A «Marcia su Roma»-t megelőző években a cselekvés szükségessége nem tűrt meg kutatásokat és teljes elméleti kidolgozásokat. Városokban és falvakban folyt a harc. Az emberek vitatkoztak, de – ami szentebb és fontosabb volt – meg is haltak. Tudtak meghalni. Az elmélet – a szép alakba öntött, fejezetekre és paragrafusokra osztott, magyarázatokkal ellátott elmélet – el is maradhatott; volt helyette más, döntőbb jelentőségű valami: a hit. Mindemellett, aki könyvek, újságcikkek, kongresszusi határozatok, az akkoriban elhangzott kisebb-nagyobb beszédek segítségével vissza tudja idézni a múltat, és tud kutatni és válogatni, azt fogja észrevenni, hogy mialatt dúlt a küzdelem, a tan alapköveit mégis letettük. Mert éppen ezekben az években fegyverkezik, finomul és halad a szerves rendezés felé a fascista gondolat. Az egyén és az állam problémái; a hatalom és a szabadság problémái; a politikai, társadalmi és a szorosabb értelemben vett nemzeti problémák; a liberális, demokratikus, szocialista, szabadkőműves, népies tanítások elleni küzdelem egyidejűleg folyt a "büntető hadjáratok"-kal. De mivel hiányzott a "rendszer", a rosszhiszemű ellenfelek elvitattak a fascismustól minden doktrinális képességet, miközben pedig a doktrína éppen keletkezőben volt, ha kezdetben zavarosan is, egy erőszakos, dogmatikus tagadás formájában, mint ahogy ez minden keletkezőben levő eszmével előfordul, később azonban már az alkotás pozitív formájában, amely az 1926-27-28-as években aztán a rezsim törvényeiben és intézményeiben megvalósulásra talált. A fascismus ma tisztán egyéni jelleggel bír, nemcsak mint államforma, hanem mint tanítás is. Ezt úgy kell érteni, hogy ma a fascismusnak, midőn önmagán és másokon kritikát gyakorol, megvan a maga összetéveszthetetlen nézőpontja, tradíciója - és ennélfogva iránya is minden problémával szemben, amely anyagilag vagy szellemileg ránehezedik a világ népeire.Benito Mussolini
1922. október 27. és 31. közötti időszakra datáljuk a Marcia su Roma-t, Benito Mussolini hatalomátvételét, amely éppen idén volt 100 éves. A fasiszta vezér hatalomra jutását október 31-én egy díszes, Rómában történt felvonulással koronázták meg, amely természetesen az új rend egyik legfőbb ünnepnapja és szimbóluma lett. Maga a többnapos hatalomátvételi procedúra azonban korántsem volt ilyen látványos, sokan mégis mind a mai napig azt hiszik, hogy a Marcia su Roma egy, a fasiszták által levezényelt véres Róma-ostrom volt.
 Giacomo Balla futurista művész alkotása a Marcia su Roma-ról (forrás: Pinterest) |
Az eredetileg szocialista gondolkodású Mussolini politikai hitvallása akkor vett erős fordulatot, mikor felismerte a nacionalizmus, a nemzeti érzés fontosságát, ugyanakkor nem gyomlálta ki gondolatvilágából a szocialista elemek jelentős részét sem. Végül olyan gondolatvilág és eszmerendszer kerekedett ebből, amely alapjaiban alakította át a 20. századot és természetesen – a mostoha körülmények ellenére – a 21. századra sem vesztett aktualitásából. Persze ezzel nem azt állítjuk, hogy Benito Mussolini az egyedüli, aki miatt a fasizmus és a nemzetiszocializmus a történelem egyik markáns alakítója lehetett, de az egészen biztos, hogy ő volt az első olyan vezető, aki egy meghatározó európai erő élén nemzeti és szocialista politikával jutott hatalomra. Nem hiába tekintette maga Adolf Hitler is egyik példaképének és barátjának a fasiszta vezért.
A fasiszta politikai erő és a harci alakulatok alapjait a háborúból hazatérő veteránok szolgáltatták, vagy a „lövészárkok arisztokráciája”, ahogy Mussolini találóan fogalmazott róluk. Persze hiba lenne az olasz fasizmust csupán egy militáns, elégedetlenkedő réteg gőzlevezetőjének láttatni, ahogy a fenti idézet is mutatja, egy teljes világképet nyújtó ideológiáról beszélünk, ennek érvényre juttatása azonban hosszú munka gyümölcse volt.
A kezdetben (Mussolini a Nemzeti Fasiszta Párt elődjét, a Harci Fascio-t 1919. március 23-án alapította) nem túl nagy érdeklődésnek örvendő fasiszta mozgalom 1920 végén és 1921 elején egyre népszerűbbé vált. A fasciókból már 1920 közepéig kiléptek a baloldaliak az egyre markánsabb bolsevizmusellenes programpontok miatt, mely a bolsevista internacionalizmussal szemben az állam és nemzet egységét hirdette. Az ereje teljében lévő fasciók élén Mussolini belépett a polgári, jobbközép elemeket tartalmazó Nemzeti Blokkba, ennek alapját a bolsevista veszély szolgáltatta, amely agresszió ellen a polgári pártok szükségszerűen nem tudtak kellő eréllyel fellépni.
Az 1921 májusában tartott választásokon a fasiszták bejutottak az olasz parlamentbe, méghozzá a „mérleg nyelveként”, nélkülük nem lehetett kormányozni, amely felállással kiválóan lehetett sakkban tartani a Nemzeti Blokkot. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy a parlamentben már helyet foglaltak fasiszta képviselők, a párt ekkor még nem létezett. Mussolini a fasciókat eredetileg egy erős, egységes mozgalomnak szánta, így pártalapításra csak 1921. november 7-én került sor a III. fasiszta kongresszus alkalmával. Mussolini elképzelései a világháború vesztes államai felé közeledtek, hiszen értelmezése szerint Olaszország hiába állt a győztesek oldalán, az antant mégsem így bánt velük. Az ideológiai alapvetések mellett tehát külpolitika szintjén is a későbbi tengely felé indul el a déli állam.
A remek politikai helyzet lehetővé tette, hogy Benito Mussolini teljességgel legális, demokratikus úton vegye át a hatalmat, ehhez azonban jól kellett használnia a politikai kártyáit, valamint élesen elhatárolni a fasiszta harci alakulatok megmozdulásait a pártpolitikától, miközben a fasizmus egysége megmarad. Az általános bizonytalanság, a szocialisták által kirobbantott sztrájkok és a liberálisok-polgáriak tehetetlensége azonban egyre inkább Mussoliniék határozottságát igényelte, így 1922 augusztusára a hatalom megszerzése a küszöbön volt. Ekkor ugyanis a fasiszták visszaverték az országos, általános sztrájkot hirdető bolsevikokat, így a Nemzeti Fasiszta Párt neve összeforrt a béketeremtéssel, amely tovább növelte a népszerűségüket.
Az egyre növekedő káosszal az 1922 februárjában miniszterelnöknek kinevezett liberális Luigi Facta nem tudott mit kezdeni, s noha először Mussolini tárgyalóasztalhoz ült vele, ez természetesen csak elterelés volt. A politikai manőverezés közben a leendő Duce megállapodott a fasiszta vezetőkkel, hogy a csapataikat október 27-én mozgósítják, innen datáljuk tehát a Marcia su Roma eseménysorozatát. Noha a hatalomátvétel nevéből adódóan csak Rómára összpontosít, valójában több nagyváros is szerepet kapott ezekben az októberi napokban: a legtöbbe ellenállás nélkül vonulhattak be a fasiszták, hiszen ekkor már sem valós politikai, vagy katonai ellenfél nem állt az útjukban.
Eközben Facta, ahogy a történtek a hallomására jutottak, tárgyalni akart III. Viktor Emánuel királlyal, aki 27-én este tért vissza Rómába. A törekvés sikertelen volt, mire Facta benyújtotta lemondását, ám azt az uralkodó nem fogadta el. Másnap Facta ostromállapotot szeretett volna kihirdetni, amit az uralkodó nem írt alá a békés megegyezésre törekedve, s vélhetően azért sem, mert ekkor szembesült igazán a fasiszták elsöprő támogatottságával. Ezt követően Facta és kormánya lemondott, a király pedig 28-án Antonio Salandrát kérte fel miniszterelnöknek, aki tárgyalni akart Mussolinivel, ám ő tisztán fasiszta kormányt kívánt alakítani. Így is lett, Salandra meghátrált, október 29-én pedig Mussolini Rómába sietett, ahol a király fogadta őt a pályaudvaron.
Benito Mussolini az ország vezetője, miniszterelnöke lett, október 31-én pedig a Duce feketeingesei is megérkeztek Rómába a már említett díszszemlére.
 Minden életerős államnak mítoszra és ünnepekre van szüksége: Róma felé menetelő fasiszták 1922. október 28-án (forrás: wikipedia.hu) |
Így vették át a hatalmat a fasiszták. Vértelenül, törvényes úton, uralkodói szentesítéssel, hiszen a Nemzeti Fasiszta Párt egy hivatalosan bejegyzett, legális szervezet volt, tagjai pedig nem erőszak vagy államcsíny révén jutottak hatalomhoz. A fasiszta kibontakozás pedig ezt követően – ahogy a fenti idézet is sugallja – egy közös, nemzeti és szociális építkezés útján jött létre, megszüntetve a békétlenséget, a kiszolgáltatottságot, a bizonytalanságot és a szabadcsapatok kaotikus világát. Ennek ellenére mind a mai napig – a balliberálisoktól kezdve egészen a kóserkonzervatívokig – a teljes „politikai elit” gyalázza a fasizmus eszmeiségét, a leggyakrabban úgy, hogy olyan jelenségekre, politikai gyakorlatokra is ezt a kifejezést használják – persze pejoratív értelemben – amelyeknek semmi köze Benito Mussolini elképzeléseihez. Eme tömény rosszindulat pedig az esetek döntő többségében szándékos és tudatos gyalázkodás.
Az olasz fasiszta állam az első volt Európában, amely megmutatta, állami szinten is érvényre lehet juttatni a nemzeti és szociális gondolatot, ezzel pedig példát statuált a kontinensnek az ébredésre. Noha eme gondolat zászlóshajója később a Harmadik Birodalom és nem Olaszország lett, Adolf Hitler és politikai köre mindig is tisztelettel, példaként tekintett a fasiszta államra, melyet a Duce és a Führer közötti barátság is szentesített. Olaszország nélkül minden bizonnyal sosem jöhetett volna létre egy kollektív európai gondolat, amely a megalkotandó Új Európát, a külső és belső ellenségektől való megszabadulást, a nemzeti és szociális keretrendszert hirdette.
Magyar vonatkozásban pedig Olaszország volt az első olyan európai nagyhatalom, amely a trianoni döntések miatt agonizáló Magyarország komoly pártfogója lett a 20-as évek második felétől kezdődően.
A fascismus történelmi koncepció, amelyben az ember csak azzal a szellemi fejlődésvonallal való összefüggésben az, aki; melyhez tartozik, családi és szociális csoportjában, a nemzeten és a történelmen belül, amelyben valamennyi nemzet közreműködik. Innen a hagyományok nagy értéke a visszaemlékezésekben, a nyelvben, a szokásokban és a társadalmi élet normáiban. A történelmen kívül az ember semmi. Ezért a fascismus ellene van minden individualisztikus és a materializmus alapján nyugvó, XVIII. századi típusú absztrakciónak; és ellene van minden jakobinus utópiának és újításnak.Benito Mussolini
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
(Az idézetek megtalálhatóak Benito Mussolini A fasizmus doktrínája című könyvben, melyet a Gede testvérek könyvkiadó 2000-ben reprint kiadásban is megjelentetett két világháború közötti kiadások nyomán.)
