Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök hétfőn konstruktívnak minősítette Jeff Landryvel, az Egyesült Államok grönlandi különmegbízottjával a sziget jövőjéről folytatott első tárgyalását, azonban - mint hangsúlyozta - a Donald Trump elnök által megszerezni kívánt hatalmas sziget továbbra sem eladó.
Nielsen kijelentette: "konstruktív megbeszélés volt, amelyen jó szellemben és kölcsönös tisztelettel tudtunk párbeszédet folytatni. Egyértelműen leszögeztük, hogy a grönlandi nép nem eladó, és hogy a grönlandiaknak joguk van az önrendelkezéshez." Ugyanakkor Nielsen azt is megállapította: "Ez a találkozó nem mutatott semmilyen jelet arra, hogy bármi is változott volna" az amerikai álláspontban. Mute Egede grönlandi külügyminiszter azt is hozzátette, hogy a "mi kiindulópontunk sem változott. Megvannak a magunk vörös vonalai".
Landry egyelőre nem nyilatkozott. Mindössze annyit mondott, hogy "hallgatni és tanulni érkeztem".
Trump azon kijelentése, hogy az Egyesült Államoknak meg kell szereznie vagy ellenőrzése alá kell vonnia a félautonóm dán fennhatóság alatt álló Grönlandot, komoly feszültséget keltett Washington és Koppenhága között, és szélesebb körű aggodalmakat váltott ki Európában is. A feszültség enyhítése érdekében Grönland, Dánia és az Egyesült Államok az év elején megállapodott arról, hogy magas szintű diplomáciai tárgyalásokat folytat a válság rendezésére. "A tárgyalások a munkacsoport keretében zajlanak" - hangsúlyozta a külügyminiszter. Mint mondta: "nem fogunk párhuzamos egyeztetéseket folytatni."
Jeff Landry vasárnap érkezett Nuukba, ahol részt vesz a grönlandi fővárosban május 19-20-án megrendezendő gazdasági fórumon, majd Kenneth A. Howery dániai amerikai nagykövettel felavatják az amerikai konzulátus új épületét.
(MTI)





