Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele 1944-1945 című, települési szintű, komplex háborús adatbázis, amely a Magyar Nemzeti Levéltár és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár közös munkájának eredménye.
A Magyar Nemzeti Levéltár tájékoztatása szerint feltárták és egy átfogó adatbázisban egyesítették a levéltárakban őrzött forrásokat, adatokat a második világháború idején Magyarország területén zajlott hadműveletekről, aminek köszönhetően a felhasználók, a kutatók minden korábbinál jobb képet kaphatnak a sorsfordító történelmi évek hadi eseményeiről.
Zoom
Emlékeztettek rá: Magyarország 1944-1945. évi katonai birtokbavétele, az akkor lezajlott harccselekmények tragikus és egyben kiemelten fontos időszakot jelentenek, ám a (had)történelmi kutatás adós maradt az ország mai területén található 3155 település egységes szempontok alapján összegyűjtött háborús adataival.
A legtöbb település esetében hiányzott egyebek mellett a katonai birtokbavétel(ek) időpontja(i), az ottani harccselekményeket megvívó katonai alakulatok pontos meghatározása, a harcok jellege és időtartama, a katonai és polgári áldozatok száma és személyazonossága, a település ingó- és ingatlan vagyonában keletkezett háborús károk.
A https://mo44-45.mnl.gov.hu/ címen elérhető adatbázis segítségével most 117 ezer család ismerheti meg felmenői háborús áldozatvállalásának körülményeit, 3155 település lakossága tájékozódhat lakókörnyezete háborúban elszenvedett veszteségeiről, informálódhat a harcokról és a kiállt megpróbáltatásokról, mindezt a technika nyújtotta lehetőségek kihasználásával.
Az adatokat a legmodernebb adatvizualizációval és interaktív módon tették közzé, úgy, hogy a történelmi hitelesség nem sérült. Olyan interaktív térkép készülhetett el, ahol a hadszínterek koordinátáira, a hadműveletek dátumaira, a szemben álló felekre és az áldozatokra (a polgári áldozatokra is) vonatkozó információikat együtt is meg lehet találni. Az így rekonstruált és térképen ábrázolt események ugyanakkor kronologikusan is megjeleníthetők egy idővonal segítségével. A program során egy 1941. évi térképet használtak fel, amely Magyarországot az akkori településekkel ábrázolja, amely azonban már 3D-ben mutatja a domborzati viszonyokat.
A felület kereső funkciójának segítségével egy adott település második világháborús érintettsége könnyedén leszűrhető, de lehetőség van arra is, hogy a teljes magyarországi harccselekményt áttekintsék az érdeklődők, és "vizualizálják" a front mozgását.
(MTI)