A Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd szerint a nemzeti összetartozás azt kell hogy jelentse: senkit nem rekesztenek ki a nemzetből, nem vonják kétségbe identitását - közölték az ellenzéki pártok országgyűlési képviselői szombaton az MTI-vel.
Zoom
Berki Sándor (Párbeszéd), Lőcsei Lajos (Momentum) és Varga Ferenc (Jobbik) hangsúlyozta, a nemzeti összetartozás emléknapja talán az egyik legjelesebb alkalom arra, hogy kinyilvánítsák: a teljes Kárpát-medencében élő magyarajkú cigányság is az egységes magyar nemzet része, mert "a történelem igazságtalanságai ellenére magukat ma is magyarnak vallva hűen őrzik és ápolják az egyetemes magyar kultúrát, a nyelvet, és szolidárisak anyaországuknak tekintett hazánkkal".
Aki másként gondolkodik, az Magyarország megosztására, olyan feszültségek szítására törekszik, amelyek rombolják, nem pedig építik nemzetünket, európai társadalmunkat - fogalmaztak az ellenzéki politikusok. Kiemelték, "hazánk, nemzetünk egyetlen józanul gondolkodó polgára sem akarhat a legmagasabb szintű politika, vagy akár a közbeszéd színterére visszaemelni olyan sötét és gyászos történelmi időket, amikor egy népcsoportot nem tekintettek a nemzet részének, alsóbbrendűnek ítéltek".
A három politikus aláhúzta, parlamenti képviselőként elsődleges feladatuk, hogy "csökkentsék a társadalmi előítéleteket, küzdjenek a rasszista és antiszemita megnyilvánulások ellen, megteremtsék a romák valós társadalmi integrációját, társadalmi szerepvállalásuk lehetőségeit", és megfékezzék "az olyan politikai törekvéseket és személyeket, akik egy népcsoport vagy egy kisebbségi közösség megsemmisítésére törekednek".
Jakabnak az jut eszébe a gyásznapon, hogy milyen jó összefogni Gyurcsánnyal
Tudom, a választási vereség óta nem divat összefogásról beszélni, én mégis büszke vagyok, hogy képesek voltunk rá.
Igen, tele volt emberi hibával, gyarlósággal, de mégis képesek voltunk arra, hogy jobboldaliként, baloldaliként, konzervatívként, liberálisként leüljünk egy asztalhoz, és kimondjunk közös nemzeti minimumokat.
Nálam itt kezdődik a nemzet újraegyesítése, a bennünk élő Trianon legyőzése. Mert lehet, hogy ezer meg egy dologban mást gondolunk a világról, de mi mindannyian és mindenekelőtt magyarok vagyunk.
Határtalanul. Nekem ma ezt üzeni június 4.