Oroszország mindenképpen elfoglalja az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt maradt Donyec-medencei területeket - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök abban az interjúban, amelyet indiai látogatását megelőzően adott az India Today tévécsatornának, és amelyet csütörtökön mutattak be.
Hasznosnak minősítette azokat a tárgyalásokat, amelyeket Steven Witkoff amerikai elnöki különmegbízottal és Jared Kushnerrel, Donald Trump elnök vejével folytatott kedden a Kremlben az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban. Elmondta, hogy Washington négy részre osztotta rendezési terve 27 pontját, és azt javasolta, hogy külön vitassák meg ezeket.
"Amit amerikai kollégáink elénk tártak, az a Trump elnökkel Alaszkában megkötött megállapodásainkon alapult" - mondta az orosz államfő a RIA Novosztyi hírügynökség által ismertetett interjúban. Ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan értékelte a keddi megbeszéléseket.
Putyin szerint a tervnek szinte az összes pontját át kellett nézni, ezért tartott ilyen sokáig, csaknem öt óra hosszáig a találkozó az amerikai küldöttséggel. Voltak olyan javaslatok, amelyekkel Oroszország nem ért egyet. Úgy vélekedett: korai lenne felfedni, hogy konkrétan mi felel meg Moszkvának a tervből, mert ez akadályozhatná az amerikai ingázó diplomácia munkáját.
Az ukrajnai háború korábbi eseményeire kitérve azt mondta: a donyecki és a luhanszki "népköztársaság" népszavazáson mondta ki, hogy nem akar része lenni Ukrajnának.
"Megmondtuk Ukrajnának, az ukrán hadseregnek: az emberek nem akarnak veletek élni, népszavazásra mentek, a függetlenség mellett szavaztak, vonjátok vissza csapataitokat, és akkor nem lesz semmilyen katonai akció" - jelentette ki Putyin, hozzátéve, hogy az ukrán fél nem volt hajlandó elhagyni a Donyec-medencét, inkább harcolni akart.
"Vagy fegyveres úton felszabadítjuk ezeket a területeket, vagy az ukrán csapatok elhagyják ezeket a területeket, és abbahagyják az emberek gyilkolását" - mondta Putyin.
💊 Putin promised to “liberate” Donbas and some so-called Novorossiya no matter what— NEXTA (@nexta_tv) December 4, 2025
In an interview with India Today, Putin issued yet another strategic threat: according to him, Russia will “in any case” take control of Donbas and “Novorossiya” — “by military or other means.”… https://t.co/sJpFBfLSoK pic.twitter.com/D0BDvlaLJb
Az orosz elnök a világgazdaságot érintve kijelentette, hogy Moszkva nem akar visszatérni a világ legjelentősebb gazdaságait tömörítő G8 országcsoportba. A G8 tagjai világpolitikai szerepének csökkenéséről beszélve Putyin példaként hozta fel a német recessziót.
Méltatta Oroszország és India számos területen fejlődő együttműködését, külön megemlítve a csúcstechnológiát, az űrkutatást és a nukleáris energiát. Közölte, hogy a két ország közötti kereskedelmi elszámolás több mint 90 százaléka már nemzeti valutában történik. Egyes pénzügyi megoldások, egyebek között a központi bankok között, lehetővé teszik, hogy a két ország kiküszöbölje a szankciós korlátozásokat - tette hozzá. Azok az államok, amelyek megpróbálják akadályozni harmadik országok kereskedelmét, végül maguk is veszteségeket szenvednek el - szögezte le.
Beszámolt arról, hogy Narendra Modi indiai miniszterelnökkel nemcsak munka-, hanem baráti kapcsolatok is összekötik, és nagyon örül annak, hogy találkozhat vele.
Delighted to welcome my friend, President Putin to India. Looking forward to our interactions later this evening and tomorrow. India-Russia friendship is a time tested one that has greatly benefitted our people.@KremlinRussia_E pic.twitter.com/L7IORzRfV9— Narendra Modi (@narendramodi) December 4, 2025
India függetlenné válása óta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az emberek nem mindig veszik észre a változásokat a mindennapi életben, de az ország eredményei csodásak - mondta.
"Úgy gondolom, már az egész világ tudja, hogy Indiával nem lehet úgy beszélni, ahogy 77 évvel ezelőtt beszéltek vele. India nagyhatalom, nem brit gyarmat. És ezt mindenki kénytelen elfogadni" - jelentette ki az orosz elnök.
(MTI nyomán)









