Hatos erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Kína északnyugati, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területét, a rengés pánikot keltett Kazahsztán fővárosában, Almatiban.
A kínai földrengés-megfigyelő központ 6,0 erősségű földrengésről számolt be, amely az ország északnyugati részén, Kirgizisztánnal határos területen található Akcsi megyében keletkezett, helyi idő szerint délután 3 óra 44 perckor. Fészke 10 kilométeres mélységben volt - derült ki a tájékoztatásból. A hatóságok egyelőre nem kaptak jelentést áldozatokról vagy összeomlott épületekről. A megye közlekedése, áramellátása és távközlése normálisan működik - közölte az állami média.
A földrengés ugyanakkor pánikot keltett a szomszédos Kazahsztán fővárosában, Almatiban. Számos középiskolát, irodát és bevásárlóközpontot kiürítettek, az emberek tömegesen hagyták el otthonaikat és menekültek az utcákra. Az Orda című lap szerint a Turan Egyetemen a földrengés miatt elhalasztották az órákat és a vizsgákat.
(MTI)