Egy zsidó nem holmi [más] célra teremtetett; ő maga a cél, mivel minden [isteni] kisugárzás lényege azért létezik, hogy a zsidókat szolgálja. „A kezdetben Isten megteremtette a mennyet és a földet” [Genezis 1:1] azt jelenti, hogy [a menny és a föld] a zsidókért teremtődött, akiket „a kezdet”-nek neveznek. Ez azt jelenti, hogy a mindenség, minden fejlemény, minden felfedezés, a teremtés, beleértve a „mennyet és földet” – mindössze hiúság a zsidókhoz viszonyítva. A fontos dolog a zsidóság, mert ők nem léteznek semmi [más] célért; ők maguk az isteni cél. [...] A nem zsidó egész valósága merő hiúság. Meg van írva: „Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat, és más népek fiai lesznek földműveseitek és szőlőmunkásaitok.” [Ézsaiás 61:5]. [A nem zsidók] egész megteremtése a zsidókért van. (I. m., 60. o.; lásd angolul itt.)

 

Yitzchak Ginsburgh rabbi, a „Chábádon belül az egyik vezető szakértője a zsidó miszticizmusnak” hasonlóan vélekedik, amint arról a legrégebbi amerikai zsidó lap, a The Forward is beszámolt: „Izrael élete fontosabb a gójok [nem zsidók] életénél” – vélte, hozzátéve: „Ha van rá esély (akár egy kicsi is), hogy egy gój (akár váratlanul is) Izrael életében kárt tegyen, akkor te ne foglalkozz a gój életével – hovatovább, a legjobb gój a halott gój.” A korrekt zsidó cikk szintén idézi a rabbit 1996-ból: „A zsidó élet végtelen értékkel rendelkezik. Van valami végtelenül szentebb és egyedibb a zsidó életben a nem zsidó élethez képest.”

Tekintve, hogy Slomóék a patkányforradalmi zsidó vezetőktől se hajlandóak elhatárolódni, és a merő említésük miatt is feljelentgetnek, nem várható, hogy a saját vallási-ideológiai nézeteiket lefektető rebbétől (szent vezetőtől) határolódnának el, de újra és újra követelni kell a színvallást tőlük, már csak azért is, mert tűrhetetlen, hogy egy a nem zsidókat – így a magyarokat is – lenéző, saját fajtájukat szolgálni hivatott lényeknek tartó szekta tagjai oktassák ki a magyar embert annak hazájában a rasszizmusról, jogilag próbálva megbüntetni, szóláshoz való szabadságában korlátozni a magyart. (Ráadásul mindezt a magyarok adójából...)

Ez az elvárás Köves és a többi chábádos zsidó felé már csak azért is jogos lenne, mert a Jobbik egykori „rasszizmusa” kapcsán a rabbi így vélekedik:


Ennek mentén, az intellektuális és erkölcsi következetesség nevében várjuk tehát Köves és társainak „legalább akkora agilitással és aktivitással” történő elhatárolódását saját vezetőiktől és alapelveiktől, a nem gójellenes, nem zsidórasszista „új értékeiért” a „nyilvánosságban”. A Chábád Lubavics ezen „romboló eszméi”-t a toleranciáról másokat kioktató szektavezérnek nyilván nem okozhat gondot elítélni. Ennek hiányában sajnos az lehet az ember benyomása, hogy mégiscsak van „kóser gyűlölet”, aminek létét amúgy elveti Köves az idézett interjúban...

 

A Horthy-megemlékezésen a Mi Hazánk-elnök által elmondottakkal kapcsolatban, jellemző módon, Köves Slomó és a TEV nem meri kijelenteni, hogy a Tanácsköztársaság vezetői (és ezzel Magyarország tönkretevői) ne lettek volna „szinte kivétel nélkül zsidó származású emberek”, mert tudja, hogy azok voltak, és mivel tőlük elhatárolódni nem akarnak, illetve miattuk elnézést kérni nem hajlandók, ehelyett inkább a jogi nyomásgyakorlás és megfélemlítés eszközéhez nyúlnak (pedig minden józan ember érti, hogy a Toroczkai által mondottak nem merítik ki a TEV által hivatkozott bűncselekményt, a cél itt a jövőbeli megszólalók megfélemlítése a biztosra vehető feljelentés fenyegetésével). Könnyen megtehetik: a „nemzeti” Orbán-kormány évi több mint félmilliárd forinttal támogatja őket. A talmudi cinizmus szintén tetten érhető: miközben megfélemlítési céllal tesznek feljelentést, a gárdisták „félelemkeltő” öltözete miatt panaszkodnak...

Amint azt egy témába vágó írásomban írtam már az ilyetén elnyomó-megfélemlítő gyakorlatuk kapcsán:


Erre a vitára természetesen nem került sor (és nem is várható, hogy fog kerülni), mert az igazság terepén megütközni másokkal nem szeretnek a Slomó-félék. Sokkal inkább a jogi hadviselés, a megfélemlítés, a politikai összeköttetések kialakítása és a manipuláció az a terület, ahol otthon érzik magukat. Az alábbiakban ezt illusztrálom részletesebben, kezdve az amerikai Roberta Kaplan ügyvéd által a közelmúltban elmondottakkal, akinek szavai jól bemutatják ezt a fajta jogi hadviselést.

A jog mint zsidó eszköz

Az amerikai Charlottesville városában 2017 augusztusában megrendezésre került egy a jobboldal egészét összehívni szándékozott rendezvény (Unite the Right), melynek célja a konföderációs szobrok és emlékművek eltávolítása elleni kiállás volt. A rendezvény egy felvonulást és egy parkban előadott pár beszédet jelentett volna, de a zsidó Michael Signer polgármester alá tartozó rendőrség nem lépett fel a rendezvényt megtámadó antifákkal szemben megfelelően, sőt, ahogy azt egy terebélyes, hivatalos beszámoló elismerte, a rendőrség volt a kialakult erőszakért felelős: „Az esemény jogellenessé nyilvánítása után a demonstrálók az ellendemonstrálókra lettek rátolva, azok különválasztása nélkül.” (162. o.)

A káoszban számos verekedés, súlyos testi sértés történt mindkét oldal részéről, amikor pedig az autójával a távolról odautazó, a várost nem ismerő és (telefonjának vizsgálata alapján megállapítottan) éppen a hazaút térképét böngésző James Fields lassan guruló autójára (videón is láthatóan) rátámadtak az utat eltorlaszoló antifák, az ijedten a gázra lépett, elsodorva és elütve többeket a jogtalanul és erőszakosan a jogos rendezvény résztvevőire támadók közül, aminek következtében egy betegesen kövér nő meghalt. A hatalmas közfelháborodást kiváltó „neonáci terror” azóta is egy jelképes eseménynek számít a fősodratú amerikai politikai közbeszédben, főleg a rendezvény „A zsidók nem cserélnek le minket!” (Jews Will Not Replace Us) jelmondata, mely egyben utalt a zsidó polgármesterrel rendelkező város szoborellenességére, és a nem fehér bevándorlás zsidó támogatására is. Ebben a közhangulatban Fields, bár egyértelműen nem akart senkit megölni, kétszeres éltetfogytot és további 419 évet kapott 480 ezer dollár pénzbírsággal, mely ítélet „jelképes”, és a város, illetve az antifák „gyógyulását” remélik tőle a megtámadott hazafiakat hibáztatók.

 

Roberta Kaplan leszbikus cionista zsidó ügyvéd neve már ismert a homoszexuális házasságot országszerte kivívó ügye (United States v. Windsor) miatt, melyet két másik zsidó leszbikus képviseletével ért el 2013-ban. Most Kaplan egy újabb jogi mérföldkőben reménykedik a fehér nacionalizmus ellen. Ennek érdekében létrehozott egy szervezetet (Integrity First for America), melynek ügyvezető igazgatója, Amy Spitalnick, szintén zsidó. A szervezettel már több mint 10 millió dollárt gyűjtöttek és perbe fogtak kb. két tucat nacionalistát, résztvevőket, rendezőket. A narratívájuk a következő: a rendezvény nem egyszerű demonstráció volt (a szobrok védelmében), hanem egy előre eltervezett és összehangolt „támadás” a város ellen. Szerintük ezek a „rasszista neonácik” azért mentek oda, hogy az ottani lakosokat és kisebbségeket bántalmazzák. Mindezt néhány közösségi oldalakon és egyéb beszélgetésekben (egyszerű megjelenők által) tett megjegyzésekre alapozzák, melyek sokszor teljesen ártalmatlanok, illetve egyértelműen az önvédelemről szólnak (mivel az antifa már korábban is támadott meg jobboldali rendezvényeket). A zsidó hadviselés tehát létrehozott egy valódi összeesküvés-elméletet félremagyarázott, kiforgatott világhálós hozzászólásokra alapozva. Az ügy abszurd: a nacionalisták a saját rendezvényükre mentek, nem támadtak máséra, saját felszólalóikat akarták meghallgatni, amikor pont őrájuk támadtak a sokszor kommunista és anarchista jelképeket viselő maszkos antifák (akik a zsidó narratívában ártatlan bántalmazottakká és csupán „ellendemonstrálókká” szentesültek).

Kaplan motivációjáról, melyet „mélyen személyesnek” nevez, nyíltan beszél a Voxnak:


A cikk szerint, ha jogi sikert érnek el az ügyben, az „csődbe viheti az alternatív jobboldal legfertőzőbb részeit, a szélsőjobb laza egységét, amely a fehér nacionalizmust vallja magáénak”, továbbá „reménykednek, hogy a per felfedezéssel kapcsolatos része rámutathat, honnan szerzi az alternatív jobboldal az anyagi támogatását”. Kaplan szerint céljuk „egy elrettentő üzenet küldése azon továbbiaknak, akik ilyesmin gondolkodnak. Hogy ha ezt csinálod, ha csak eleve megpróbálsz ilyesmit csinálni bármikor is, ugyanez fog veled is történni.” A szólásszabadságukkal élni akaró, és a zsidóságot nevén nevező egyének tehát tartsanak attól, hogy rájuk támadnak majd, és még őket fogják perbe mindez miatt sokmilliós jogi hadosztályok.

A Glamour magazin interjúja szerint „Kaplan sose tekintett [a jogra szenvedély nélküli struktúraként]. A jog egy eszköz, és neki van hatalma ahhoz, hogy azt alkalmazza. Spitalnick, akinek nagyanyja túlélte a holokausztot, őt visszhangozza: »Hasznos volt számomra hátralépni és ekképpen gondolni erre ebben a kontextusban. Ha bármi teendő van most, akkor ez az.«”

 

Kaplan máshol elmondta, „nagyon személyes” motivációjának oka, hogy a Charlottesville-ben megjelenők nyíltan megnevezték a zsidókat: „Nagyon nehéz engem sokkolni, és az a dolog ebben az ügyben, ami számomra nagyon sokkoló, az az, hogy mialatt a perbe fogottak gyűlölik a feketéket és az LMBT-t, nincsenek oda a latínókért és nőkért, az egyetlen elem, ami a létük alapja, az antiszemitizmus.” Kaplant ugyanakkor „zsidó identitása hajtja ebben az ügyben, ahogy a Windsor-döntésben is. Azt a győzelmet egy prédikációval ünnepelte a manhattani zsinagógában, a Beth Simchat Torah Gyülekezettel” – tehát Kaplan számára ez a jogi hadviselés egyértelműen az általuk képviselt zsidóság harca az „antiszemitákkal”.

A Moment magazin Roberta Kaplan bíróságra viszi a fehér felsőbbrendűséget című interjújában a fentieknél is fontosabb dolgokat olvashattunk pár hete: Kaplan nem járatos Charlottsville-ben, de egy helyi zsidó barátja, a jogász-újságíró Dahlia Lithwick, aki az ottani jogi elit köreiben járatos, bemutatta mindenki fontosnak. Kaplan, aki egykoron Harvey Weinstein ügyvédje is volt, tovább részletezi jogi harcát, melyet egyértelműen egy zsidó hadviselésnek tekint:


Kaplan, mint fentebb, ismét világossá teszi azt is, hogy számára a legfelkavaróbb nem a „rasszizmus”, hanem a zsidók néven nevezése:

 

Ha mindez még mindig nem lenne egyértelmű, így folytatja:


A „világ megjavítása” a Tikkun olam zsidó elve, mely tulajdonképpen a dolgok mindig a zsidóság számára kedvező „javítását” jelenti. Ebben az ügyben a „javítás” a zsidókról panaszkodó fehér ember tönkretétele a – fentebb kifejtett – amerikai zsidó elitszerep („siker és szabadság”) védelmének érdekében:


Kaplan viszont egy rendkívül fontos és árulkodó dolgot is mond itt:


Az elképesztő hidegvér itt felnyitja az ember szemét: Kaplan szerint ugyanis a zsidókat halomra gyilkoló „magányos farkas” lövöldözők egy jobb eset, egy pozitív fejlemény a rendezetten és egységesen (de erőszak nélkül és törvényesen) összejövő, és a zsidókat érvekkel, beszédekkel megnevező fehér embernél. Megtapsolja magukat abban, hogy – szerinte – a jogi hadviselésük miatt ma már az „antiszemiták” inkább zsidókat mészárolnak, de nem egyesülnek és beszélnek olyan jó szervezettséggel. Ez egybevág azzal, amit a pittsburghi zsinagógában elkövetett vérengzés kapcsán is írtam: az igazságot terjeszteni, kimondani, újra és újra, hatásosabb a zsidók ellen, mint néhány nevesincs öregembert agyonlőni. Legalábbis ilyen formában ez csak a zsidó cenzorgépezetnek szolgáltat muníciót, a fehér elkövető pedig eldobja azt az életet, amit az igazság hatásos terjesztésére is fordíthatott volna. Mint látható, olyan prominens zsidó fanatikusok is, mint Kaplan, azt tartják az igazi veszélynek.

 

 

Hasonlóan gondolkodik a terrorizmusellenes hírszerzés és nemzetbiztonsági albizottság zsidó tagja, Max Rose is, aki több zsidópárti ügy mögött állt eddig. Az egyik ilyen, amit el szeretne érni, hogy legyen a fehér nacionalista mozgalom terrorszervezetként kezelve. A Yahoo News cikke szerint Rose szeretné, ha a „nemzetközi fehér szélsőséges csoportokat” „idegen terrorista szervezetté” nyilvánítanák. Ez annyit jelent, hogy ha valaki kapcsolatban állt egy külföldi nacionalista szervezettel (talán csak egy levelet váltott, talán az internetszolgáltató adatai alapján kimutathatóan meglátogatta egy ilyen mozgalom honlapját), az külföldi terrorszervezet segítőjeként legyen kezelve. Rose olyan csoportokat is említ, melyek egyértelműen civil, normális mozgalmak, mint a svéd Északi Ellenállási Mozgalom (velük készített 2017-es interjúm itt található), akik minden törvényt betartanak, legálisan működnek. Rose sérelmezi, hogy a svéd mozgalom nevén nevezte őt (miután ellenük agitált), és zsidónak merték hívni (amire amúgy büszke). Az általa a közelmúltban beterjesztett, majd továbbengedett javaslat (ami így megindult egy esetleges elfogadás útján), a Kaplan-féle kifacsart logikai bukfencekhez hasonló jogi hadviselés, aminek alapja a „valaki ismer valakit, aki ismer valakit”-jellegű félrebeszélés. Rose példának hozza a már említett James Fields-t, akinek normális, legális mozgalma kapcsolatban volt egy másik legális angliai mozgalommal, akik „köthetők” egy másik mozgalomhoz, akik jót mondtak a migránspárti és baloldali Jo Cox képviselőt pár éve leszúró férfiról. Az efféle abszurd kombinációk mentén tulajdonképpen a törvényeket betartó nacionalistákat és szervezeteket is terrorgyanúval lehetne figyelni, az egyéneket pedig meghurcolni és könnyebben, súlyosabban elítélni.

Világszerte hasonló a helyzet

A sárgamellényes mozgalom kapcsán írt elemzésemben idéztem a LICRA zsidó szervezetet képviselő Ilana Soskint, aki Kaplanhoz hasonlóan kijelentette, hogy jogi hadviseléssel kívánják az aktivista-író Alain Soralt addig terrorizálni, amíg be nem fogja a száját: „továbbra is perelni fogjuk Soral urat, ameddig csak antiszemita megjegyzéseket tesz” – mondta. És valóban: pár hónappal később, szeptemberben ismét perbe fogták a francia férfit, és két év börtönre, illetve 45 ezer euróra büntették. A „bűne” ezúttal egy YouTube-videó megosztása volt honlapján. Egy rap dal videója volt ez, ami a sárgamellényeseket élteti, és amiben – miközben „Rothschild” feliratot, vagy olyan befolyásos zsidók képeit égetnek el, mint a marxista-cionista filozófus Bernard-Henri Lévy, vagy a médiamágnás Patrick Drahi – megemlítődik a kimondhatatlan: „És ha a médiáról és Macronról beszélünk, beszélnünk kell Drahiról is. Bankszámlája Izraelben van és nem itt fizet adót.” Továbbá: „Nem egy úgynevezett elnyomott kisebbségről van itt szó. A szándékosan elhanyagolt többségről van szó [munkások, földművelők, nyugdíjasok] ... Franciaország úgy döntött, hogy felszabadítja magát a Rothschildok alól.”

 

A dalhoz Soralnak egyébként semmi köze, de a vád szerint azzal, hogy honlapjára kitette, „nagyméretű láthatóságot biztosított a videónak”, amivel antiszemita tettet követett el. Mivel korábban is volt már „antiszemita bűne”, például egy (a holokauszt-narratíva mára már beismert hazugságait, mint az emberbőrből készült lámpaernyő és emberi zsírból készült szappan történeteit gúnyoló) karikatúra közzététele miatt, így ez a mostani „bűn” annál komolyabban van véve. Emlékezzünk az ilyesmire akkor, amikor muszlimok rovására felhozzák egyesek, hogy azok halálos fenyegetéseket küldenek a Mohamedet ábrázoló karikatúrák miatt: a zsidók, intelligensebbek lévén, a jogi hadviselésen keresztül tesznek tönkre életeket, fognak be szájakat, félemlítenek meg másokat.

Soral mellesleg baloldali és muszlimbarát, ami jól mutatja, hogy a törésvonal nem a bal- és jobboldal mentén, hanem a globalista-nacionalista, illetve a filoszemita-antiszemita vonalakon található. Soral nem szerez jó pontokat azzal, hogy nem kimondottan fehérpárti, vagy azzal, hogy a rasszizmusellenesség nevében kiáll a palesztinok mellett: ha a zsidók álságos befolyásáról és tetteiről panaszkodik, feketelistára kerül ő is. Ahogy a filoszemitizmusban a politikai spektrum mindkét oldala összeér (lásd az osztrák fejleményeket alább, vagy Amerikát, esetleg Orbánt és Salvinit), addig a zsidó viszontagságok ellenzése kapcsán is mindegy, ki melyik oldalon helyezkedik el politikailag (lásd a brit Munkáspárt esetét a közelmúltból). A zsidó berendezkedés húzza meg azt a vonalat saját érdekei mentén, amit nem szabad átlépni: hogy mi az elfogadott, vagy mi az elfogadhatatlan. Ha a holokauszt hivatalos történetét kérdőjelezi meg a magyar ember, a magyar ember szabadsága alárendelődik a zsidó érdeknek (szájzár-törvény). Ha a holokausztot gúnyoló dalokat játszik egy angol nő, az angol nő szabadsága rendelődik alá a zsidó érdeknek (lásd Alison Chabloz esetét, aki két hónap börtönt kapott a toleráns, az emberi jogok iránt érzékeny Angliában pár zsidókat gúnyoló daláért, de a világhálós szólásszabadságtól már egy ideje el volt tiltva eleve). Ha a zsidó befolyásról panaszkodik a francia ember, a francia ember szabadsága alárendelődik a zsidó érdeknek (lásd a fenti esetet). Ha a zsidók nem fehér bevándorlás támogatásában való domináns szerepéről (Charlottesville), vagy az izraeli háborús bűnökről panaszkodik (az Izrael-ellenes BDS bojkottmozgalom), az amerikai ember szabadsága rendelődik alá a zsidó érdeknek. Vagy az osztráké, a németé stb...

Mindez összhangban van a nemzetközileg látható zsidó aktivizmus módszereivel és céljaival. Ahogy a TEV feljelentésében is áll: ha valaki rámutat a zsidóság által okozott károkra, az „gyűlöletkeltő szónok” lesz, akinek „felelősségre vonása kell, hogy megtörténjen”.

Franciaországban a LICRA és CRIF zsidó szervezetek a politikai elit kegyeltjei, befolyásuk jelentős: szintén 2019 szeptemberében Renaud Camus író, a „nagy lecserélés” (grand replacement) azóta nemzetközileg népszerűvé vált szlogenjének megalkotója 2 hónap börtönre lett ítélve a bevándorlás és iszlamizáció kritizálása miatt. A börtönt azonban elkerülheti, ha 1 800 eurót kifizet a zsidó LICRA, és az SOS Racisme szervezetek számára. Ez utóbbi szintén zsidó, amint arról korábban írtam: azt „1984-ben a zsidó diákszövetség, az UEJF segítségével alapította Julien Day, szefárd zsidó, aki később szocialista képviselő lett. Jelenlegi vezetője a félig zsidó, félig szenegáli Cindy Léoni.” Az SOS Racisme tagjai még olyanok is, mint a zsidó Patrick Klugman, aki az ügyvédjük, illetve a meztelenkedő, hisztérikus feminista (szintén zsidó hátterű) Femen jogi képviseletét is ellátta már.

Abban az elemzésemben szintén bemutattam, hogy az angliai cenzorok is jelentős mértékben zsidók voltak, akik hosszas aktivizmus hatására érték el, hogy szigorú szájzár-törvény lépjen érvénybe, elhallgattatva az angolokat, ha a zsidók szerint nem elfogadható dolgot mondanak. Amint azt a Zsidó Világkongresszus oldalán egy 2010-es Zsidó Krónia-cikkből idézte:

 

Már a fentiek is világossá teszik fajvédő céljaikat, de amint azt a Wikipédián is olvashatjuk, a szervezet „1994-ben alakult azzal a céllal, hogy biztosítsa a zsidó közösség biztonságát és védelmét” – azáltal, hogy az őshonos fehér ember saját népének biztonságát és védelmét kívánó beszédet, például az iszlamizáció vagy a zsidó káros befolyás kritizálását büntetik. A zsidó érdek ismét a fehér ember érdekét tiporja el, annak saját hazájában. Mindez olyan szintű mára már, hogy az amúgy szigorúan büntetett beszéden túl a még nem büntetendő beszéd miatt is indulnak eljárások, A The Telegraph beszámolójának a címe beszédes A rendőrség 120 ezer „nem bűntény” gyűlöletincidenst rögzített, amelyek gátolhatják a vádlottakat a munkaszerzésben. Mint kiderül, a feljegyzett „gyűlöletincidensek” egy adatbázisba kerülnek, ami miatt a munkáltató elutasíthatja az eretnekek alkalmazását, akkor is, ha nem volt a kifogásolt vélemény bűncselekmény. Ilyesmi lehet például egy transzvesztitát nem az általa megkövetelt nemű személyes névmáson szólítani. (Nem túlzó példa: tavaly ezért tartóztattak le egy angol anyát.)

 

Ha a világ túloldalára tekintünk, ott is ezt láthatjuk: Ausztráliában is zsidók állnak a jogi hadviselés, megfélemlítés, elhallgattatás élén, kiharcolva a faji megkülönböztetésről szóló törvény (Racial Discrimination Act) ún. 18C szekcióját (Section 18C). Ilyen például a B’nai B’rith Rágalmazásellenes Bizottság (Anti-Defamation Commission) vagy a Zsidó Képviselőtanács (Jewish Board of Deputies), akik mindezért lobbiztak (róluk és az ausztrál helyzetről lásd itt).

Földünk túloldalára utazva Ausztráliából, Kanadában is ismerős látvány fogad minket: az Izraeli és Zsidó Ügyek Központja (Centre for Israel and Jewish Affairs) nevű szervezet egyesít „50 sokszínű szervezetet” a „gyűlölet ellen” – bár e szervezetek listáját átnézve megállapítható, hogy azok zömében zsidó szervezetek. Ők is Charlottesville-re hivatkoznak és azért lobbiznak, hogy legyen felállítva egy a „gyűlölet-bűncselekményekre” szakosodott jelentős méretű egység, legyen nagyobb méretű adatszerzés ezzel kapcsolatban, legyenek a rendőrök kiképezve mindebből (általuk), illetve a „gyűlöletpropaganda” (értsd: nekik nem tetsző vélemény) megfigyelésének újabb formái legyenek kialakítva.

Spanyolországban zsidó aktivisták még a Google keresési eredményeit is megszabhatják, ha nekik valami nem tetszik: „A Lawfare Project spanyol zsidók egy csoportját jelenti” – írja a The Jerusalem Post cikke, amiből megtudjuk, hogy az általuk kifogásolt „antiszemita” tartalmakat jogi panasz formájában eljuttatták a Google-nak, akik engedelmeskedtek és eltávolították a zsidók által kifogásolt oldalakat. Nem lehetett nehéz döntés, tekintve hogy a Google LLC alapítója két zsidó, Sergey Brin és Larry Page, akik máig döntő többségű részvényesei a Google-t birtokló Alphabet Inc.-nek. Hasonlóan a Facebook és azon belül az Instagram (Mark Zuckerberg, Sheryl Sandberg), a YouTube (Susan Wojcicki) is zsidó irányítás alatt áll – a legnagyobb közösségi oldalak közül egyedül a Twitter nem, de ők is együttműködnek a Rágalmazásellenes Ligával (ADL), illetve a közelmúltban jelentős részesedéshez jutott a cionista milliárdos Paul Singer.

Amikor éppen nem Izlandot, egy elvileg szuverén országot fenyegetik tönkretétellel, ha azok nem vetik el a körülmetélés tiltását (elvetették), az ADL Amerikában partneri kapcsolatban van bűnüldöző szervekkel, azokat „oktatja”, beleértve az FBI-t is, akikkel „közösen dolgoznak a gyűlölet elleni harcban”.

Az ADL cenzorai továbbá együttműködnek a legnagyobb közösségi oldalakkal, de azon túl a Kongresszusban is követelték 2020 januárjában a róluk panaszkodók megbüntetését: „Ha felmész a Facebookra, a YouTube-ra, a Twitterre, vagy ezen felületek bármelyikére, és szörnyű dolgokat mondasz a zsidókról, mexikóiakról, vagy muszlimokról, ki kéne tiltsanak” – mondta a szervezet vezetője, Jonathan Greenblatt. A Kuruc.info maga is hasonló zsidó lobbizás miatt került tiltásra, mint emlékezhetünk: a Tett és Védelem, mely eleve az ADL mintáját követi, őket hívta segítségül, hogy hassanak a Facebookra. Greenblatt azt szorgalmazza, hogy fogadjon el a Kongresszus egy törvénytervezetet, miszerint a „világhálós zaklatás” („gyűlöletbeszéd”) büntethető lenne. Mindebben társa Max Rose képviselő, akiről fentebb már szó volt. A helyzet bizarrsága, hogy mindennek az apropója a tavaly év végi négerek általi pár zsidóellenes támadás volt, ennek ellenére mégis a „neonácik” elhallgattatása fontos nekik.

Az ADL ugyanakkor szintén fontosnak tartotta nem csak a büntetést, de a jutalmazást is: például a Charlottesville-beli James Fields-t elítélő csapat megjutalmazását, ahogy korábban a Jeffrey Epsteint nevetségesen enyhe ítélettel kényeztető zsidó bírót, Barry Krischert is kitüntették. Az ADL továbbá csatlakozott Roberta Kaplan jogi harcához is, természetesen.

Hasonló jogi hadviselés része a palesztinokat sanyargató és megszálló Izrael bojkottjának mozgalma, a Boycott, Divestment, Sanctions (BDS), melyet egyre több országban sikerül a cionista lobbinak ellehetetlenítenie, vagy legalábbis jogilag fojtogatnia. Németország tavaly hivatalosan is határozatot hozott arról, hogy a BDS mozgalom „antiszemita” mozgalom. Bár ez még nem jár büntetéssel, a „jobboldali” filoszemita AfD már annak jogi tiltását követeli. Amerikában a BDS mozgalmat eddig 28 államban támadták. Ennek a módja nem az illegálissá nyilvánítás, mert az nem lehetséges (egyelőre), hanem az Izraelt bojkottáló szervezetek, üzletek, cégek stb. feketelistára helyezése, és ellen-bojkottja állami szinten, ami adott esetekben katasztrofális lehet egy üzlet számára. A zsidókat gyakorlatilag mindenben kiszolgáló Donald Trump elnök egy olyan rendeletet írt alá 2019 decemberében, miszerint olyan egyetemeknek, ahol nem szabnak gátat az Izraelt kritizáló és annak bojkottjára felszólító hangoknak, megvonnák az anyagi támogatását. A rendelet mögött – az ADL mellett – főleg veje, Jared Kushner és a zsidó milliárdos Sheldon Adelson áll, aki eddig is sok milliót költött Trumpra, de az idei választásokon is várhatóan 100 millióval támogatja az elnök újraválasztásának kampányát. Adelson nevéhez már pár éve is fűződött egy olyan törvénytervezet, miszerint az állami és helyi kormányok nem bojkottálhatják Izraelt.

Trump elnök aláírja az egyetemi Izrael-ellenességet büntető rendeletét: jelen van Max Rose (b2), Jared Kushner (középen), és a Jeffrey Epstein szigetét látogatgató cionista Alan Dershowitz sztárjogász

Az amerikai zsidó módszert másolva a napokban Ausztriában is megszavazták azt, ráadásul egyhangú szavazattal. Eszerint a határozat „elítéli a BDS mozgalmat mint antiszemitát, és arra szólítja fel az osztrák szövetségi kormányt, hogy ne támogasson anyagilag, és ne működjön együtt olyan szervezetekkel, amelyek a BDS mozgalomhoz köthetők.” Mindezt a jelenleg kormányzó „jobboldali” Osztrák Néppárt kezdeményezte, de azon belül is a zsidó Martin Engelberg, a párt és kormány egyik kiemelkedő politikusa, egyben a freudi pszichoanalitika követője (felesége a Bécsi Zsidó Múzeum vezetője). Engelberg büszkélkedett a részben neki is köszönhető parlamenti szavazattal, ami szerinte „kijelenti, hogy a BDS Ausztriában nem támogatandó semmilyen formában. Az Osztrák Parlament egy erőteljes és jelképes kinyilatkoztatása ez az antiszemitizmus és anticionizmus ellen.” Engelberg korábban szintén elérte, hogy a nemzetiszocialisták által állampolgárságuktól egykoron megfosztott zsidók leszármazottai megkapják az osztrák állampolgárságot. A zsidók jöhetnek, az „anticionisták” viszont hallgassanak.

A saját nemzettársaink jogainak nyirbálása és szabadságuktól való megfosztása egy idegen állam érdekében a nemzetárulás esetének minősíthető, ennek mentén Sebastian Kurz kancellár – aki szerint „szisztematikusan fel fogunk lépni a világhálós gyűlölet ellen” – egy „zöldpártos” liberális bosnyák nőt, Alma Zadić-t és három társát engedte asztalhoz ülni kormányában. Zadić igazságügy-miniszterként már kijelentette, hogy „igazságos bevándorlást” akar, és hogy részéről „nincs tolerancia a neonácik, fasiszták és rasszisták iránt”.

 

 

A fentiek fényében nem túl meglepő, hogy idén az amerikai hatalmas cionista lobbi, az AIPAC szokásos rendezvényén is felszólal majd a kóser Kurz, ahová elkíséri Engelberg is. A zsidó politikus meglátogatja sajátjait, s viszi zsebében az osztrák kancellárt. Mehet büszkén, mert míg a zsidóság (vélt vagy valós) érdekeit eléri politikai és jogi szinten, akár a faji cionizmus védelmében is, addig pártja az osztrák nacionalisták betiltását akarja elérni.

Hol van a fordulópont?

Damon Centola professzor a Pennsylvania Egyetemről a Science magazinban publikált egy kutatást 2018-ban, miszerint ha valamilyen kisebbségi érték vagy vélekedés elér kb. 25 százalékot, az lecseréli az addigi berendezkedést, és abból lesz az új többségi vélekedés.

Kísérletükben 194 ember vett részt, akiket tízfős csoportokra osztottak. Ezeknek a csoportoknak egy világhálós játékban kellett együttműködniük új szociális értékek megteremtésében. Minden körben spontán mód lettek kiválasztva a csoportok tagjai, akiket csoporton belül kettesével párosítottak, és egy idegen fényképét mutatták nekik. Mindenféle összebeszélés nélkül mindenkinek egy nevet kellett adnia az arcoknak, majd a körök végén felfedték a mindkettejük által adott neveket. 10 centet kaptak, ha ugyanazt a nevet adták neki, 10 centet vesztettek, ha másmilyent. Bár egyszerre csak egyvalakivel lehettek kapcsolatban, idővel ugyanazt a nevet adták a képeknek. Ekkor a kutatók újabb tagokat adtak a csoportokhoz, akik szándékosan más és más neveket javasoltak. Ezen felforgatók száma csoportonként változott. A kutatók ezzel arra jutottak, hogy a felforgatók akkor voltak sikeresek megváltoztatni a kialakult szokást, ha számuk elérte a 25 százalékot. Annál kevesebb sosem vezetett sikerre, ha annál több, mindig sikeres volt. Sose volt köztes állapot.

 

Centola matematikailag és számítógépesen is lemodellezte mindezt, ugyanerre az eredményre jutva: „Láthatod a sikertelenségek halmazát 25% alatt, és a sikerek halmazát 25% felett. Matematikailag ezt jósoltuk, de valós népességgel látni fenomenális volt” – mondta. Tekintve, hogy a töréspont elhelyezkedése sok mindentől függ, a kialakult szokáshoz való ragaszkodás komolyabb jutalmazása esetén is csak 30 százalékra emelkedett az, azt sugallva, hogy – bár a 25% elérésekor nem történik csoda – egy elkötelezett kisebbség, egy kritikus tömeg még így is sikeresen forgathatja fel a többséget.

Máshogy kifejezve: egy határozott, stabil 25% képes maga mellé állítani egy határozatlan, vagy lazább 75 százalékot. Valóban: láthattuk Nyugat-szerte, hogy az egyre gyökértelenebbé váló népességek felett növekvő befolyást szerzett az erősen motivált, határozott és céltudatos irányelveket képviselők csoportja. A homoszexualitást messzemenően elutasította a fehér ember csak 10-20 éve Nyugat-szerte, mára már ez mondhatni, hogy megfordult. Az agresszív deviánslobbi és médiabeli propaganda behódolásra vette rá a többséget. Ezért fontos az abnormálist kirekeszteni, mert ha normalizálásra kerül, a normalitást dönti romba. Ezt a célt szolgálta a kultúrmarxista irányvonal folytonos fehérellenes kritikája, a dekonstrukció, relativizálás, rombolás, megalázás, bűntudatkeltés: ha elbizonytalanodik saját kultúrájában a társadalom, utat enged az erőszakosan terjeszkedő kisebbség hatásának. Mindez kevésbé lehetséges, ha stabil marad az alap, és a kisebbségi hatás nem ér el kb. 25 százalékot, mert nincs rá módja. Hogy például a deviánspropaganda elér-e kb. 25 százaléknyi jelenlétet az életben, vagy nem engedjük, rajtunk múlik, de ha mindig gond nélkül tarthatnak rendezvényeket, mehetnek iskolákba gyerekekhez, megjelenhetnek kulturális területeken, átbillen a mérleg oda, ahol ez már normális lesz és mindennapi – lásd tőlünk nyugatabbra.

Konklúzió

Mindebben a fentebb vázolt jogi hadviselésben a zsidó mártírszerep bizarr fricskát kap, hiszen a „nagyon, nagyon büszke zsidó”, akinek minden cselekedetét a judaizmus alapozza meg, a vélt-valós faji ellenségei ellen vív jogi harcot egy sokmilliós gépezet fejeként, nyíltan fenyegetőzik tekintélyes magazinokban a fősodratú filoszemita berendezkedés elismerő bólogatása közben. Máshol a nemzetbiztonsági bizottság tagja intéz jogi támadást a törvényt betartó hazafiak ellen, esetleg százmilliós nemzetközi szervezetek, a világ legnagyobb világhálós felületei, politikusok és kormánytagok, törvényhozók intéznek nyílt jogi támadást ellenségeik – jellemzően a gazdanép tagjai és érdekei – ellen. Nem igazán egy elnyomott, erőtlen és kiszolgáltatott csoport képét festi mindez – ellenben a sokszor semmiféle befolyással, hatalommal, támogatással nem rendelkező „antiszemitákkal”, akik oldalán csak az igazság van, s szembe velük a héber Góliát, annak minden szerteágazó, sok százmilliós infrastruktúrájával, egyenes bejárással a politikai elit irodáiba és médiumaiba.

Hasonlóan idehaza is azt láthatjuk, hogy a TEV és társai folyamatosan az örökösen „erősödő antiszemitizmus”-ról beszélnek – ahogy teszik azt hasonszőrű szervezeteik világszerte –, ám ennek ellenére mégis kulcsuk van a politikai berendezkedés mindkét oldalának elitjét képező szervezetekhez és politikusokhoz, akik szinte egymáson taposva igyekeznek a kedvükben járni: a félmilliárdos támogatástól a temető- és zsinagógafelújításokon át a Sorsok Háza feletti irányításig, a sor szinte végtelen. Miközben az antiszemitizmusról való panaszok miatt már az ember azt hinné, egy kiszolgáltatott csoportról van szó, mögöttük egyöntetű támogatás áll, nem csak mindenkori érdekeik kapcsán, de még a magyarok saját történelmét, és történelmi személyiségeit is a zsidók szemszögén, értékítéletén keresztül kellene megítélnie a magyarnak: legyen szó megemlékezésekről (pl. a Horthy kapcsán felhozott „halálvonatok”) vagy az oktatásról (nem elég a zsidó a tantervben), de ez a lista is szinte végtelen...

A józan ember közben tehát levonja a nyilvánvaló következtetést: az „antiszemitizmus” (értsd: a zsidó törtetés miatti mindennemű ellenkezés) éppen egyenes következménye pont ennek a kiváltságosságnak és a gazdanépek elnyomásának, kizsákmányolásának, megalázásának – legyen az jogi hadviselés, szájzár-törvények, kulturális arcátlanság, esetleg demográfiai manipuláció a nem fehér bevándorlás és fajkeveredés támogatásán keresztül. A két jelenség nem egymástól független, és hatalmuk nem abból fakad, hogy őket ennyire megvetik (és megvetették) mindenkor és mindenhol, hanem pont fordítva: nem az ellenhatás okozza az azt kiváltó hatást.
 

Amit jogi úton és politikai lobbizással ideig-óráig elérnek ezzel a zsidók, az történelmi szemmel csak időszakos eredmény: semmiféle elnyomás, megaláztatás, megfélemlítés és büntetés nem fog irántuk tiszteletet kiváltani a legbelül igazságszerető fehér emberben, hanem éppen ellenkezőleg. Az efféle módszer – ahogy a bolsevik gépfegyveres módszer anno – csak addig tart, ameddig egy szebb kor el nem söpri azt. Egy ilyen korban azonban a zsidó zsarnokoskodás és arcátlanság élő emléke senkit se fog irántuk kegyelemre ösztönözni. Ezt láthattuk ciklikusan a történelemben. A befogadó nemzet szeretete és tisztelete mindenki számára békésebb és biztonságosabb lenne, kölcsönös tiszteletet és szeretetet váltva ki, ámde ugyanez a múlt azt is mutatja, hogy a zsidóság se nem képes, se nem hajlandó erre: az elnyomás, kizsákmányolás, felforgatás az a stratégia, amellyel már oly' sokszor éltek, s élnek ma is. Így az arra adott válasznak is ahhoz illőnek kell lennie, az eddigiek végleges megoldást láthatóan nem eredményező mivoltából is tanulva.

Ha komolyan vesszük, hogy a Kaplan-félék szerint a legnagyobb veszély a káros zsidó befolyásra a szókimondó, meg nem alkuvó és határozott fehér egység elérése, és ha hihetünk Centola kutatási eredményének a kb. 25 százalékos fordulópont kapcsán, illetve, amennyiben pontosak a TEV általi felmérés adatai, miszerint az emberek 15-21 százaléka látja a zsidókkal kapcsolatos bajokat, akkor a további teendőnk világosan áll előttünk.