Izraelben gyártatta le a Moszad azokat a csipogókat és walkie-talkie-kat, amelyeket felrobbantva a múlt hónapban megölték a libanoni Hezbollah több vezető tagját – írja a The Washington Post.
Zoom
Fotó: AFP/Getty Images
A Hezbollah szempontjából két évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy az Apollo csipogók új termékcsaládjával megnyerték a főnyereményt, ugyanis az pontosan megfelel a milícia igényeinek, így fogalmuk sem volt róla, hogy az izraeli titkosszolgálat játékszerként használja őket.
A The Washington Post izraeli, arab és amerikai biztonsági tisztviselőktől, politikusoktól és diplomatáktól szerzett információk alapján azt írta, hogy a Moszad 2022-ben találta ki a csipogókat, de a gyártás csak a Hamász tavaly októberi támadása után indult el Izrael területén.
Állítólag a készülékeket a Moszad átadta egy tajvani cégnek, akik nem tudtak róla, hogy milyen csipogókat árusítanak a Hezbollah számára. A tajvani Gold Apollo később azt állította, hogy a Magyarországon bejegyzett BAC Consulting gyártotta és forgalmazta a készülékeket. A cég magyar tulajdonosa szerint azonban ők csak közvetítettek, de nem forgalmaztak. Az ügyben egy bolgár cég és azóta felszívódott tulaja is érintett.
Mindenesetre a csipogókról 2023-ban kapott ajánlatot a Hezbollah egy ismeretlen nőtől. „Ő volt az, aki kapcsolatban állt a Hezbollahhal, és elmagyarázta nekik, hogy a nagyobb akkumulátorral ellátott nagyobb csipogó miért jobb, mint az eredeti modell” – mondta egy izraeli tisztviselő, akit tájékoztattak az akció részleteiről. Az AR924 egyik fő értékesítési pontja az volt, hogy „kábellel lehetett tölteni, az akkumulátorok pedig hosszabb élettartamúak voltak – mondta a tisztviselő.
Mint kiderült, a készülékek tényleges gyártását kiszervezték, de a marketingért felelős tisztviselőnek nem volt tudomása a műveletről, így nem tudott arról sem, hogy a csipogók fizikai összeszerelése Izraelben történt, a Moszad felügyelete alatt, mondták a tisztviselők.
Az eszköz egyik különlegessége, hogy akkumulátorában apró robbanóanyagokat rejtettek el, de úgy, hogy az eszköz szétszedése nem tudta felfedni a veszélyt a Hezbollah tagjai előtt.
Másik speciális tulajdonsága pedig az volt, hogy a csipogókat távolról is lehetett aktiválni: a készülék egy ponton jelzett, hogy titkosított üzenet érkezett, amit csak úgy lehet megtekinteni, hogy az ember két külön gombot egyszerre nyom meg – ehhez viszont két kézzel kellett fogni a csipogót. Az ezt követő robbanás így az ellenséges személy mindkét kezét megsebesíti, vagyis harcképtelenné teszi a használót.
2024. szeptember 12-én az izraeli titkosszolgálat tájékoztatta Benjamin Netanjahu miniszterelnök kabinetjét a csipogók lehetőségéről. A Moszad a konfliktus fokozódása és eszkalálódása miatt attól tartott, hogy a Hezbollah fel fogja fedezni a csipogókban rejlő robbanóanyagot, és ha nem használják ki időben, akkor kárba vész a többéves tervezés adta esély. Az izraeli háborús kabinet heves viták után végül jóváhagyta azok alkalmazását. Mindez állítólag az Egyesült Államok vagy más szövetségesek tájékoztatása nélkül történt.
Szeptember 18-án meg is érkezett a „titkosított üzenet” a csipogókra, amit a Hezbollah tisztviselőinek egy része aktivált is, megölve ezzel saját magukat és több körülöttük lévőt is. Azok a készülékek, amelyeket nem robbantottak fel a használók, egy percen belül távirányítás hatására aktiválódtak, és szintén felrobbantak.
Mint a lap fogalmazott, ez volt az első csapás az Izrael egyik leglelkesebb ellenségének szívére mért csapások sorában. Miközben a Hezbollah megtántorodott, Izrael újra lecsapott, és 900 kilónál is nehezebb bombákkal bombázta a csoport főhadiszállását, arzenáljait és logisztikai központjait.
A legnagyobb légicsapás-sorozatra szeptember 27-én került sor, 10 nappal a csipogók felrobbanása után. A támadást, amelynek célpontja egy mélyen elrejtett bejrúti parancsnoki központ volt, Netanjahu rendelte el, amikor New Yorkba utazott, hogy beszédet mondjon az ENSZ-ben. Ekkor jelentette ki a Hezbollahhoz szólva, hogy „elég volt”.
– Nem fogadunk el egy olyan terrorhadsereget, amely az északi határunkon állomásozik, és képes egy újabb október 7-i típusú mészárlást elkövetni – mondta Netanjahu a beszédben.
A jelentésből az is kiderül, hogy az egy nappal a csipogók után felrobbantott walkie-talkie-kat a Hezbollah 2015 óta használta, ami Izraelnek évekig folyamatos, valós idejű hozzáférést biztosított a csoport kommunikációjához, mielőtt az eszközöket szó szerint fegyverré változtatták volna.
(WP - Index nyomán)