Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök csütörtökön rendelettel kivonta a hadsereg ellenőrzése alól az Abin hírszerzési ügynökséget, és a kormány hatáskörébe utalta.
A döntés hátterében az áll, hogy január 8-án, a baloldali államfő beiktatását követően a Jair Bolsonaro volt elnök választási veresége miatt tiltakozó több ezer tüntető megrongálta és kifosztotta az elnöki palotát, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság épületét.
Lula a történtek miatt elrendelte az államfői palota dolgozóinak átvilágítását, és több katonai tisztségviselőt felmentett posztjáról. Bolsonaro ugyanis számos katonatisztet nevezett ki a kormányzati intézményekbe.
Az Abin a hírszerzés mellett kém- és terrorelhárítási feladatokat is ellát. Eddig az úgynevezett Intézményi Biztonság Kabinetjéhez (GSI) tartozott, amelynek élén egy tábornok állt. A GSI egyebek között a Palácio do Planalto elnöki palota, és Bolsonaro idején az államfő személyes biztonságáért is felelt. Lula azonban úgy döntött, hogy ez utóbbi feladatokat a brazil szövetségi rendőrség hatáskörébe utalja.
(MTI nyomán)