természetes szelekció egy eredményéről van szó, hanem tisztán a plasztikus emberi tudat produktumáról, mint ideológiai felépítményről. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy biológiai prediszpozíció, hajlam is szükséges a kollektivizmus, etnocentrizmus irányában. Emellett a zsidók kollektivizmusra és kulturális elkülönülésre irányuló intenzív nevelési, oktatási rendszert is alkalmaznak.

A zsidóság története számtalan bizonyítékkal szolgál a csoport csaknem teljes genetikai zártságára, és e zártság aktív fenntartására. A professzor számos vizsgálati eredményt sorol betegséggyakoriságok, kromoszómák, bőrlécrajzolatok, vércsoportok vonatkozásában, melyek a diaszpóra zsidóságnak a környező népektől való szignifikáns genetikai elkülönülését bizonyítják. Egy egész fejezetben foglalkozik a szentírás (Tanakh, Tóra, Ószövetség) csoportevolúciós szempontból fontos tételeivel. E történeti és vallási iratok több helyen utalnak és utasítanak a kiválasztottság, etnikai tisztaság, endogámia, szaporodás, gazdagodás követelményeinek megfelelő viselkedésre, mintegy a csoportevolúciós feltételeket ideológiai parancsokká téve. Emiatt a judaizmust gyakran evilági vallásként is emlegetik. Az írásnak nem megfelelő viselkedés pedig, pl. gyermektelenség, Istennel szemben elkövetett bűnnek minősül. A judaizmus különösen fontos tétele, írja MacDonald, ami a legrégebbi időktől mind a mai napig gyakorlati érvénnyel bír, az endogámia, mely az etnikai tisztaság megőrzését szolgálja egészen a közeli vérrokon, pl. unokatestvér-házasságokig (pl. Ábrahám és Sára [Gen.20:12], Rothschildok). A Tórából a genetikai tisztaság védelmére konkrétan utaló tételt is idéz a szerző, ahol Isten elleni véteknek minősül Izrael népe szent ivadékainak, magvainak (holy seeds) elegyítése a nem zsidó népek genetikai anyagával (Ezdr.9:1-3).

MacDonald megemlíti az apologetikus írásokban gyakran felbukkanó ideológiát, mely szerint a zsidóság morális felsőbbrendűsége és az emberiség iránti altruizmusa („népek világossága” [Izai.42:6]) e kivételesség terhének hordozására és az izoláció fenntartására kötelezi őket. A szerző szerint azonban e szemlélet evolúciós szempontból, de még a józan ész szerint is igen problematikus. Ugyanis a zsidók genetikai és kulturális szegregációja állandó gazdasági és reproduktív versenyzéssel járt együtt és heves antiszemitizmust eredményezett, ami nem lehet egy vallási elköteleződés mellékterméke, hanem előnyszerzésre irányuló szándékot jelez. Ugyanakkor a zsidóknak a nem zsidó népek érdekében gyakorolt önfeláldozó magatartására nincs példa.

MacDonald szerint nem túlzás azt állítani, hogy az európai felvilágosodás csoportevolúciós szempontból a legtraumatikusabb esemény a zsidók történetében, ugyanis a modern társadalmakban az etnikailag izolált létforma nem volt továbbvihető, a központilag előírt endogámiát felváltotta az önkéntesség. E kihívásra válaszképpen létrejöttek ideológiai irányzatok, pl. a reformjudaizmus, melyben az identitás nem etnikai, hanem elsősorban vallási alapokra helyeztetett. E reformpolitika felszínen elfogadta a keresztházasság érvényességét, kivédendő az intolerancia és a mizantrópia vádakat, ám a gyakorlatban érdemi változás nem történt. Szintén a felvilágosodásra adott reakciónak kell tekintenünk a cionizmus létrejöttét is, szögezi le a szerző, mely a reformjudaizmussal éppen ellentétes elveket hirdet: a cionizmus egy szekuláris átértelmezése a judaizmusnak, bizonyítja, hogy a zsidó kulturális izoláció vallástól függetlenül is fenntartható.

A zsidók és nem zsidók közötti gazdasági és reprodukciós versenyről szóló fejezetben a szerző az ókortól a 20. századig áttekinti a zsidóság társadalmi hierarchiában betöltött szerepét. Megállapítja, hogy a zsidók minden korban előszeretettel töltöttek be közvetítő funkciót a hatalom és a kizsákmányolt rétegek között, leggyakrabban mint az uralkodó osztály szolgálatában álló adóbérlők, mert így megőrizhették izolációjukat, és gazdasági előnyre is szert tudtak tenni.

MacDonald számos példát sorol a zsidók és nem zsidók közötti gazdasági vetélkedést és annak eredményeit, következményeit megvilágítandó. A szefárdok az Ibériai félszigeten a 13-14. században komoly gazdasági fölényt értek el az őslakosokkal szemben, mely aztán a vesztes alsóbb néprétegekből induló antiszemita lázadásokat eredményezett. A katolikus egyház, mely szintén riválisként tekintett a zsidókra, támogatta e lázadásokat, erőszakos hittérítésbe kezdett, mindez végül a zsidók kivándorlásához vezetett. A szefárdok a 15. századi Velencében szintén aránytalan gazdasági előnyre tettek szert az őslakosokkal szemben, ami gazdasági aktivitásukat korlátozó törvényeket eredményezett. A szerző megállapítása szerint a tradicionális társadalmakban a zsidók és nem zsidók között mindkét fél számára előnyös együttélési forma alakulhatott ki, de csak akkor, ha a zsidó gazdasági aktivitást erős kontroll alatt tartották. Megemlíti az askenázikkal szemben, a 15-17. századi Lengyelországban hozott korlátozó törvényeket, és azok gyenge hatásfokát, bemutatja a 18-19. századi, már emancipálódott zsidóság Európa számos országában létrejött gazdasági fölényét és aránytalanul magas reprezentációját az intellektuális elit köreiben. Pl. a 19-20. századforduló táján az 1%-nyi német zsidóság az ország kereskedelmi forgalmának 20%-át tartotta kézben a nemzetiszocialista éra zsidótörvényeinek bevezetéséig. Említést tesz továbbá az USA-ban a 20. század elejétől a második világháborúig alkalmazott egyetemi és szakiskolai felvételi kvótarendszerről, mely a zsidó hallgatók aránytalanul magas számát csökkentette 20-30%-al.

A csoporton belüli altruista magatartás sokkal könnyebben jön létre, ha a tagok genetikailag közel állnak egymáshoz, írja MacDonald. Megállapítása szerint a zsidók altruista csoportevolúciós stratégiát gyakorolnak, kisszámú, endogámiát követő őstől származnak, melyhez a csoporton belüli altruizmus szigorú ideológiai követelménye járul. Bemutat 18-19. századi amerikai és európai zsidó kereskedőcsaládokat (pl. Oppenheimer, Goldman, Sachs, Rothschild), melyek rendre egymás közt házasodtak, megvalósítva a gazdasági előnyök és a genetikai állomány koncentrálását.

A zsidóság csoportevolúciós stratégiájának működéséhez feltétel a tagok pszichológiai alkalmassága. MacDonald részletezi a csoportcéloknak való alávetettségre, szabálykövetésre, szociális lelkiismeretre, magas intellektusra nevelés zsidó szokások szerinti technikáit, és az ez irányú eugenikai gyakorlatot. Ortodox zsidó közösségekben (pl. haszidok) kora gyermekkortól kezdve a nap minden percét rituális szabályok kötik, mintegy kényszerjelleggel, a vétség pedig, pszichoanalitikus fogalommal nevezve: „felettesén-szorongással” jár. Akik pedig ezt az extrém lelki megterhelést nem bírják, kizáratnak a csoportból, így a bennmaradó genetikai állomány a konform fenotípus szerint koncentrálódik. Részletesen bemutatja a zsidó családok gyereknevelési sajátosságait, a szülők, különösen az anya bűntudatkeltő attitűdjét. Mérési eredményeket sorol, melyek bizonyítják a zsidók átlagon felüli hajlamát szélsőséges érzelmi állapotokra, affektív betegségekre, fokozott veszélyérzetre. E személyiségben gyökerező érzékenység a szerző szerint adaptációt segítő hatású, ugyanis korai védekező magatartást eredményez. A tagok erős csoportidentitása alapfeltétele a csoportevolúciós stratégiának. Az emancipáció utáni zsidóságnak az asszimilációs nyomással szembeni legfontosabb identitáserősítő tényezői az egész napos zsidó iskolák, és a fenyegetettség hangsúlyozása.

Az utolsó fejezetben a judaizmus, mint csoportevolúciós stratégia eredetét vizsgálja. Ehhez az ismert szociálpszichológus H. C. Triandis által meghatározott kollektivista és individualista kultúra kategóriákat használja. A zsidóságot hiperkollektivista csoportként írja le, melynek tagjait extrém erős etnikai szeparatizmus jellemzi. Számos példával mutatja be a tagoknak az egyes csoportok iránti fanatikus lojalitását és a kívülállókkal, de még a zsidóságon belüli más alcsoporthoz tartozókkal szemben is megnyilvánuló szigorú elhatárolódását. A szerző valószínűsíti, hogy az ősi izraeliták genetikai hajlammal rendelkeztek a kollektivizmus irányába, mely genetikai alap környezeti feltételektől függően szelektálódott, pl. csoportrivalizációtól mentes környezetben nem segítette az adaptációt. A zsidósághoz sok szempontból hasonló társadalmi rendszerként és csoportevolúciós stratégiaként mutatja be az ókori Spártát. Megállapítása szerint e politikai rendszerek nem természetesek, hanem vezető teoretikusok (Lycurgus, Mózes) által teremtett ideológiai rendszerek.

Végezetül pedig a tanulmány utolsó mondata lényegi fordításban, mely tudósi ars poétikának is tekinthető: „úgy vélem sürgős szükség van a judaizmus és az antiszemitizmus tudományos vizsgálatára, hogy megakadályozzuk a múltbéli események ismétlődését”.

(Kuruc.info)

- Zsidó harapófogóban az európai civilizáció (III. rész): Zsidóknak militáns fajvédelem - gójoknak szájzár és börtön

- A fehér öngyűlölet pszichológiája a jelenlegi sötét invázió tükrében - egy történelmi áttekintés

- Nincs jogunk unokáink örökségét elpusztítani csak azért, hogy idegen tömegeknek ma jobb legyen az élet

- Fehérritkítással a sokszínűség felé - egy zsidó program margójára