Továbbra sincs gyanúsított a vácszentlászlói mérgezéses haláleset ügyében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Beluzsárné Belicza Andrea ezzel azokra a híradásokra is reagált, amelyek szerint egy vácszentlászlói gazda borában lévő fagyálló okozhatott mérgezést.
A gazda a TV2 szerda reggeli adásában telefonon azt mondta, hogy nem tett fagyállót a borba, ilyesmire sohasem lenne képes. Esetleg a "fiatalok" által vitt üvegekben lehetett a mérgező folyadékból - tette hozzá a férfi, hangsúlyozva, hogy rendőrségi meghallgatásakor is határozottan cáfolta, hogy őmiatta történt a baj.
A PMRFK szóvivője szerdán megismételte azt a korábban közölt információt, hogy továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak, emberölés miatt.
A tanúkihallgatásokról, illetve azok tartalmáról egyelőre nem nyilatkozik a rendőrség - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.
(MTI)
Frissítés: jogi segítséget ajánl a Jobbik a borosgazdának
Jogi segítséget ajánl a Jobbik annak a vácszentlászlói gazdának, aki a rendőrég és a kormány tehetetlensége miatt sorozatosan a bűnözők áldozatává vált.
Az ügynek ugyan egyelőre nincs gyanúsítottja, de az elkövető hozzátartozói a borosgazdát szeretnék a vádlottak padján látni. Ezért a Jobbik szükségesnek tartja, hogy segítséget nyújtson számára és minden olyan honfitársunknak, aki az állami szervek helyett, kénytelen saját maga gondoskodni a személy- és vagyonbiztonságáról.
A vácszentlászlói eset tipikus látlelete napjaink közbiztonságának és igazságszolgáltatásának tarthatatlan állapotáról, a rendőrség tehetetlenségéről, a kormány alkalmatlanságáról - írja közleményében Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője.