A kormány Kármán András pénzügyminisztert kérte meg, hogy tekintse át azokat dokumentumokat, amelyekben Balásy Gyula médiavállalkozó lemond valamennyi rendezvényszervező és kommunikációs médiacégében birtokolt tulajdonrészéről és azokat felajánlja az államnak - közölte a miniszterelnök hétfőn Budapesten. Magyar Péter elmondta azt is, a vállalkozó cégei ellen az áfafizetési kötelezettség elmulasztása miatt indult végrehajtás.
Magyar Péter a kormányülés után kérdésre válaszolva azt mondta, a kabinet nem szeretne tárgyalni a vállalkozóval, azt kérik Balásy Gyulától, küldje el a teljes dokumentációt a kormánynak, hogy az megvizsgálja, valóban több tízmilliárd forint van ezekben a cégekben, és nem csak az utolsó pillanatokban Rogán Antalék által adott megbízások. Az ördög a részletekben rejlik, főleg, ha a NER-ről van szó - fogalmazott.
"Ha az illető maffiózó valóban a szívén viseli a volt munkavállalói sorsát", akkor haladéktalanul juttassa el az iratokat a Pénzügyminisztériumnak! - közölte, jelezve, a József Nádor tér a cím, a tárca ugyanis visszaköltözik korábbi székházába, amelyet el akartak kótyavetyélni "Balásy Gyula kitartói, haverjai".
A kormányfő azt mondta, megvizsgálják, milyen folyamatban lévő vállalásai vannak a cégeknek, mekkora százalékuk kötődik a minisztériumokhoz, miket tud más cégcsoport átvenni, mit engednek meg a túlzottan központosított közbeszerzési szabályok, és ezután fognak dönteni.
Magyar Péter beszámolt arról is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási eljárást indított a médiavállalkozó cégei ellen, mert azok határidőig nem tettek eleget áfafizetési kötelezettségének.
(MTI)





