A brit minta nem csak az elnevezést motiválta, hanem a kilépés kérdésének pártsíkra terelését is, abban az értelemben, hogy a távozás célja az egyetlen főbb politikai program, amely az adott pártot definiálja. Nevéből adódik, hogy a brit Brexit Párt egyetlen fő célja az Egyesült Királyság kivezetése volt az Európai Unióból, miután a 2016-os népszavazáson a többség a távozás mellett döntött. A magyar Huxit Párttal ellentétben a különbség viszont az, hogy a Brexit Párt csak 2019-ben alakult, tehát jóval azután, hogy az Egyesült Királyság távozása az EU-ból már eldöntött tény volt. A pártot igazából a szigetország és az EU közötti végtelennek tűnő huzavona keltette életre. A jogi és bürokratikus útvesztőben egyre többeknek tűnhetett úgy, hogy a brexit sosem fog megvalósulni a valóban irritáló túlszabályozások miatt, ezért a Brexit Párt már megalakulása után közvetlenül nagy támogatottságra tett szert. Vezetője egy veterán euroszkeptikus politikus, az ízig-vérig brit politikai felfogással rendelkező Nigel Farage volt, aki jött, látott és győzött a 2019-es európai parlamenti választáson – az Egyesült Királyság történetében az utolsón. 29 képviselőt küldhettek így az Európai Parlamentbe, hogy lobbizzanak a brexitért, vagy éppen poénkodjanak az EU bürokratáin. A mostani mondanivalónk szempontjából azonban nem tisztünk a brexit történetének végigzongorázása. Az Egyesült Királyság végül 2020. január 31-én, tehát majdnem 4 évvel (!) a népszavazás után hagyta el hivatalosan az Európai Uniót, így a Brexit Párt léte értelmetlenné vált. Ezt persze Farage is tudta, ezért már 2019 decemberében bejelentette pártja megszűnését. A politizálással azonban nem hagyott fel, Reform UK néven jegyeztettek be pártot 2021 januárjában.

Amíg tehát a szigetország esetében egy politikai brand ült rá egy – még csak nem is nyílt törekvésre, hanem – eldöntött tényre, vagyis az EU-ból való kilépésre, addig a huxit – mint már írtuk – a hazai jobboldali közvéleményt is megosztja. Az amúgy is erősen – s tegyük hozzá, jogosan – EU-ellenes hangulatra az orosz-ukrán konfliktus nem egy, hanem inkább száz lapáttal tett rá, miközben az Unió képtelen megszabadulni azoktól a progresszív, liberális sallangoktól, amelyek gúzsba kötik és gyengévé teszik a kontinenst. Az európai nemzetállamok, amelyekre az EU ráadásul igyekszik ráerőltetni ezt a liberális szemléletet, érthetően nem nézik jó szemmel a folyamatot – erősödik az euroszkepticizmus. Bizonyos körökben és véleményvezéreknél ez már odáig fajul, hogy nem pusztán a mostani EU vezetésével, vagy úgy általában az Unióval szkeptikusak, hanem az öreg kontinens helyett egyenesen Kelet felé fordulnának gazdasági és politikai értelemben is, míg megint mások csak az Unió politikáját, esetleg a szervezet létezésének indokoltságát támadják. Ilyetén az euroszkepticizmus, ahogy az összes többi modern kreálmány, nem egységes világnézet, csupán egy probléma szülte válaszreakció, amelynek több árnyalata van, mint a szivárványnak (nem, nem a szivárványzászlóra gondolok, csak úgy általában a szivárványra, lassan már nem lehet használni ezt a szót valami LMBTQ-asszociáció nélkül). A reakciót és ellenreakciót, valamint az aktuális politikai folyamatokat pedig fel kell mérni ugyebár – legalábbis a haszonleső, szavazatmaximalizáló politika szerint igen.

A Fidesz pedig utóbbiban élen jár. 2010-es uralmuk óta lényegében nem volt olyan sarkalatos politikai válaszút, amit ne méricskéltek volna meg, mielőtt döntésre szánták el magukat (migránsválság, Covid-intézkedések stb.). Azonban a méricskélések módszerét is tovább lehet ám fejleszteni, nem csak magát az elvet. Miért ne hoznának létre ugyanis egy kézivezérléssel működő pártot, amely majd minden felmérésnél és közhangulat-elemzésnél jobban megmutatja, van-e igény a huxitra és ha igen, mekkora? Az alapanyag a hűséges Volner János személyében adott, ráadásul a helyzet neki is win-win szituációt biztosít. A Fidesz politikai holdudvarában maradhat, s ha esetleg még komoly igény is van a tevékenységére (amit egyébként kétlek, mert a huxitra való esetleges igény nem egyenlő a Volner Párt iránti politikai igénnyel, főleg, hogy egyetlen – ideiglenes – programpontra nem lehet pártot építeni), visszatérhet a politikai vérkeringésbe is. Addig sem kell legalább az „átlagember szürke mindennapjait” élnie 13 év politikai pályafutás után (élesebben fogalmazva: addig sem kell dolgoznia).

A Volner János nevű lakmuszpapír tehát csendben működésbe lépett, a kísérletet végző tudóst pedig ezúttal is Orbán Viktornak hívják. Az ő szűréséből azonban paradox módon mi is leszűrhetünk valamit. A szavazatmaximáló Fidesz a 21. század sodrásában talán még a huxit irányába is elkezdene tapogatózni, ha a népakarat éppen úgy kívánja – természetesen függetlenül bármiféle pro és/vagy kontra elvi szempontoktól. Ingoványos talaj ez, ahol némi hangulatmérés és belsős közvélemény-kutatás már nem elég. Csak nehogy egyszer mellélépjenek.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info