Megöltek egy 57 éves nőt Döbröközön, a bűncselekménnyel egy 54 éves helyi lakost gyanúsítanak, akit őrizetbe vettek - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Közleményükben azt írták, hétfő délután érkezett bejelentés a dombóvári rendőrkapitányságra arról, hogy a döbröközi nőt már csaknem két hete nem látták. A rendőrök átvizsgálták a lakóhelyét, és az udvaron lévő kútból - a katasztrófavédelem munkatársainak közreműködésével - egy holttestet emeltek ki, amelyet igazságügyi orvosszakértő közreműködésével azonosítottak.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a rendőrök elfogták és emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették - tették hozzá.
Farkas Kinga, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, a férfi az áldozat élettársa volt.
(MTI)







