E-mail következik: "El kellene gondolkodnia a  "kormánynak" és frakcióknak, hogy mit rontott el, vagy mit nem csinált  meg, vagy kiket véd, vagy veret meg a  rendőrökkel!!! 

Da: Kovács Tamás

Oggetto: Mai nap  (2008.08.15.-i) megtörtént bűncselekmény  

Kedves ismerőseim, barátaim!

Parlamenti képviselők!

(ezt a levelet a Parlamentben tevékenykedő összes  frakciónak is elküldöm (a frakciók betűrendes sorrendjében), mivel e-mail  címük publikus, és a Miniszterelnök úrnak) 

Amit most írok, az  MA, 2008. augusztus 15.-én MEGTÖRTÉNT, Magyarországon, Budapesten, fényes  nappal.

Akivel történt, a fiam, aki nem FÉLŐS, nem egy  gyenge legény, ám tenni ma már ő sem mert semmit!

A  történet másik szereplője: EGY MOCSKOS  CIGÁNY!!!!!!!!!!!!!!

Helyszín: Budapest, XI.ker. Móricz Zsigmond  körtér, 56-os villamos

Időpont: 18 óra (még fényes  nappal!!!)

Ez a mocskos söpredék, tetű cigány odament a  villamoson a fiamhoz, és közölte vele, ha nem akar magának bajt, mondja  meg, mennyi pénz van most nála, és azonnal adja oda, ha élni akar. Nála  fegyver van, és használni is fogja, ha kell. Közölte fiammal, ha bármit  tesz, segítséget hív, vagy ellenkezik, akkor kinyírják, mert a másik  kocsiban is vannak még biztosítani.

Fiam, aki jelenleg a rendőrségen van feljelentést  tenni (nagyon reménykedem benne, nem tartóztatják le), elmondta, az egész  olyan fenyegető és vészesen komoly volt, inkább a pénzt adta oda, mintsem  az életét! (jól tette)

Fiam, aki normális ruhában volt (tehát látszott  rajta, van munkája, és valószínűleg munkával keresett jövedelme), így  áldozattá vált egy olyan ország fővárosában, ahol pedig rendnek és  törvénynek kéne lenni. Ő a hülye többség, akin élősködnek ezek e tetű  népek is!

Ma nem szabad azt mondani  cigány , mert az  jogsértő!

Ma védeni kell őket, mert  kissebség!

Köszönhető ez az olyan politikusoknak, akik  pillanatnyi érdekeik miatt nem engedik a törvényeket betartani, és az  olyan szemét mocskos cigányokat védik, akik rabolnak, fosztogatnak,  rettegésben tartják a környezetüket, és a végén még akad magyar fehér  szemét, aki védelmükre kel politikai vagy anyagi érdekei  miatt.

Nem azokkal a cigányokkal   romákkal van a bajom,  akik dolgoznak, alkotnak művészként, hanem ezzel a SÖPREDÉK B?NŐZŐ MOCSOK  BANDÁVAL, amely a cigányság jelentős részét képezi, mert soha nem volt  hajlandó tanulni, képezni magát (a bűnözésen kívül), és most állítólag  munka nélkül van, meg leszázalékoltatja magát. 

MINKET KI VÉD MEG?

Van még országunk, vagy már a  cigányoké?

Börtönben ül az a szerencsétlen nyugdíjas, akit  több mint 10 évig nem tudott vagy nem akart megvédeni a mocskos cigány  csűrhétől a magyar állam, a magyar rendőrség!

Meghurcolnak embereket, mert erre a szemét bűnöző  népségre valaki azt meri mondani: MOCSKOS SZEMÉT  CIGÁNY!!!!!

Kérdezzék meg végre a rend őreit politikusaink -  jogvédőink, és kérjenek őszinte választ! Kiderül, hazudjuk csak, hogy  nincs cigány bűnözés!

Jóemberek! Menjenek már végre az emberek közé,  városokba, falvakba, és megtapasztalhatják a szomorú  valóságot!

VAN CIGÁNYB?NÖZÉS!

Az átlag magyar ember, és a dolgozó tisztességes  cigányság naponta érzi   látja   tapasztalja a bűnözést.

Lopásokba, betörésekben, gépkocsik feltörésében,  bolti lopásokban, rendelőintézetek folyosóin a hangos hőbörgést üvöltözést!

Menjenek el innen!

Hová?

Egyetlen európai országnak nem kellenek!

Nem kellenek az USA-nak!

Nem kellenek Kanadának!

A  nyugat papol az emberi jogokról, ám a mindennapok jogtalanságait azért  csak viseljük mi csendben, és tűrjük, hogy egy létszámában MÉG viszonylag szűk söpredék kisebbség terrorizáljon.

Ne tegyünk semmit, mert a jog!

Kinek a joga?

Ha egy alma férges lesz, várjuk meg, amíg az  egészet tönkreteszi, vagy kivágjuk azonnal a rothadt részt, és  megsemmisítjük azért, hogy a többi élvezhető legyen?

Kinek a joga fontosabb? A magyar lakosság  (mindenki, aki becsülettel éli életét, és nem tekinthető bűnözőnek,  fajtól, nemtől, származástól függetlenül) döntő többségének, vagy pár  tízezer MOCSKOS B?NÖZŐ CIGÁNYNAK?

Van, aki most felháborodott, miként is írhat  valaki ilyen dühödt írást?

Gondolkodj el te szerencsétlen (mert nem érdemled  meg a magázódást), ha a TE gyerekedet,  feleségedet férjedet, szüleidet ölnék meg, terrorizálnák, erőszakolnák  meg, tennék tönkre anyagilag   lelkileg, AKKOR mit gondolnál? Akkor is lenne  álszent nyugalmad, és védeni a bűnöst?

Szégyellenem kellene magam, hogy vallásos létemre  tudok gyűlölni!

Igen, tudok!

Mert szeretem a családom, feleségem, gyerekeim, és  ölni tudnék értük! 

El tudják el tudjátok képzelni, mit érzek most,  hogy a fiam veszélyben volt, és EGY MOCSKOS SZEMÉT ALJAS SÖPREDÉK CIGÁNY  akár meg is ölhette volna fényes nappal?

Talán kapott volna 6 hónapot felfüggesztve, mert  akadt volna aljadék ügyvéd, aki bebizonyította volna, a fiam szánt  szándékkel kierőszakolta a bűncselekményt! 

ÖSZINTÉN  GONDOLKODJON EL MINDENKI, MIT TENNE, HA VELE CSALÁDJÁVAL TÖRTÉNNE  B?NCSELEKMÉNY?

Tudna nyugodt  maradni?

Hagyná, a  tehetetlen magyar állam vesse koncul a bűnözőknek?

Ha az állam, a magyar rendőrség nem véd meg  minket, akkor ki fog?

MI MAGUNK!!!!!!!

És abban nem lesz sem köszönet, sem  irgalom!!!

KÉPVISELŐINK, POLITIKUSAINK NE MAGUKKAL LEGYENEK  ELFOGLALVA, HANEM VÉDJENEK MEG MINKET, AKIK ELTARTJUK  ŐKET!!!!

Lehet, ezután a levél után meghurcolnak,  feljelentenek, kitesznek az állásomból!

Nem érdekel!

Tegyünk valamit saját védelmünkben, mert a  szerencsétlen megfélemlített magyar rendőrségnek a kezéből minden eszközt  kivettek, hogy ők megvédjék a becsületes állampolgárt!

Emlékezzetek: megtámadtak rendőröket tüntetők, cigányok, és mi lett a vége?

Megbüntették a rendőröket, aki védték magukat, a  közrendet!

Ha azt hiszik a képviselő urak, hangzatos  szónoklatokkal megvédenek minket, tévednek!

Vigyázzanak a döntéshozó urak, nehogy a végén igen hatékonyan megvédjük magunkat! (ezt én sem szeretném, mert MÉG  törvénytisztelő állampolgár vagyok sokadmagammal)

Nem vagyok hajlandó félni a saját  országomban!

Féljen az, akinek bűnözői  mivolta miatt félnie kellene (de MÉG nem fél)!

Ne akarjanak rákényszeríteni, hogy MINDENÁRON ÉS  VÉGÉRVÉNYESEN MEGVÉDJEM CSALÁDOMAT!

Kérek mindenkit, aki úgy érzi elege volt a cigány és más bűnözésből, továbbítsa ezt a levelet.

Ha nem teszi, és előbb vagy utóbb őt éri támadás,  vajon elgondolkodik, miért nem tette MOST?

Ezt a levelet írta:  Kovács Tamás