Mivel egyesek korábban már hírportálunkon is halálhírét terjesztették, ezért most itt közöljük eddigi életútját:

Dobszay Károly 1952-ben született Pécsett, és egy szőlőhegyekkel övezett baranyai kis faluban nőtt fel. Talán ez is közrejátszik abban, hogy olyan közel érzi magához a hasonló indulású Sértő Kálmánt. Foglalkozását tekintve reklámgrafikus. Művészeti pályára készült, és tanulmányait a pécsi Művészeti Gimnáziumban és Szakközépiskolában kezdte, majd kisebb kitérővel Nyugat-Németországban fejezte be.
1978-ban kalandos körülmények között kiszökött az országból, és rövid olaszországi tartózkodás után 1979-ben Nyugat-Németországba került, ahol politikai menedékjogot kapott. Azóta ott él.

Úgynevezett „újságírói” pályafutása az 1980-as évek elején kezdődött, méghozzá Fiala Ferencnek, az Új Hídfő című emigrációs lap akkori főszerkesztőjének jóvoltából, miután bekapcsolódott a nemzeti emigráció tevékenységébe. A Hídfő (1982-től Új Hídfő) már az ötvenes évektől kezdve az emigrációs nemzeti szellemű sajtó egyik legmarkánsabb képviselőjének számított (Fialát megelőzően 1960-tól 1968-ig Marschalkó Lajos volt a főszerkesztője). Fialával történő találkozása fordulópontot jelentett az életében. Akkoriban ő is élte a maga „Sértő Kálmán-i” (negatív értelemben vett) életét a dortmundi aszfalton. Ugyanaz a Fiala Ferenc nyúlt a hóna alá, aki negyven évvel korábban Sértő Kálmánt is – sajnos már túl későn – kiemelte a liberális mocsárból. Fiala Ferencet tekinti tanítómesterének és mentorának.

Rajta keresztül megismerkedett a nemzeti elkötelezettségű magyar emigráció számos jeles régi személyiségével, mint például Alföldi Gézával, a legendásnak számító egykori Hídverők c. emigráns folyóirat korábbi szerkesztőjével, az ekkor már az aktív politikai élettől súlyos tapasztalatok miatt visszavonult lánglelkű költővel, majd kapcsolatba került sorra a nemzeti emigráció akkor még élő, markánsabb egyéniségével, Ujlaki Miklóssal, A NÉP című egykori hazai hungarista hetilaptól induló és az emigrációban a hungarista lapok szerkesztőjeként felejthetetlen érdemeket szerző újságíróval, Fabó Lászlóval a Hídfő, majd Új Hídfő kiadójával, aki nemzeti szellemű könyvkiadásaival már régen beírta nevét a nemzethű magyarság aranykönyvébe, Major Tiborral, a Szittyakürt c. lap alapító főszerkesztőjével, Szeleczky Zitával, Tatár Imrével, Gömbös Ernővel, Kántor Bélával, Koós Kálmánnal és sokan másokkal.

Örök hálával tartozik ezeknek a nagyszerű embereknek, akik kivétel nélkül segítették és formálták egész személyiségét. Mindig arra törekedett, hogy jó és hasznos kapcsolatokat ápoljon mindazokkal, akik elkötelezett szellemi harcosai voltak a magyar nemzeti ideáloknak. Így baráti vagy eszmetársi köre kiterjedt az egész nemzeti emigrációra.

Írásai kezdetben az Új Hídfőben jelentek meg, de ezzel párhuzamosan munkatársa lett az úgynevezett hungarista lapoknak is (Út és Cél, illetve Hungarista Tájékoztató). Közben azon munkálkodott, hogy az általa összegyűjtött anyagokból új kiadások formájában eljussanak az olvasókhoz olyan válogatások, amelyek értékes hiánypótlók. Ebben a szellemben sikerült 1986-ban két kis füzet formájában Sértő Kálmán és Alföldi Géza verseit megjelentetni, továbbá Fiala Ferenc „Zöld Könyv” című, eredetileg 1939-ben napvilágot látott könyvének utánnyomása. Ezen kiadványok szegényes külalakjuk ellenére hozzájárultak ahhoz, hogy az elhallgatott és kitagadott magyar írók és költők szellemi hagyatéka ne menjen veszendőbe.

Párhuzamosan 1995-től kezdve 2007-ig az Egyesült Államokban Szász-Zas Lóránt kiadásában és szerkesztésében megjelenő Magyarok Vasárnapja című lap munkatársa, majd segédszerkesztője is volt. 1996-tól 1997-ig szerkesztője az általa alapított és Németországban kiadott Magyar Rezervátum című folyóiratnak, amelynek keretében különkiadásként több füzetet és könyvet is megjelentetett. 1999-ben – Kántor Béla halála után – rövid ideig az Út és Cél című hungarista lap utolsó főszerkesztője lett, majd ennek folytatásaként 1999-től 2000-ig a Magyar Összetartás c. folyóirat kiadójaként és szerkesztőjeként tevékenykedett. Mellékesen 1999-től a Király B. Izabella nevével fémjelzett Kötött Kéve c. lap főszerkesztője is volt.

2005-től 2008-ig az időközben hazatért Szittyakürt c. emigráns lap főszerkesztője, majd a FRONT c. radikális nemzeti lap főszerkesztője.

Mindezen tevékenységei mellett 1999-től kezdődően 15 éven keresztül a Gede Testvérek könyvkiadó munkatársának számított.

Az utóbbi több mint tíz évben írásai a legolvasottabb nemzeti hírportálon, a Kuruc.infón jelentek meg, amelynek nevét a Facebookon még leírni is tilos.

Dobszay Károly hivatalosan 30 éven keresztül reklámgrafikusként dolgozott a film- és videoreklámmal kapcsolatos munkakörben, az egyik legnagyobb amerikai filmvállalat, a Universal Pictures németországi részlegénél. Jelenleg nyugdíjas. 2014 óta a Magyar Rezervátum Facebook-oldal szerkesztője volt, annak 2020 februárjában történt betiltásáig és törléséig. Jelenleg a Magyar Végvár Facebook-oldal szerkesztője. Ő az utolsó még élő személy, aki a nemzeti emigráció egykori legmarkánsabb képviselőit személyesen ismerte, és akikhez azok haláláig szoros barátság fűzte.

Dobszay Károly dossziéja: Nyilasfóbiások és Horthy-imádók figyelmébe: legyen világosság!