Toroczkai László felidézte ma a parlamentben, hogy Pintér Sándor belügyminiszter egykor azt ígérte, két hét alatt rendet tesz, ám csak a Magyar Gárdát tiltották be, a fehérgalléros bűnözés még terebélyesedni is tudott. Noha a Belügyminisztérium hatásköre lett volna társadalomból kiilleszkedő elemek helyzete, úgy tűnik, hogy most már a törvény és a jog is éppen őket védi - nehezményezte, példaként felhozva Pilis esetét.
Elmondta azt is, a Mi Hazánk Mozgalom budapesti alelnöke által vezetett Bűnvadászok Pintér Sándor kereszttüzébe kerültek, végül a Készenléti Rendőrség vitte el őket. Miért teszi ezt a belügyminiszter? - fordult a kormányfőhöz.
Orbán Viktor miniszterelnök válaszában elmondta, nem érti, kiket takar a "kiilleszkedett emberek" kifejezés. A magyar közbiztonság állapotáról szólva leszögezte, hogy annak két korszaka van: a Pintér Sándor előtti, amely borzalmas volt, és a Pintér Sándor utáni, amely a legjobb Európában.
Toroczkai László viszontválaszában kiemelte, a Bűnvadászok csoport népszerűsége azt jelzi, hogy megmutatták a valós problémákat, mégis velük szemben lépnek fel, majd felajánlotta Orbán Viktornak, hogy személyesen is megmutatja neki, mit jelentenek a "kiilleszkedettek". Jelezte továbbá: a Bűnvadászok elleni fellépésért hivatali visszaélés miatt feljelentést tettek, és követelik Pintér Sándor lemondását.
Orbán Viktor viszont válaszában úgy értékelt: "reklámelőadást hallottunk". Hozzátette azt is: "jól néznék ki, hogy ha felcsúti gyerekként ön elmagyarázná nekem a magyar valóságot".
"Ami itt van, az nem közbiztonság" - idézte Horn Gyula egykori miniszterelnök értékelését a Pintér Sándor előtti közbiztonságról szólva, hozzátéve: 2010-ben visszajött Pintér Sándor, és azóta Magyarország egész Európa legbiztonságosabb országa.
(MTI nyomán)