Miután Bagó Ferencet, azaz "Daflics ezredest" egyszerűen kiengedték a Pécsi Rendőrkapitányságról, úgy döntött, egy időre elhagyja az országot. Az egyik bulvárlap Angliában érte el, most állítólag ott dolgozik szállítómunkásként. Azt mondta, nem maradhatott itthon. Szegény.
- Kénytelen voltam eljönni Magyarországról, mivel a folyamatos rendőri zaklatást már nehezen viseltük, én és a családom (az Új Ász cikkében "csalásom" szerepel, de ez bizonyára csak elütés - a szerk.), hiszen ugyanúgy kitették őket ennek, mint engem. Állandóan igazoltattak, ha bementem egy nyilvános helyre, már hívták a rendőröket. Ezt szóvá tettem a városi kapitánynak, Korontos Zoltánnak, aki megígérte, hogy utánanéz a dolgoknak. Semmi pozitív változás nem történt. Inkább eljöttem - mesélte a lapnak.
Kiderült az is, hogy Bagó tiszteletből vette föl a Daflics nevet, merthogy a nagyapját hívták így.
A lap megkérdezte, hogy folytatja-e a "roma gárda" szervezését.
- Természetesen, minden szabadidőmben ezt szervezem. Sokan vagyunk már. Elsősorban a Facebook segítségével alakítom a szervezetet. Hozzáteszem, az oldalamat is feltörték, belepiszkáltak, de ez nem tántorít el. Felvettem a kapcsolatot francia és ausztriai emberjogi szervezetekkel is. Sajnos a Jobbik tüzelte gárda nagyon veszélyes ránk, romákra nézve. Megbízható információim vannak arról is, hogy akár fegyverrel is ránk jönnének, de azt biztosan állíthatom, hogy megvédjük magunkat, ezért kell a roma gárda. A hatalomra, a törvényekre nem számíthatunk, minket senki sem véd meg Magyarországon. Magunknak kell helyt állnunk a népünkért - közölte álláspontját az "ezredes".
(Új Ász nyomán)