A Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és "roma kapcsolatokért" felelős államtitkára szerint tévhit, hogy családot akkor tudunk alapítani, amikor biztonságban vagyunk, mert a család maga a biztonság, a "roma közösség pedig még tudja ezt".
Zoom
A legendás cigány gyermekszeretet, amiben az államtitkár szerint annyira hasonlítunk egymásra
Sztojka Attila a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által kiadott, cigány családokat bemutató Fonódások című interjúkötet keddi budapesti bemutatóján kiemelte, egy nemzet akkor tud igazán erős lenni és hosszú távon is fennmaradni, ha minden tagjára odafigyel. Az államtitkár kiemelte, Magyarország példát tud mutatni Európa számára a szegénység elleni küzdelemben, hiszen
bebizonyította, hogy a szegénységben élő emberek polgárosodási folyamatát meg lehet valósítani.
Az elért eredmények között említette, hogy az elmúlt évtizedben a felzárkózó települések programba bevont településeken 15 százalékkal csökkent az alacsony testsúllyal születő gyerekek száma, ami azt mutatja, hogy sokkal tudatosabban készülnek a gyereknevelésre a "romák".
Zoom
A tudatos készülés a gyermeknevelésre: cigizgetés 17 évesen, három nappal Szkárlettke születése előtt (fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex)
Sztojka Attila ismertetése szerint az iskolai végzettség tekintetében is élen jár Magyarország: a 20 és 24 év közötti "roma" fiatalok 43 százalékának van már középfokú végzettsége, a népszámlálási adatok alapján pedig 10 év alatt megduplázódott a diplomát szerzettek aránya a "romák" körében.
Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta,
a cigányság és a magyarság sokban hasonlít, de leginkább a család szeretetében, amelyre fel lehet építeni egy nemzetet, társadalmat, országot.
A kormány úgy gondolja, hogy a nemzetépítés érdekében a családok megerősítése az egyetlen helyes irány, ezért hozott számos intézkedést az érdekükben - jelentette ki a helyettes államtitkár, példaként említve a családi adókedvezmény megduplázását, a háromgyerekes anyák szja-mentességét és a komplex otthonteremtési programot.
Mindennek látszanak már az eredményei is: ismét emelkedik a házasságkötések száma, hatvanéves mélyponton van a válások száma, és az EU-ban egyedül Magyarországon nőtt a házasságban születő gyerekek száma - ismertette Beneda Attila.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke elmondta, a Fonódások a harmadik része egy könyvsorozatnak, amelyekben a "romák erőforrásaira" és az általuk elért sikerekre szeretnének rávilágítani, hiszen ezek nélkül Magyarország kevésbé lenne sikeres.
A kötet tizenegy család életébe enged betekintést, mindannyian példaértékűek: nemcsak a pályájukon értek el sikereket, hanem a magánéletük is kiegyensúlyozott - mondta a KINCS elnöke.
Hozzátette, hogy az interjúalanyok őszintén beszélnek nehézségekről, összecsiszolódásról, a munka és a magánélet közötti egyensúlyozásról, közben pedig azt üzenik: lehet olyan családot formálni, amely egyszerre tiszteli az örökséget és megteremti a jövőt, mert az identitás nem akadály, hanem erőforrás.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: