Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén "puha landolást" ért el az elektromos járművek ügyében - közölte Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter, miután Pekingben tárgyalt Hildegard Müllerrel, a német autóipari szövetség (VDA) elnökével.
A kínai kereskedelmi miniszter - akit a kínai állami hírügynökség idézett kedden - hangsúlyozta, hogy Kína azt várja: az Európai Unió tartsa magát az egyenlő bánásmód elvéhez, gyorsítsa fel a kínai autógyártókkal folytatott tárgyalásokat, és mielőbb hajtsa végre az ármegállapodásban foglaltakat.
A miniszter aggodalmát fejezte ki az Európai Unió közelmúltban bevezetett kereskedelmi korlátozó intézkedései miatt, amelyek szerinte protekcionista jellegűek, és kockázatot jelentenek a kínai vállalatok számára. Hozzátette: az intézkedések csökkentik az Európába irányuló befektetésekbe vetett bizalmat.
Vang Ven-tao egyúttal arra kérte a VDA-t, hogy szorgalmazza az Európai Uniónál a szabad verseny tiszteletben tartását, a Kereskedelmi Világszervezet szabályainak betartását, valamint a nem megfelelő rendelkezések felülvizsgálatát.
Hildegard Müller a találkozón kiemelte, hogy a kínai gazdaságpolitikai irányvonal egyértelmű jelzést és fontos iránymutatást ad a külföldi vállalatok számára. Hozzátette: a német autógyártók tovább bővítik kínai befektetéseiket, kutatás-fejlesztési tevékenységüket, valamint gyorsítják helyi jelenlétük kiépítését.
A VDA támogatja a szabad kereskedelmet, és az Európai Unió és Kína között kialakított ármegállapodást kedvező alapnak tekinti a vámkérdések rendezéséhez - tette hozzá.
A felek egyetértettek abban, hogy a nézeteltéréseket párbeszéd útján kell kezelni, és közösen kell fenntartani a globális autóipari ellátási láncok stabil és zavartalan működését.
Az idén januárban jelentették be, hogy Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval a kínai gyártású járművek (EV) uniós exportját érintő kereskedelmi vitában, amely azután robbant ki, hogy az EU egyes esetekben akár 45 százalékot is elérő kiegészítő behozatali vámot szabott ki kínai elektromos autókra a gyártók túlzott állami támogatására hivatkozva.
A korábbi kínai tájékoztatás szerint a megoldás az úgynevezett árvállalási (price undertaking) mechanizmus, amelynek mielőbbi végrehajtását sürgeti Peking. Ennek lényege, hogy az EU iránymutatásokat ad ki a kínai autóexportőrök számára alkalmazandó minimumárakról.
(MTI)







