Kaczynski katolikus-konzervatív klikkje a zsidó exbankár miniszterelnök, Morawiecki vezényletével majdnem 400 ezer négert és muszlimot szabadított rá Európára. Ki hitte volna?
Különböző kóserkonzervatív-kereszténycionista pártok (PiS, Fidesz, Fratelli d’Italia stb.) sokáig azzal próbálták (sikeresen) kifogni a szelet az egyébként – sajnos többnyire – szintén cionista európai „szélsőjobb” vitorlájából, hogy határozottabb fellépést ígértek az Európát elárasztó fekete tenger elapasztására.
Ez a migránsellenes retorika szépen jövedelmezett nekik szavazatokban, pénzben és pozícióban egyaránt, a hatalomban tartva vagy hatalomra juttatva őket.
Úgy látszik, hogy a tízparancsolatból, amelyet elvileg az erkölcsi iránytűjüknek kellene tartaniuk, nemcsak a 6. és 7. parancsolatot szegték meg azzal, hogy szégyentelenül paráználkodtak és bőségesen loptak, hanem a szavazóik szemében talán legfontosabbnak számító 8. parancsolatra is fütyültek, hiszen a harmadik világbeli bevándorlás korlátozására tett ígéretük gyalázatos hazugságnak bizonyult.
Ma már köztudott, hogy Meloni, ez a kabbalista megéra jóval több afrikai megszállót engedett be Itáliába, mint balliberális elődje.
Immár a mindig ájtatos képű Kaczynskiről is lehullt a lepel, miután a lengyel Legfelsőbb Számvevőszék (NIK) 300 oldalas jelentésében megállapította, hogy 8 évig tartó de facto regnálása alatt – indiaiak mellett – afrikaiak és muszlimok özönlöttek tömegesen az országba.
Négy PiS-es külügyminiszter (Witold Waszczykowski, Jacek Czaputowicz, Zbigniew Rau és Szymon Szynkowski vel Sęk) bábáskodásával a minisztériumuk alá tartozó konzulátusok több mint 366 ezer vízumot adtak ki/adtak el muzulmán és afrikai országok állampolgárainak, a teljes tétel csaknem felét 2021 januárja és 2023 júniusa között.
A lengyel balliberális kormánypárt most teljes joggal olvassa rá elődje fejére a képmutatását, nem mintha fikarcnyit is jobb lenne nála a bevándorláspolitikája tekintetében sem, de ő legalább nyíltan önmagát adja, a választási ígéreteivel összhangban, tehát nem csapja be a szavazóit.
Tudjuk persze, hogy a lengyelek a Haitin kitört rabszolgalázadás óta nagy becsben tartják a négereket, a lengyel nők pedig ápolandó történelmi hagyományként gyakorolják a négerajnározást Európa legelhivatottabb iszapcápáiként. Ez az ő nemzeti perverziójuk, váljék egészségükre.
„Ellenőrizze, hogyan működik” – Lengyelországban így reklámozzák a négerek szexuális kapacitását a helyi nőknek, nem mintha túlzottan kapacitálni kellene őket a tesztelésre |
A gond csak az, hogy a lengyel vízumokkal a földrészünkre érkező Mohamedek és Mamaduk közül – a szíves lengyelországi marasztalásuk ellenére is – sokan bizonyára szétspricceltek Európa-szerte olyan helyekre is, ahol a lengyelektől eltérően nem várták őket tárt karokkal és széttett lábakkal.
Egy ausztrál kommentelő így reagált az előbbi gusztustalan jelenetre a 4chan (/pol/) vitafórumán: „Mi a f...sz Lengyelország? Én azt gondoltam, hogy Lengyelország egy etnikailag homogén, erősen katolikus és hagyományosan konzervatív nemzetállam, de ezt a szintet, hogy fehér nők szó szerint rávetik magukat afrikai farkakra világos nappal, nem láttam a legdegeneráltabb fesztiválokon sem az USA-ban. A kérdés az, hogy hol van az összes lengyel férfi, hogy megszégyenítse és megverje a nőjeiket, és zaklassa ezeket a „bulikat”, vagyis nyilvános elfeketítő-fajkeverő zónákat. Sohasem láttam ezt sehol, még a legelkorcsosultabban multikulturális nyugati nagyvárosokban sem. Mi a f…sz van Lengyelországgal? Emlékszem, hogy néhány éve láttam videókat arról, hogy jobboldali lengyel férfiak ezrei meneteltek az utcán fáklyákkal és énekelve, ami rendkívül menőnek láttatta Lengyelországot, de most kiderül, hogy még öt férfi sem tud megjelenni, hogy megzavarjon legalább egyet ezek közül a fekete fajkeverő események közül? A lengyel férfiak a legszánalmasabb kibaszott vesztesek az egész Földön. Ti hihetetlenül, mérhetetlenül gyáva, szánalmas emberi hulladékok, akik hagyjátok, hogy az országotok nagyvárosaiban zavartalanul folytatódjon ez.”
Ez a lengyel vízumbotrány tehát a következményeit tekintve nem is annyira a lengyelek, mint inkább a többi európai számára botrányos.
Hitlernek igaza volt
H. T.