Nicolas Sarkozy kedden reggel bevonult a párizsi La Santé börtönbe, megkezdve a rá kiszabott ötéves börtönbüntetést. A Sky News azt írja, a 70 éves volt francia elnököt felesége, Carla Bruni-Sarkozy kísérte el. Otthonánál támogatók gyűltek össze, Sarkozy „Nicolas, Nicolas” skandálások közepette szállt be az autóba, ami a börtönbe vitte.
Zoom
Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters
A bíróság szeptember végén bűnszervezet vezetése miatt ítélte el az egykori francia (és részben zsidó) elnököt a 2007-es elnökválasztási kampányával kapcsolatos ügyben. Bár az ítélet nem jogerős, a francia törvények alapján már most meg kell kezdenie büntetését.
„Miközben felkészülök arra, hogy átlépjem a La Santé börtön falait, gondolataim a francia nép minden rétegéhez és minden különböző véleményéhez fordulnak. Megingathatatlan erővel szeretném elmondani nekik, hogy ma reggel nem a köztársaság volt elnökét zárják be, hanem egy ártatlan embert” – írta a közösségi oldalán Sarkozy, hozzátéve, „mély fájdalmat érez Franciaország iránt”. Szerinte az igazság végül diadalmaskodni fog, de súlyos ára lesz.
Az országát 2007 és 2012 között vezető Sarkozy az első franciaországi exelnök, akinek börtönbe kell mennie, büntetését a La Santé VIP-részlegén, egy rezsóval és tévével is felszerelt egyszemélyes szobában tölti majd.
Zoom
A párizsi La Santé börtön egyik cellája 2020 novemberében (fotó: Bertrand Guay / AFP)
(Telex nyomán)