Ittas munkanélküli fiatalok törték le az Ungvár központi terén álló Petőfi-szobor kardját hétfő hajnalban. Garázdaság és vagyon elleni bűncselekmény miatt indulhat eljárás ellenük – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.
A cikk szerint a két elkövetőt – egy 24 éves munkanélküli nőt és egy 19 éves, ugyancsak állástalan fiatalembert – a rendőrök a szoborrongálás után még a helyszínen elfogták. Az ügyben lefolytatott eddigi vizsgálat adatai szerint mindkét fiatal ittas állapotban volt a bűncselekmény elkövetésekor, a hatóság garázdaság és szándékos rongálás miatt indíthat ellenük büntetőeljárást – írta a hírportál.

Az ungvári rendőrség hétfői jelentése szerint a két fiatal budapesti idő szerint hajnali öt órakor előbb egymást fényképezte a költő szobránál, majd letörték a szoboralak kardját, amit június végén állítottak helyre az ungvári magyar főkonzulátus közbenjárására az április 15-én elkövetett előző rongálás után.
Az Ungvár belvárosában álló Petőfi-szobrot rendőrök őrzik azóta, hogy 2009. március 15-ikén ismeretlenek fehér festékkel öntötték le. Nemrég felvetődött, hogy az ungvári polgármesteri hivatal és az ungvári magyar főkonzulátus közösen térfigyelő kamerákat szereltet fel az emlékmű körül.
(MTI)