A "Romániában élő magyar kisebbség" jogainak garantálása és a székely zászló használata is a témák között szerepelt a román elnökválasztás két versenyben maradt jelötje között rendezett első tévévitán: mind az európai elkötelezettségű Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere, mind pedig George Simion, a magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke inkább ellenfele szavazótáborát próbálta megnyugtatni válaszával.
A Euronews román adásának csütörtök esti elnökjelölt-vitájában azt kérdezték a jelöltektől, hogy az ország nyugati szomszédjával, Magyarországgal ápolt kapcsolatok jegyében milyen garanciákat nyújtanának államfőként a "Romániában élő magyar kisebbség" számára etnikai identitása szabad megélése érdekében, illetve támogatják-e, hogy helyi kulturális, vagy sporteseményeken kitűzhessék a székely zászlót.
Dan azt mondta: Románia példás módon viszonyul nemzeti kisebbségeihez, köztük a magyarokhoz is, de szerinte hivatalos rendezvényeken nem kéne megengedni egy "területi autonómia jelképének" használatát.
Simion sokkal hosszabban beszélt a magyarokról. Azt mondta: a magyar etnikumúak jó állampolgárai Romániának, de meg kell érteniük, hogy azoknak, akik ellentétet szítanak köztük és a románok között, a "történelem szemeteskukájában" van a helyük. Szerinte ők nem a magyar közösség javát akarják, hanem ugyanabba az irányba akarnak menni, mint "Emmanuel Macron és a brüsszeli globalisták", ahelyett, hogy azt az "egészséges, konzervatív irányt" követnék, amelyet a magyar nép többsége támogat.
"A románoknak és magyaroknak egységesen kell fellépniük a kihívásokkal szemben. Én tisztelem Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, Magyarország miniszterelnökét, épp ezért politikájának számos eleme - de nem minden eleme - a román állam politikája lesz. Azt üzenem azoknak, akik a magyarok és románok közötti konfliktus rögeszméjéből élnek, hogy leáldozott az idejük! Most a nemzetek Európájának ideje jött el, és harcolni fogunk jogainkért, mert mind a románok, mind a magyarok teljes jogú állampolgárai az Európai Uniónak" - szögezte le a magát a szuverenista mozgalom képviselőjének tartó elnökjelölt.
A válaszadás jogán ellenfele arra emlékeztette - a közéleti szereplését a stadionok lelátóin kezdő - Simiont, hogy a román szurkolói közösségek az utóbbi években számos alkalommal magyarellenes rigmusokat skandáltak a labdarúgó mérkőzéseken. "Az kérdezném Simion úrtól, hogy ott volt-e esetleg?" - érdeklődött Nicusor Dan.
Simion nem válaszolt a kérdésre, csak arra emlékeztette ellenfelét, hogy 2000-ben még Nicusor Dan is nyilvánosan állást foglalt az "LMBT-kisebbség" ellen. Úgy vélekedett: a megváltozott helyzetben, Románia lehetséges elnökeiként, mindketten oda kell figyeljenek, mit mondanak, és tisztelniük kell minden polgártársukat.
Románia 19 millió szavazópolgára május 18-án választ új elnököt a második fordulóba jutott Simion és Dan közül.
(MTI nyomán)