Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője azt mondta, a koronavírus új szakaszába lépve hétfőn kihirdették az új kormányrendeletet, ami kedden meg is jelent a Magyar Közlönyben. Lakatos elsőként pontosította, hogy, bár a vendéglátóhelyek bezárnak délután 15 órakor, ételt rendelni még lehet onnan.
Zoom
Fotó: MTI/Kovács Attila
Aki pedig bármilyen szabályt megszeg, az 5000 és 500 ezer forint közötti bírságot kap, ellenük rendőri intézkedés indul, tette hozzá.
Lakatos kitért a lezárt magyar határokra is.
  • A szlovák-magyar határról éjféltől 12 óráig közel 600 embert fordítottak vissza, 1300 személy beléphetett.
  • Hegyeshalomnál alakult ki egy torlódás, mert az osztrák oldalon a Romániába és Bulgáriába tartók leültek az autópályára, és közúti blokádot képeztek, ezzel akadályozták az áruszállítást is. Ezért ma 21 és 24 óra között a román és bolgár állampolgárok átutazhatnak Magyarországon, 0-5 között pedig csak a román állampolgárok utazhatnak tovább.
Lakatos emlékeztetett, hogy már nem csak a vírus fenyegeti az időseket, hanem a csalók is, akik hamis ígéretekkel keresik, és hamis fertőtlenítő takarítással kecsegtetik őket. A rendőrség ezeket szankcionálja majd, és büntetőeljárást indít.
Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hétfő óta emelkedett a koronavírusosak száma: már 50 megbetegedés van. Ez a terjedés szerinte megfelel annak a mértéknek, amire számítottak. Ez viszont a következő napokban meg fog többszöröződni. Egy megbetegedett személy ugyanis általában két-három másik személynek tudja átadni a fertőzést.
Müller szerint a következő napokban több százra emelkedhet a koronavírusosak száma , emiatt pedig folyamatosan alakítják át az ellátórendszert.
Továbbra is mehet a szabadba sportolni az, aki egészséges. Ki lehet menni a Margitszigetre is, de vidéken is el lehet menni nagyobb sétákra, egymástól két méteres távolságot tartva.
A védőoltások Müller szerint nem lesznek elhalasztva, mindenki megkapja a megfelelő életkorban az ajánlott oltásokat a háziorvostól.
Az iskolai kampányoltásokat kénytelenek átszervezni, pár hónappal később kapják meg ezeket az oltásokat.
Az időszakos orvosi vizsgálatok rendje halasztható.
A szüléseknél az apák ott lehetnek, ha megfelelő védőfelszerelésben vannak, és nincsenek tüneteik.
Müller gratulálva hozzátette azt is, a nemzeti népegészségügyi központ nemzeti biztonsági laboratóriumában Magyarországon elsőként sikerült izolálni a koronavírust, ezzel pedig lehetőség nyílt a hazai vakcina kifejlesztésére, a vírus működésének jobb megismerésére. Hogy ebből mikor lesz ellenszer, arra nincs válasz, több évet is igénybe vehet.
Mikor kezdenek el tömegesen tesztelni, és miért nem közölnek részletesebb adatokat a fertőzöttekről? - kérdezték, választ csak egyikre kaptak. Müller a második kérdésre azt felelte, ők tudják, hol vannak a fertőzöttek, milyen életkorban vannak, őket vizsgálják. Annyit viszont mondott, a vírus nem kizárólag időseket fertőz meg, arról viszont nem tud, hogy lenne kiskorú a fertőzöttek között. Ketten súlyos állapotban vannak. A járvány lezajlása után elemzéseket végeznek majd, és majd akkor rendelkezésre állnak az adatok szerinte. Müller később hozzátette, egyedi esetekről nem beszélnek.
A Magyar Orvosi Kamara többpontos javaslatcsomagáról Müller azt mondta, a kamara elnökével jó kapcsolata van, és minden javaslatra nyitottak, "hiszen ezt a küzdelmet csakis együtt tudjuk megharcolni".
Jelenleg kétezer lélegeztetőgép áll rendelkezésre.
A daganatos betegek ellátását nem lehet felfüggeszteni Müller szerint, de egy térdprotézis-műtétet igen.
Az országgyűlési képviselőket nem tervezik tesztelni, az Országgyűlés pedig saját maga dönt arról, meddig ülésezik, "hiszen ez nem rendezvény", mondta Lakatos.
(Index nyomán)