Hivatalosan elnézést kért csütörtökön a BBC Donald Trump amerikai elnöktől egyik beszédének manipulált szerkesztéséért. A brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor visszautasította a rágalmazás vádját, amelyre hivatkozva Trump jogi képviselői egymilliárd dolláros kártérítési pert helyeztek kilátásba.
A BBC szóvivője által csütörtök este ismertetett bocsánatkérő nyilatkozat előzményeként a múlt héten kiderült, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt egy héttel a BBC televízió Panorama című hírmagazinja félrevezető módon szerkesztve közölte Trump 2021 januárjában mondott beszédét, amely emiatt úgy hangzott, mintha az elnök kifejezetten a kongresszus washingtoni épületegyüttesének megrohamozására biztatta volna támogatóit.
Az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án rohamozta meg Donald Trump többszáz támogatója, megpróbálva megakadályozni Trump demokrata párti riválisa, Joe Biden előző évi elnökválasztási győzelmének hitelesítését. A Capitolium elleni roham napján Trump valóban arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a kongresszushoz, de hangsúlyozottan kérte tőlük, hogy "békésen és hazafias módon" hallassák hangjukat. Beszédének csaknem egy órával későbbi részében a republikánus elnök úgy fogalmazott, hogy "harcolni fogunk, pokoli módon, mert ha nem harcoltok, nem lesz többé országotok". A tavalyi Panorama-műsorban azonban úgy szerkesztették össze a beszéd két különálló mondatát, mintha közvetlenül egymás után hangzottak volna el, így az a benyomás keletkezhetett, hogy Trump a Capitolium megrohamozására biztatta támogatóit.
BBC's director-general Tim Davie and chief executive of BBC News Deborah Turness have both resigned tonight after being exposed for allowing these doctored clips of President Trump to be broadcast from their flagship "investigative" programme Panorama.— Tommy Robinson 🇬🇧 (@TRobinsonNewEra) November 9, 2025
This same programme tried… pic.twitter.com/v2rrxPfaPE
Az ügyet a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap tárta fel, miután megszerezte a BBC belső vizsgálatáról készült 19 oldalas jelentést.
A lap csütörtökön feltárta azt is, hogy két évvel korábban BBC-televízió egy másik politikai hírmagazinja, a Newsnight szintén hasonló - bár nem teljesen azonos - szerkesztésben számolt be Trump 2021-es beszédéről.
A BBC szóvivője közölte, hogy a cég vizsgálja ezt az ügyet is.
A Panorama-műsor szerkesztésével kapcsolatos botrány miatt múlt vasárnap benyújtotta lemondását Tim Davie, a BBC vezérigazgatója és Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlege, a BBC News vezetője, Samir Shah, a BBC kormányzótanácsának elnöke pedig a londoni alsóház kulturális és médiabizottságának küldött hétfői levelében elnézését kér a történtekért.
A BBC szóvivője csütörtök este bejelentette, hogy a médiatársaság jogi képviselői levelet írtak az amerikai elnök jogi stábjának, és Shah külön személyes levelet is küldött a Fehér Háznak, kifejezve sajnálkozását Trump elnöknek a beszédéről szóló beszámoló szerkesztési módja miatt.
A szóvivő közölte, hogy a BBC nem sugározza többet egyetlen médiafelületén sem a szóban forgó Panorama-műsort.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a brit közszolgálati médiatársaság - jóllehet őszintén sajnálkozik az amerikai elnök beszédéről szóló videóklip szerkesztése miatt - egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy megalapozott lenne a rágalmazás vádja.
Trump jogi képviselői múlt vasárnap intéztek levelet a BBC-hez, kilátásba helyezve, hogy az amerikai elnök egymilliárd dolláros kártérítési pert indít a brit médiatársaság ellen, ha a cég nem vonja vissza maradéktalanul és igazságos módon a dokumentumfilmben elhangzott "rágalmakat", és nem kér elnézést közvetlenül Trumptól a történtekért.
Az amerikai elnök jogi stábja "megfelelő kompenzációt" is követelt a BBC-től Trump számára az okozott sérelemért, és november 14-ig, péntekig szabott határidőt az érdemi reagálásra.
A BBC csütörtökön - a hivatalos bocsánatkérés mellett - külön nyilatkozatot is közzétett helyreigazításokat közlő felületén, azt hazudva, hogy a szerkesztés "akaratlanul" azt a benyomást keltette, mintha a Panorama-műsorban az elnök beszédének egyetlen, megszakítás nélküli részét sugározták volna a beszéd különböző részeiből származó kivonatok helyett.
Így "az a téves képzet keletkezhetett", hogy Trump elnök közvetlenül erőszakcselekmények elkövetését szorgalmazta volna - fogalmaz a BBC helyreigazító közleménye, amely mindezért külön is elnézést kér az amerikai elnöktől.
(MTI nyomán)






