Meghalt egy vezető ukrán pilóta, amikor hétfőn lezuhant egy amerikai gyártmányú F–16-os vadászgép – közölte a CNN-nel egy, az ukrán hadsereghez tartozó forrás.
Az ukránok nem hiszik, hogy pilótahiba áll az eset hátterében. A „Holdhal” néven ismert pilóta, Olekszij Mesz éppen az „Oroszország által Ukrajna ellen intézett eddigi legnagyobb légitámadás visszaverésében” vett részt, amikor a baleset történt a forrás szerint. A pilótát csütörtökön temették el.
Zoom
Illusztráció: Skynews6
A CNN értesülése szerint a balesetet nemzetközi szakértők segítségével kivizsgálják. A híres pilóta halála súlyos csapás Ukrajna számára. Az első F–16-osok csak a hónap elején érkeztek meg az országba, és ő volt azon kevesek egyike, akik képesek a vezetésükre. Az ukrán pilóták egy csoportja ősszel kezdte meg az F–16-osok vezetéséhez szükséges kiképzést az Egyesült Államokban. Ez általában egy évet vesz igénybe, de a különleges helyzetre tekintettel fél évre rövidítették a felkészülési időt a most balesetben meghalt pilóta és társai számára.
Kijev sokáig várt az F–16-osokra, Volodimir Zelenszkij gyakorlatilag a háború kezdete óta kért nyugati szövetségeseitől vadászgépeket, de azok csak több mint két évvel az invázió után érkeztek meg.
(Telex)