Novák Előd arról beszélt a parlamentben, hogy a határt védő ásotthalmi mezőőröket elítélik, a jogerősen elítélt embercsempészeket elengedik, a Bűnvadászokat rabosítják. Most pedig nem Rétvári Bence államtitkár, hanem Laponyi Zsolt rendőr őrmester ellen indult fegyelmi eljárás, miután nyilvánosan tiltakozott amiatt, hogy az államtitkár egy róla készült fotót a megkérdezése nélkül pártpolitikai célokra használt - nehezményezte.
Hozzátette: tudomása szerint az Adyligeti Rendőrképző Akadémia tanulóit külön utasították arra, hogy ne osszák meg vagy támogassák az őrmester tiltakozó bejegyzését. Hajlandók-e bocsánatot kérni Laponyi Zsolttól és rehabilitálni őt? - kérdezte.
Rétvári Bence válaszában emlékeztetett arra, hogy Novák Előd ugyanerre a kérdésre már írásban választ kapott.
Novák Előd viszontválaszában cáfolta, hogy választ kapott volna, hangsúlyozva: Rétvári Bence az ország nyilvánossága előtt is magyarázattal tartozik.
Rétvári azzal vágott vissza, hogy Novák Előd felszólalása elején a rendőrséget támadta, majd a rendőrök védelmezőjeként mutatkozott. Kiemelte azt is, hogy "a képviselőhöz közel álló Kuruc.info honlapra nem jellemző a személyiségi jogok kezelésének kultúrája".
Rétvári olyan eljárásokat sérelmez, hogy pl. a 2006-os rendőrterror felelőseinek, köztük Gergényi Péternek a mobilszámát tettük közzé.
(MTI nyomán)