![]() A korábbi modell, ma EP-képviselő Mussolini |
Száz román állampolgárt indítottak útnak a napokban Olaszországból Románia felé. A La Repubblica napilap tájékoztatása szerint mintegy ötezer fő kitoloncolása várható Olaszországból, nagy részük román állampolgár és természetesen cigány. Itáliában országos ellenőrzések kezdődtek a sátortáborokban a brutális, cigányok által elkövetett gyilkosságokat követően, ennek eredményeként az ország délkeleti
![]() Alessandra mostanság |
A harmadik képen a román állampolgárságú, cigány származású Nicolae Romulus Mailat, aki a rendőrség szerint október 31-én este Róma egyik külvárosában egy vasútállomáson megtámadott egy, a vonatról leszálló nőt, magával vonszolta, brutálisan megverte, megerőszakolta, majd az öntudatlan áldozatot egy árokba dobta. Az asszony belehalt sérüléseibe. Nem ez volt az első eset, de a román és bolgár uniós csatlakozást követően a balkáni cigánysöpredék rázúdulva Nyugat-Európára kirívó mértékben rontotta a bűnügyi statisztikát. A rablások, betörések, tolvajlások száma sokszorosára nőtt, és az olasz közvéleményt sokkolta a genetikai hulladékok szélsőséges kegyetlensége. Tavasszal egy római metróállomáson két cigánylotyó esernyőt szúrt egy olasz lány, Vanessa Russo szemébe, aki belehalt sérüléseibe. A nagyvárosokban mindennapossá váltak a fegyveres rablások, késelések, nők
![]() Mailat: egy tetves gyilkosa sok közül |
Alessandra Mussolini, volt fotómodell, jelenleg E. P. képviselő, volt parlamenti képviselő, az olasz ultrajobboldal (igen, fasiszták és rendben vannak) egyik emblematikus figurája, pártelnök és Berlusconi politikai szövetségese exkluzív interjút adott a Cotidianul című román napilapnak.
-Ön szerint hogyan ítélik meg a román közösséget Olaszországban?
-Románia csatlakozása az EU-hoz egy menekültáradatot indított el Olaszország irányába.
Tudtommal a román hatóságok otthon erélyesen lépnek fel a sátortáborok létesítése és a nomád életvitel ellen. Ennek ellenére az Olaszországba érkező román állampolgárok ilyen lakóhelyeket létesítettek azoknak a bevándorlóknak, akik nem képesek arra, hogy becsületes munkával tartsák fenn magukat és bűnözésből élnek.
Természetesen Olaszországnak is, akárcsak a többinek megvannak a maga bűnözői: ellopnak néha egy táskát vagy autót, de nem torkollik brutális gyilkosságba a tolvajlás, nem verik szét kővel a károsult arcát…
Az Olaszországba érkező románok oly módon keveredtek a cigányokkal, hogy az olasz állampolgárok már nem tudnak különbséget tenni a dolgozó román és a bűnöző cigány között.
Nem akarjuk a cigányokat többé ebben az országban!
És ellenezzük azt is, hogy nők és gyerekek Olaszország területén embertelen körülmények között éljenek, nomád táborokban, koldulásra, prostítucióra kényszerítve, vagy gyerekszülés céljából árusítva.
-Olaszországban, úgy tűnik, fenyegető kép alakult ki a román közösségekről.
-Természetesen. Az olaszok a román népet egy agresszív népcsoportnak tartják, akik semmibeveszik a nők és a gyerekek jogait, durván bántalmazzák őket.
A börtöneink nagy része román állampolgárokkal van tele.
Évekkel ezelőtt az albánokat tartották a legagresszívebb bevándorlóknak, erőszakosabbaknak tartották őket az egyiptomiaknál, marokkóiaknál.
A románok azonban mindenkin túltesznek.
-Nem lehetséges, hogy általánosítanak?
-Ne értsen félre. Nem Romániát hibáztatom. De szigorúbb törvényeket kell alkotni a sátortáboros életmód ellen. Aki pedig nem képes tisztességes munkával fenntartani magát, hagyja el az országot, függetlenül attól, hogy melyik EU tagállam állampolgára.
-Ön szerint mi a drámai végkifejlet oka?
-Részben a mi enyhe törvénykezésünk, mely nem biztosította az azonnali kitoloncolást és a sátortáborok felszámolását.
Másrészt: börtöneink tele vannak román bűnözőkkel, lassan nem férnek be a mieink.
Miért nekünk kell eltartani a román bűnözőket?
Ezek az emberek töltsék a büntetésüket hazájukban, hiszen minden fogvatartott évi 15-18000 eurójába kerül az olasz államnak.
Hibás a román kormány is, aki a szociális problémáit úgy oldotta meg, hogy szélnek eresztette az állampolgárait.
És itt feltenném a kérdést: ugyan mit tett Románia az EU-tól kapott támogatásokkal?
Kiket támogatott a román kormány ezekkel az összegekkel?
Eldöntöttük, hogy ellátogatunk abba az országba, hogy lássuk, hogy él a román szegény, a nők, a gyerekek, milyen segélyezésben részesítik a rászorulókat, milyenek ott a keresetek?
Mert bennünket megfojt az onnan érkező masszív menekültáradat.
A román kormány sajnálkozását fejezte ki nemrégiben a bűnestek miatt.
Micsoda mentalitás ez?
Nem sajnálkozni kell, hanem cselekedni.
Az olaszok ugyanis torkig vannak a román bűnözőkkel, betelt a pohár és kimondták: „Basta (olaszul: elég volt)! Térjetek vissza az országotokba!”
(Realitatea Net, Cotidianul nyomán Szent Korona Rádió)
Kapcsolódó cikkek
Amit az MTI elhallgatott: az emúlt évben a cigányok min. 76 embert gyilkoltak le Olaszban
A visegrádi országok és a cigányok – kijózanító statisztikák, adatok
Tovább folynak a cigánypogromok Olaszországban
Ellenséges érzelmek a cigányokkal szemben - a római gyilkosság visszhangja
Hoppá: újabb olasz romabűnözési adatok & beszámoló egy véres támadásról
Kuruc.info - Arppi S.