A litván kormány országos vészhelyzet kihirdetésére készül a Fehéroroszországból érkező csempészballonok miatt - jelentette be pénteken Inga Ruginiene litván miniszterelnök.
"Folyik a jogi háttér és a dokumentumok előkészítése. Jelenleg ez tűnik a legjobb lépésnek" - mondta a kormányfő újságírók előtt.
Tájékoztatása szerint a vészhelyzet kihirdetésével felhatalmaznák a kormányt és a helyi hatóságokat arra, hogy szélesebb körű eszközökkel léphessenek fel a léggömbökkel szemben. A kormányfő hozzátette, nem zárják ki azt sem, hogy még ennél is tovább mennek, a következő határozottabb lépés a rendkívüli állapot kihirdetése lenne.
A Fehéroroszország irányából berepülő ballonok miatt már több alkalommal fel kellett függeszteni a forgalmat Vilnius és Kaunas repülőterén az utóbbi időben. A litván hatóságok szerint az akár tíz kilométeres magasságot is elérő ballonokat kifejezetten a repülőgépek által használt légifolyosókba küldik, és ezzel a polgári légi közlekedés ellen intéznek támadást. A léggömböket a cigarettacsempészek már hosszú évek óta alkalmazzák, de csak az utóbbi hónapokban fordult elő az, hogy repülőtereket kellett lezárni miattuk.
Litvánia azzal vádolja Fehéroroszországot, hogy "hibrid háborút" folytat. Október végén a litván hatóságok egy időre lezárták a két ország közötti mindkét határátkelőt, amire válaszul Fehéroroszország több litván tulajdonú teherautót csak pénzdíj ellenében engedett hazatérni, több ezer járművet máig feltartóztatnak fehérorosz területen.
(MTI)