A Magyar Jelen információi szerint hosszú ideje nevelőszülőkként vehettek magukhoz intézetis gyerekeket a rendőrség által szerdán drogterjesztés miatt őrizetbe vett Makó János „Lyuki” és családja, így jutva legális jövedelemhez. Nemcsak ők, de a település jelentős része.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint közben szerdán összesen négy személyt vettek őrizetbe, akik egymással közeli rokoni kapcsolatban álltak. Ez a helyzet is rávilágít a gyermekvédelem helyzetének katasztrofális állapotára, valamint igazolja azokat az aggályokat, melyeket a Mi Hazánk és holdudvara a Szőlő utcai botrány kapcsán tavaly decemberben megfogalmazott.
Amikor 2025 év végén kirobbant a Szőlő utcai ügy, akkor sokan igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy nem elég az intézeti erőszakkal foglalkozni, hiszen a fiatalkorúak maguk is rendkívül agresszív viselkedési mintákkal érkeznek a különböző javítóintézetekbe. Azt, hogy mennyire nem volt mellélövés a probléma felvetése, kiválóan jelzi a Magyar Jelen birtokába jutott információ, miszerint a kállói „Lyuki” családja állami gondozott gyermekek nevelésével juthatott legális jövedelemhez.
Több tucat nevelőszülő és száz örökbefogadott gyermek lehet Kállón
A lap úgy tudja, hogy bár korábban gyermekveszélyeztetés miatt vettek már el tőlük nevelt fiatalokat, egy évvel ezelőtt ismét négy kiskorút helyeztek el náluk, amiért jelentős összeget is kaphatnak hivatásos nevelőszülőkként – 2026-ban ez az összeg négy gyermek esetén havi 722 ezer forint is lehet.
Vagyis a Kállón a Mi Hazánk utcafórumán szamurájkarddal tomboló Makó János „Lyuki” családja hivatásos nevelőszülőkként közel egymillió forintot kaphatott havonta, amennyiben igazak a Magyar Jelenhez eljuttatott információk. Az elfogáskor éppen nem volt náluk nevelt gyermek.
A mindössze 1600 lakosú Kállón egyébként becslések szerint többtucatnyi (akár félszáz!) nevelőszülői engedély van kiadva, ami bőven meghaladja az országos átlagot – nagyjából 100 gyermek van nevelőszülőnél a településen. Olyan szülőknél, akiknek az édes gyermekei, hozzátartozói akár jelenleg is börtönbüntetésüket tölthetik.
Kérdés, ezek a családok hogyan mentek át a nevelőszülők esetében is kötelező kifogástalanéletvitel-ellenőrzésen. Hiszen ez elvileg egy rendkívül részletes, mindenre kiterjedő vizsgálat, így erre a kérdésre a gyermekvédelemnek és az államigazgatásnak is válaszolnia kell majd.
A fél családot bevitték
Ahogy arról mi is beszámoltunk, március 18-án nagyszabású rendőri akció keretében fogták el Makó János „Lyukit”, aki előzőleg március 13-án pénteken szamurájkarddal indult Kálló központjába, hogy „beszélgessen” a Mi Hazánk Mozgalom utcafórumán Dócs Dáviddal. Akcióját saját Facebook-oldalán előre meghirdette, így egy több tucat főből álló, agresszíven fellépő társaság várta a Bűnvadászok feliratú kampánybuszt.
Nem ezért állították végül elő „Lyukit”, és nem csak az ő kezén kattant a bilincs. Úgy tudni, a testvérét, Makó Brigittát és Makó Gábort is elvitték az akció során.
Utóbbi akár onnan lehet ismerős, hogy az ő fia volt az a 18 éves M. Norbert, aki 2025 novemberében az M3-as kivezetőjén egy autós üldözés során csapódott villanyoszlopnak a BMW-jével. A balesetet a jogosítvány nélkül vezető fiatal férfi nem élte túl, ahogy később a kórházban utastársa is belehalt a sérülésekbe. M. Norbertet a Kodály köröndnél szerették volna félreállítani és igazoltatni, a fiatal férfi azonban továbbhajtott, és menekülni próbált az őt követő rendőrök elől. Ennek folyományaként történt a baleset a Szerencs utcai kereszteződésben.
A szerdán előállított családtagok között van egy 17 éves fiatalember, J. Béla, aki életkorából fakadóan éppen egy olyan helyre kerül majd, mint amilyen a Szőlő utcai intézmény is volt.
Az egykori javítóba már nem kerülhet a fiatalkorú elkövető, hiszen azt a balliberális tüntetések miatt előbb bezárták, mára pedig az épületet is értékesítette az állam. Érdemes azt is megemlíteni, hogy „Lyuki” édesanyja, Makó Lászlóné a Kállói Roma Önkormányzat elnökeként végezte október végéig közéleti tevékenységét, utóda Bangó Karolina lett, aki szintén a család tagja.
Azt sokáig nem lehetett tudni, miért vitték el őket, az azonban biztos volt, hogy nem azért, amit a Mi Hazánk utcafórumán műveltek. A helyiek már korábban is drogbizniszt emlegettek a családdal kapcsolatban, de nem meglepő módon az uzsorázás és más, hasonló bűncselekmények is szóba kerülhettek velük kapcsolatban. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság aztán pénteken kora délelőtt közölte saját Facebook-oldalán, hogy a felmerülő több vádpont közül a drogterjesztés lett a „nyerő”. Nem is akárhogyan szervezték az üzletet, hiszen mint kiderült, Márianosztrán, Balassagyarmaton és Szombathelyen is voltak beépített embereik (családtagjaik), akiken keresztül „befújt papírt”, vagyis kábítószert csempészhettek a börtönökbe a kállói család tagjai.
A Mi Hazánk utcafórumának megzavarását a Facebookon élőben közvetítő Horváth Lászlót és D. Krisztinát szintén keresték a rendőrök szerda délután, azt nem tudni, sikerült-e őket elkapni. Horváth László volt az a férfi, aki egy baltát lóbálva fenyegetőzött március 14-én közzétett „élőzése” során.
„Jöhetnek ezren, százezren, egymillióan! Kivégezzük az egészet…” – közölte Horváth baltával a kezében, miközben többször is azt kiabálta, hogy „Spárta!”.
Ezután a videóban két kiskorú kislány is feltűnt, akik végighallgathatták a teljes baltás fenyegetést. Így a hatóságok az ügyben akár kiskorú veszélyeztetésének gyanúját is vizsgálhatják.
A mintegy 13 perces „live” alatt egy főzést és fahasogatást követhetünk nyomon, mely során válogatott szidalmak és fenyegetések hangzanak el a Mi Hazánkkal és annak elnökével szemben.
A Mi Hazánk demonstrációját tiltotta be a rendőrség
A pásztói rendőrség csütörtök este bejelentette a Mi Hazánk március 28-ra tervezett felvonulásának betiltását. A határozat indoklása szerint a rendezvény „közvetlen, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyeztetné a helyi lakosságot”. A döntésnek természetesen legjobban a helyi cigányok örülnek, akik Facebook-felületeiken nem győznek hálálkodni a rendőrségnek, írja a lap.

.jpg)










