Véget ért a Fidesz kedd délelőtti választmányi ülése. A megbeszélésről távozó Deutsch Tamás a Telexnek azt mondta, mindent megbeszéltek, „nagyon izgalmas beszélgetés volt”, a június 13-i kongresszuson folytatják, addig helyi szinten beszélnek.
Deutsch szerint Orbán Viktor bent azt mondta, ha megvan a bizalom, vállalja a Fidesz elnökségét, ez a kongresszuson derül ki. A politikus hozzátette, készített a Fidesz egy gyorsértékelést, amit írásban fognak elküldeni a sajtónak.
Bánki Erik azt mondta, személyi döntéseket nem hoztak, Orbán Viktor felajánlotta az elnökségi lemondását, amit nem fogadtak el.
Orbán Viktor az ülés előtt hosszabban nyilatkozott a sajtónak, utána azonban nem tett így, azonnal beült az autójába, és távozott a helyszínről.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leköszönő miniszterelnök a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó választás másnapján jelentette be, hogy újjászervezik a pártot. A pártelnök múlt szombaton, a Fidesz elnökségi ülése után közölte, hogy visszaadja a Fidesz–KDNP listavezetőjeként szerzett mandátumát, és 36 év képviselőség után a következő ciklusban nem ül be a parlamentbe. Ugyanakkor jelezte: ha a kongresszus megtiszteli bizalmával, akkor folytatja a munkát a Fidesz elnökeként.
Kedd délelőtt a Polgárok Háza előtt az érkező fideszesek közül többen is nyilatkoztak a sajtónak. Radics Béla arról beszélt, színes frakció fog összeállni a Fidesz részéről, egy „ütőképes csapat, amiben van tapasztalat és egyensúly”. Kubatov Gábor azt mondta, mindenkinek megvan a személyes felelőssége a választási vereségben, neki is, Orbánnak is, de „hosszú történet lenne” elmondani, hogy kinek mi. Deutsch Tamás arról beszélt, „az a fideszes, aki a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy nem hibázott, az téved”. Szerinte az ülésen arról fognak beszélni, hogy mit rontott el a Fidesz és Orbán Viktor, szerinte látszik, hogy szavakban és tettekben is vállalja a felelősséget Orbán.
Orbán Viktor az ülés előtt azt mondta, azon még nem gondolkozott, miből fog megélni, majd májusban elgondolkozik rajta. A mandátumok felvételéről azt mondta: komoly döntéseket, személyes áldozatokat kellett hozni, mert ezek a politikusok, köztük ő is, „megharcoltak a mandátumért”, de belátták, hogy „az a közösséget illeti meg”, ezért adták azt vissza. „A mi közösségünk most is a legegységesebb” – mondta. „Sosem futamodtam meg, most se fogok, ha valamerre megyek, az mindig előre van” – mondta a mandátuma leadásáról.







