Nem vonható vissza Aung Szan Szú Kji mianmari vezető Nobel-békedíja - közölte pénteken a Nobel-békedíj adományozását felügyelő Norvég Nobel Intézet.
Az intézmény szerint a Nobel Alapítvány szabályai nem teszik lehetővé azt, hogy egy kitüntetettet megfosszanak díjától, ami a díjat alapító Alfred Nobel végakaratának is ellentmond.
A mianmari vezetőt bírálók a kitüntetés visszavonását azzal indokolják, hogy meglátásuk szerint Aung Szan Szú Kji szemet huny a muszlim rohingja kisebbség tagjainak mianmari üldöztetése felett. Ehhez hasonló véleménycikket közölt a héten például a The Guardian című baloldali brit napilap. A mianmari vezető díjának visszavételét követelő internetes petíciót pedig már több mint 386 ezren írták alá.
Zoom
Mohamedán tüntetők Aung Szan Szú Kjit gúnyoló plakát mögött a mianmari rohingja muzulmánok üldöztetése elleni tiltakozáson a pakisztáni Pesavarban 2017. szeptember 7-én. Rohingja szélsőségesek összehangolt támadásokat követtek el mintegy harminc rendőrőrs és egy katonai laktanya ellen az északnyugat-mianmari Arakánban augusztus 25-én, válaszul a mianmari hadsereg offenzívát indított a lázadók ellen (MTI/EPA/Bilaval Arbab)
A mianmari vezető 1991-ben “a demokráciáért és az emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelméért” kapta meg a Nobel-békedíjat.
Aung Szan Szú Kjit az országot korábban irányító katonai junta bebörtönözte, majd házi őrizetben tartotta; hiába nyert pártja 1990-ben elsöprő többséggel, az eredményt a katonai diktatúra megsemmisítette. A junta a 2010-es évek elején viszont főleg gazdasági kényszerből úgy döntött, hogy kénytelen nyitni a világ felé, így fokozatosan felszámolta a katonai diktatúrát. Aung Szan Szú Kji tavaly óta külügyminiszter és első államtanácsos, vagyis gyakorlatilag ő a miniszterelnök.
Az ENSZ pénteken közölt adatai szerint valószínűleg már több mint ezren – többségében a rohingja muszlim kisebbség tagjai – vesztették életüket az elmúlt két hét mianmari összecsapásaiban. A világszervezet menekültügyi főbiztosságának pénteki friss közlése szerint az erőszak elől már mintegy 270 ezer rohingja menekült el Mianmarból Bangladesbe.
Yanghee Lee, a világszervezet mianmari különmegbízottja arra kérte a mianmari vezetőt, hogy “mutassa meg a világnak, hogy egy szabad és egy demokratikus Mianmarért harcolt” korábban, és “mozgósítsa magát” a krízis rendezésének érdekében.
(MTI nyomán)