A demográfiai válság nem egyik napról a másikra alakult ki, és nem is kizárólag magyar probléma. A születésszám történelmi mélypontja már nemcsak népesedési kérdés, hanem a gazdaság, a társadalmi együttműködés és a jövőbeli életminőség szempontjából is fordulópont – hangsúlyozta Indexnek adott interjújában Benda József demográfus-szociológus. Csak egy-egy elemmel – például pénzbeli ösztönzőkkel – nem lehet megoldani a népesedési válságot. Átfogó, rendszerszintű szemléletre van szükség, ami a családpolitikai, adózási, gazdasági és társadalmi tényezőket egyaránt integrálja. A demográfiai fordulathoz új társadalmi szerződésre van szükség, ami a gyermeknevelést nem magánügyként, hanem nemzeti prioritásként kezeli. A legfőbb megoldás a főállású szülőség társadalmi elismerése, a gyermeknevelés teljes értékű munkaként elfogadása jelenthetné.
 Fotó: istockphoto |
Az átfogó helyzetelemzésében Benda József többek között az alábbiakról beszélt.
- A demográfiai válság nem átmeneti jelenség, hanem legalább hetven éve zajló strukturális folyamat következménye, amely most jutott el kritikus szakaszába.
- A születésszám történelmi mélyponton van, és pusztán pénzbeli ösztönzőkkel nem lehet megfordítani a csökkenő gyermekvállalási kedvet.
- A gyermeknevelés ma gazdaságilag és társadalmilag alulértékelt, pedig a társadalom fennmaradásának egyik legfontosabb „láthatatlan munkája”.
- A főállású szülőség társadalmi elismerése nélkül nincs valódi döntési szabadság a családalapításról, ezért sokan kényszerből halogatják a gyermekvállalást.
- A jelenlegi gazdasági modell a rövid távú profitot jutalmazza, miközben bünteti a családot, a stabilitást és a hosszú távú elköteleződést.
- A kisgyermekkori gondoskodás hiánya nemcsak egyéni problémákat, hanem későbbi társadalmi zavarokat, bizalomvesztést és kapcsolati instabilitást is okoz.
- A demográfiai válság mögött mélyebb értelmi és egzisztenciális válság áll: a társadalom elveszítette a jövőbe vetett hitét.
- A megoldás nem technikai, hanem civilizációs fordulat: a gazdaságot újra az ember, a család és a közösségek szolgálatába kell állítani.
Egy globális folyamat magyar következményekkel
Az 1950-es évektől kezdődő kényszerű társadalmi átalakítások – különösen a nők tömeges munkába állítása és a családi struktúrák megbontása – olyan sebeket ejtettek, amelyek demográfiára, életminőségre és a nemzet mentális egészségére gyakorolt hatása generációkon átível – nyitotta meg demográfiai helyzetértékelését Benda József, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) demográfiai szakosztályának elnöke.
Arra a kérdésre, hogy indokolt-e egyáltalán demográfiai válságról beszélni, Benda József határozottan úgy válaszolt: a kifejezés nem túlzó, sőt „késve reagál egy régóta zajló folyamatra”. A népességfogyás nem magyar sajátosság, az egész fejlett világot érintő jelenség, amely alól alig akad kivétel. Európában, Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában hasonló mintázatok figyelhetők meg: csökkenő születésszám, elöregedő társadalmak, egyre nagyobb nyomás a gazdasági és szociális rendszerekre.
A különbség szerinte nem abban van, hogy hol jelentkezik a probléma, hanem hogy az egyes országok mennyire hajlandók szembenézni vele. Magyarország ebből a szempontból kivételes helyzetben van, mivel az elmúlt másfél évtizedben a demográfia és a családpolitika a közpolitikai gondolkodás középpontjába került. Ez azonban – tette hozzá – önmagában még nem jelent megoldást, legfeljebb azt, hogy a kérdés kikerült a szőnyeg alól.
Sajnos azonban az intézkedések még nem érték el a kívánt célt, soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint az elmúlt évben.
„A születésszám évről évre csökken, és 2025-ben már az is reális forgatókönyv, hogy az újszülöttek száma hetvenezer alá esik” – mutat rá Benda József. A termékenységi mutatónk is lejmenetbe fordult. Ez történelmi mélypont, amely szerinte világosan jelzi, hogy történelmi folyamatba ágyazódó strukturális problémáról van szó. Ebben persze egyéb tényezők is közrejátszanak, de egyértelmű: csak állami pénzosztással nem lehet fordítani a kedvezőtlen demográfiai folyamatokon, a megoldáshoz jóval szélesebb körű gondolkodásra, cselekvésre van szükség.
Az Eurostat adatai alapján – ahogy az a grafikonon is látszik – Magyarország lakossága 2004-ben még 10,117 millió fő volt, míg 20 évvel később 9,585 millió fő, ami 5,26 százalékos csökkenés.
A szociológus kutató ugyanakkor rámutat, a mostani helyzet nem egyetlen kormány vagy generáció felelőssége, hanem „egy legalább hetven éve zajló folyamat következménye, amely most ért el a közvélemény számára is érzékelhető szakaszba”.
Az elöregedés csak a jéghegy csúcsa
Benda József hangsúlyozta, a társadalom elöregedése nem a kiváltó oka a demográfiai válságnak, hanem a következménye. „A valódi probléma, hogy az elmúlt évtizedekben felborult az egyensúly a rövid távú gazdasági érdekek és a fejlett társadalmak hosszú távú fenntarthatósága között” – emelte ki.
A jelenlegi gazdasági modell ugyanis kizárólag a piaci termelést és az azonnali megtérülést tekinti értéknek. „Minden olyan tevékenység, amely nem jelenik meg közvetlenül a GDP-ben, láthatatlanná válik – még akkor is, ha a társadalom működéséhez nélkülözhetetlen.” Egyes becslések szerint ez a láthatatlan munka – gyermeknevelés, idősgondozás, otthoni ápolás – akár a gazdasági teljesítmény közel harmadát (a GDP 30 százalékát) is kiteheti.
„Ha ezt a munkát nem ismerjük el értékteremtő tevékenységnek, az hosszú távon a „társadalmi tőke” leépüléséhez vezet. Ennek következménye nemcsak a születésszám csökkenése, hanem a humán erőforrás minőségének (mentális és fizikai egészség, a közbizalom, az együttműködési képességek és struktúrák) romlása is, ami a gazdaság versenyképességét csökkenti” – fogalmazott.
Főállású szülőség: nem kötelező minta, hanem választási lehetőség
Benda József megoldásként korábban is beszélt már a főállású szülőség elismeréséről, a Hivatásos Szülők programról. A gyermeknevelés munkaként való elismerése szerinte az egyik legnehezebb, ugyanakkor megkerülhetetlen kérdés. „A fejlett világ eddig kétféle válasszal reagált a termékenység csökkenésére. Az egyik a munkaerőimport, amely Nyugat-Európában évtizedeken keresztül lassította a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. A másik – jóval ritkább – megoldás a családközpontú társadalmi modell, amelyben a gyermeknevelés valódi társadalmi értékként jelenik meg” – mutatott rá.
Izraelt említette példaként, ahol bizonyos közösségekben a gyermekvállalás és a családi élet elsődleges szerepet kap, és ehhez intézményi támogatás is társul. Ennek köszönhetően tartósan 3 felett alakul a termékenységi ráta. Magyarországon ezzel szemben a főállású szülőség anyagi elismerése nem biztosít valódi megélhetést. „Nem szabad lenézni az értelmes, szabadon gondolkodó fiatalokat, és pénzzel kecsegtetni, hogy a gyermekvállalás mellett még többet dolgozzanak. Lehetővé kéne tenni, hogy ők dönthessék el: saját nagycsaládot akarnak, vagy éjjel-nappal másoknak dolgozni” – fogalmazott.
A szociológus kutató hangsúlyozta, nem arról van szó, hogy mindenkinek ezt az életformát kellene választania, hanem arról, hogy legyen meg a valódi döntési szabadság. „Kutatásaink szerint a magyar nők körülbelül egynegyede szívesen élne kizárólag a családjának, de ezt anyagi okokból nem teheti meg. Ha ez a mozgástér nem jön létre, az nemcsak a születésszámra hat ki, hanem a gyermekek idegrendszeri, testi és lelki fejlődésére is”, amit számos pszichológiai, neurológiai kutatás megerősít – hangsúlyozta.
Ezt pedig a magyar munkaerőpiac nem segíti. A második világháború előtt az édesanyák 25-30 százaléka dolgozott külső munkahelyen. Az egykori szocialista országokban az 1970–1980-as évekre 75 százalékra növelték a nők, az édesanyák kötelező foglalkoztatását. Ez folyamat Nyugat-Európában fokozatos kulturális és gazdasági átalakítással történt.
Megoldás a részmunkaidőben foglalkoztatás?
Ám míg a volt szocialista országokban mindössze 5-6 százalék a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, addig a nyugat-európai országokban ez jóval magasabb, ezzel is rugalmasságot teremtve, hogy a gyermeket vállaló anyák úgy tudjanak visszatérni a munkaerőpiacra, hogy közben a gyermek gondozásán van a hangsúly. A teljes állás melletti többgyermekes lét ugyanis életszerűtlen, időben és energiában nem kivitelezhető.
Benda József franciaországi példát hozott fel, ahol, bár a szülő nyolcórás munkaviszonyban van, de részmunkaidőben, négy órában foglalkoztatják. A munkabérének egy részét a munkáltató fizeti, míg a másik részét – amit a gyermekneveléssel tölt – az állam átvállalja. „Ez azért is követendő példa, mert minél korábban kerülnek intézményi ellátásba a gyermekek, annál nagyobb arányban jelennek meg később viselkedési, mentális, idegrendszeri, egészségügyi problémák” – vázolta Benda József.
Pszichológiai kutatások rámutatnak, hogy az élet első évének fejlődési folyamatában alakul ki a bizalom, az empátia, az együttműködési képesség, a szeretetre való képesség az ember idegrendszerében, és ezek később már nem pótolhatók. Ha itt nem kapják meg a gyermekek az egészséges mintákat, annak nemcsak egyéni, hanem – tömeges esetben - társadalmi következményei is lehetnek.
Statisztikai adatok szerint az idejekorán intézménybe került generációknál például magasabb a jogerősen elítélt fiatalkorúak aránya is.
A csökkenő házasságszám, a kapcsolati instabilitás és a gyermekvállalás halogatása ebben az összefüggésben nemcsak az okai a gyermekszám és a termékenység csökkenésének, hanem egyben a kisgyermekkori elhanyagolás transzgenerációs következményei is.
Az iskolai élmények világa
A kisgyermekkorban elvégezhető feladatok után fontos lépcső a kisiskolás korban megszerezhető élettapasztalatok kérdése is. Ha a gyermekek, akik esetleg csonka családban, egykeként nőnek fel, és az iskolában az a feladatuk, hogy egymást legyőzve versenyezzenek a pedagógusok jutalmáért, hol tudják megtanulni az együttműködést, amely a párválasztásban és a családi együttlétben nélkülözhetetlen?
Költői kérdés! A versenyeztetésre épülő iskolarendszer erre nem nyújt lehetőséget. Azért dolgoztuk ki 43 évvel ezelőtt a Társas Tanulás módszertanát – mondja Benda József, hogy olyan körülmények között nevelkedhessenek a diákok, ahol megélhetik a szeretetteljes együttlét lehetőségét, és alkalmat kapnak az együttműködés megtanulására.
Férfiak, apák és az idő hiánya
Kérdésként felvetődött, hogy a demográfiai vitákban miért esik kevesebb szó a férfiak szerepéről. Benda József szerint az apák jelenléte és felelőssége kulcsszerepet játszik a gyermekek fejlődésében. A probléma azonban szerinte nem nemi kérdés, hanem idő- és struktúraválság.
A jelenlegi gazdasági berendezkedés mindkét nemet egyre hosszabb munkaidőbe kényszeríti, miközben a család működtetéséhez szükséges idő és energia csökken. Ez nemcsak a gyermekvállalást nehezíti, hanem a generációk közötti együttműködést és szolidaritást is gyengíti – húzta alá. Míg korábban egy kereső is képes volt eltartani egy családot, addig ma két teljes állás mellett is sokan bizonytalanságot élnek meg.
Benda József szerint ez arra utal, hogy a termelési szerkezet nem az embert szolgálja, hanem inkább a gazdaság érdekrendszerét. Ennek hosszú távú következménye a családok szétesése, a közösségek meggyengülése és a társadalmi bizalom csökkenése – ahogy Ferenc pápa az Ez a gazdaság öl című könyvében megfogalmazta.
Technológia és elmagányosodás
De vajon hol kezdődik az egyén felelőssége? A technológiai fejlődés, a túlzott információhalmaz, a „minden elérhetővé válása” mekkora szerepet játszik a gyermekvállalás kitolódásában? Benda József ezt is inkább következménynek, mint kiváltó oknak tekinti. Véleménye szerint a digitális eszközök térnyerése összefügg azzal, hogy egyre több gyermek nő fel személyes gondoskodás nélkül, intézményi keretek között.
„Ha a gyermekek már életük első éveiben nem kapják meg a szükséges figyelmet és érzelmi biztonságot, később könnyebben válnak függőségek áldozatává, amelynek a digitális világ az egyik megjelenési formája csupán, és a tömeges elmagányosodás erősödéséhez vezet” – mondta. Kutatásokra hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy a mai fiatalok jelentős része a stabil párkapcsolatok hiánya miatt nem tud gyermeket vállalni. Ez a folyamat szerinte tovább mélyíti a demográfiai válságot, és olyan társadalmi problémákat erősít fel, mint a bizalmatlanság, az elszigetelődés és a közösségek szétesése.
Lakhatás, helyi közösségek és a jövő kockázatai
A lakhatási nehézség – amely szintén nem kizárólag magyar sajátosság – demográfiai válságban játszott szerepe is szóba került. Benda József szerint a lakhatás bizonytalansága komoly visszatartó erő a gyermekvállalásban, különösen a fiatalok körében.
A kedvezményes hitelek fontosak, de ki kellene egészíteni bérlakásprogramokkal és olyan átmeneti megoldásokkal, mint például a „fecskeházak”, amelyek öt-tíz éves átmeneti lakhatást biztosíthatnak a fiatalok számára. Kiemelte a készülőben lévő kollégiumi férőhelyek fontosságát is, ami a bérlői piacon lévő nyomás, hiszen csökkenthetné a bérleti díjakat.
Nem a népességcsökkenés, hanem a leépülés veszélyes
A jelenlegi születési trendek hosszú távon egy 6 milliós Magyarországot vetítenek előre. Benda József azonban nem önmagában a népességcsökkenésben látja a legnagyobb kockázatot, hanem a leépülés folyamatában. Egy kisebb lélekszámú ország is lehet élhető – hangsúlyozta –, de az odáig vezető út során jelentősen csökkennek az erőforrások, nőnek a társadalmi konfliktusok, és erősödik az elvándorlás.
„A leépülési folyamat óhatatlanul konfliktusokkal és belháborúval jár, mert a szűkülő erőforrások, a GDP-csökkenés, az intézménybezárások, a szakemberhiány (tanár, óvónő, orvos, postás, sofőr, eladó, ügyintéző, ápoló stb.), a működésképtelen közintézmények gazdasági, társadalmi és erkölcsi szinten is instabilitáshoz vezetnek” – sorolta a szociológus.
Benda József szerint a megoldás csak komplex, hosszú távú stratégiában képzelhető el.
Olyan társadalompolitikai fordulatra van szükség, amelyben az állam, a helyi közösségek és az egyének egyaránt szerepet vállalnak. A demográfiai válság ugyanis nem fog magától megoldódni – de még nem késő felismerni a cselekvési lehetőségeinket – mondta.
„Ez a gazdaság öl”
Nemrég a Magyar Közgazdasági Társaság egy újabb online kerekasztal-beszélgetést szervezett a témában, amelyen Benda József mellett Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki konferencia elnöke, Botos Katalin közgazdász, volt miniszter professzor emeritus vett részt Sisakné Fekete Zsuzsa közgazdász, statisztikus, az MKT elnökségi tagja moderálása mellett.
A diskurzus során a résztvevők arra tettek kísérletet, hogy a jelenséget ne pusztán szakpolitikai vagy gazdasági oldaláról vizsgálják, hanem mélyebb, strukturális és értékalapú összefüggéseiben értelmezzék. A beszélgetés címe – Ez a gazdaság öl – provokatív módon jelzi: nem egyszerűen rossz ösztönzőkről vagy elégtelen támogatásokról van szó, hanem egy olyan gazdasági és társadalmi rendről, amely fokozatosan feléli saját emberi alapjait. A fejlett világ demográfiai hanyatlása ugyanis ma már nem vitatható statisztikai tény, és mindennapi tapasztalat – ahogy azt fentebb is írtuk. A születésszámok csökkenése, a társadalmak elöregedése, a munkaerőhiány és a nyugdíjrendszerek fenntarthatatlansága egyazon folyamat különböző tünetei.
A demográfia mint lakmuszpapír
Elhangzott, hogy a demográfia sajátos tudományterület: lassú, nehezen fordítható folyamatokat vizsgál, ezért különösen alkalmas arra, hogy hosszú távú társadalmi tendenciákat jelezzen. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a születésszámok alakulása nem elszigetelt jelenség, hanem a társadalom működésének egyik legérzékenyebb indikátora.
Ha egy közösség nem képes vagy nem hajlandó önmagát reprodukálni, az mindig mélyebb okokra vezethető vissza.
A magyar adatok – különösen a havi bontásban kirajzolódó trendszerű csökkenés – világosan mutatják: a probléma nem ciklikus, nem átmeneti, és nem magyarázható pusztán gazdasági visszaesésekkel. Akkor is csökken a gyermekvállalási hajlandóság, amikor a gazdaság növekszik, és akkor is, amikor bőkezű családtámogatási rendszerek működnek. Ez a paradoxon már önmagában arra utal, hogy a kérdés gyökere nem a pénztárcákban, hanem a fejekben és a társadalmi struktúrákban keresendő.
A gazdaság öncélúságának problémája
A modern gazdaság fokozatosan elveszítette eszközjellegét, és öncélúvá vált. Botos Katalin rámutatott, a globalizációval együtt megjelent „láthatatlan tulajdonosok” világa elszakította a gazdasági döntéshozatalt az emberi léptéktől. „A pénzügyi alapok, befektetési struktúrák és transznacionális érdekcsoportok rövid távú profitlogikája nem kompatibilis azokkal a hosszú távú döntésekkel, amelyeket a családalapítás és a gyermeknevelés igényel” – fogalmazott.
A család időt, stabilitást, kiszámíthatóságot és elköteleződést feltételez. A globális kapitalizmus ezzel szemben a mobilitást, a rugalmasságot, a folyamatos alkalmazkodást és a fogyasztást jutalmazza. Ebben a környezetben a gyermekvállalás nemhogy nem támogatott döntés, hanem sok esetben racionálisan „büntetett” magatartás: karrierkieséssel, jövedelemcsökkenéssel és egzisztenciális bizonytalansággal jár.
Mindez nem egyes szereplők rosszindulatának, hanem a rendszer logikájának a következménye. Egy olyan gazdasági rendben, ahol a növekedés elsődleges mércéje a fogyasztás bővülése, a család szükségszerűen akadállyá válik, hiszen a családi erőforrás-megosztás csökkenti az egy főre jutó fogyasztást.
Az ember nem elszigetelt individuum
A vita egyik kulcskérdése az volt, hogy miért tartja magát illetékesnek az egyház gazdasági és demográfiai kérdésekben. A Magyar Katolikus Püspöki konferencia elnöke egyértelműen fogalmaz: a keresztény antropológia szerint az ember nem elszigetelt individuum, hanem alapvetően kapcsolati lény. A gazdaság, a politika és a társadalom nem semleges technikai rendszerek, hanem olyan struktúrák, amelyek vagy segítik, vagy akadályozzák az emberi kiteljesedést – tette hozzá Székely János.
Ebben az értelmezésben a gazdaság célja nem a profit maximalizálása, hanem az ember szolgálata. Nem akkor működik jól, ha növekszik a GDP, hanem akkor, ha képes biztosítani a teljes ember – testi, lelki és társadalmi – kibontakozásának feltételeit. Ez a szemlélet radikálisan szembemegy a mai közgazdasági fősodorral, ugyanakkor egyre több empirikus kutatás támasztja alá, hogy a jóllét és a boldogság nem azonosítható kizárólag az anyagi gyarapodással.
Az egyház ugyanakkor nagy hangsúlyt helyez a szubszidiaritás megjelenítésére is. Ez azt jelenti, hogy minden döntést azon a szinten érdemes meghozni, ahol rendelkezésre állnak a cselekvéshez szükséges erőforrások. A közösségek életének megszervezéséhez is a legkisebb egységekre érdemes támaszkodni: a családokra, civil közösségekre, településekre, ahol a leginkább érintettek a megmaradásban. Minden településen létre kellene hozni népesedési kerekasztalokat, ahol az érintettek fel tudják mérni a feladatokat és a lehetőségeket.
Az egzisztenciális vákuum és a gyermekvállalás
A beszélgetés egyik legerősebb gondolata az volt, hogy a demográfiai válság mögött egy mélyebb értelmi és egzisztenciális válság húzódik meg. Székely János megfogalmazásában a „demográfiai tél” valójában egy „egzisztenciális vákuum” következménye:
Az a társadalom, amely elveszíti a jövőbe vetett hitét, óhatatlanul elveszíti a gyermekvállalás természetes motivációját is.
A modern ember gyakran úgy tekint saját életére, mint önmagában álló projektre, amelynek értelme az egyéni önmegvalósításban merül ki. Ebben a keretben viszont a gyermek nem ajándék, hanem kockázat, nem jövő, hanem teher. A beszélgetés résztvevői szerint ez az értelmezési keret alapvetően összeegyeztethetetlen a fenntartható társadalmi működéssel.
A gyermek mint közösségi befektetés
A vita egyik legkonkrétabb szakpolitikai javaslata a gyermeknevelés társadalmi elismerésére irányult. Botos Katalin érvelése szerint a nyugdíjrendszer jelenlegi logikája alapvetően hibás, mert figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a jövő nyugdíjait nem a befizetések, hanem a felnevelt generációk termelik meg. Ha a gyermeknevelést nem tekintjük munkának és befektetésnek, akkor a rendszer önellentmondásba kerül. Ez a megközelítés nem cinikus, hanem realista: a társadalom fennmaradásához szükséges munkát kell elismerni, függetlenül attól, hogy az megjelenik-e a piacon. A gyermeknevelés ennek az egyik legfontosabb, mégis leginkább alulértékelt formája.
Civilizációs válaszút
A demográfiai válság tehát nem oldható meg technikai eszközökkel. Valódi fordulatra csak akkor van esély, ha a gazdaság újra eszközzé válik, és nem célként, hanem szolgálatként értelmezi önmagát. A család, a gyermek és az emberi kapcsolatok visszahelyezése a társadalom középpontjába nem ideológiai kérdés, hanem túlélési feltétel, amelyet csak egy kiemelt kormányzati szerv, egy minisztérium tud ellátni – szögezte le Benda József.
A kérdés végső soron nem az, hogy mennyibe kerül a gyermekvállalás támogatása, hanem az, hogy milyen árat fizetünk azért, ha nem vállaljuk. A demográfiai adatok könyörtelenül jelzik: az idő nem kedvez a halogatásnak.
A mostani kormány az elsők között vette magára a civilizáció megmentésének terhét. Vállalta a családok, a jövő nemzedékek támogatásának a felelősséget. Tovább kell lépnünk, mert nemcsak az a kihívás, hogy mennyit adunk a családoknak, hanem az is, hogy képessé tudjuk-e tenni a fiatalokat arra, hogy létszámában és a boldogulás mutatóiban egyaránt gyarapítani tudják az országot – fogalmazott a demográfus.
Benda József arra is felhívta a figyelmet, hogy Kitörési pontok a demográfiai válságból címmel könyv készül a témában, melyben ötven szerző száz írásban mutat rá a demográfiai válság okaira, illetve értekezik a lehetséges megoldásokról. A kötet a Magyar Közgazdasági Társaság gondozásában várhatóan január második felében jelenik meg.
Tovább gyorsult a magyarok a természetes fogyása
Benda József szavait a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, novemberre vonatkozó népmozgalmi adatai is alátámasztják. Az KSH az alábbi számokat publikálta:
– 5582 gyermek született, 11 százalékkal, 666-tal kevesebb, mint 2024 novemberében.
– 9686 fő vesztette életét, 9,3 százalékkal, 989-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.
– A népességfogyás a 2024. novemberi 4427-tel szemben 4104 fő volt.
– Ezer lakosra 7,1 élveszületés és 12,4 halálozás jutott. Az ezer lakosra jutó népességfogyás 0,4 ezrelékponttal, 5,3 főre csökkent.
Ami az év első 11 hónapját illeti, 2025. január–novemberben
– 65 913 gyermek jött világra, 7,4 százalékkal, 5269-cel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
– A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,31, egy évvel korábban 1,39 volt.
– A születések és a halálozások egyenlegének következtében a népességfogyás 46 809 fő volt, ez 5,0 százalékkal több az előző évi 44 567 fős értéknél.
Ami pedig az elmúlt egy év számait illeti, 2024. december és 2025. november között
– 72 242 gyermek született, 7,1 százalékkal, 5549-cel kevesebb a megelőző 12 havinál.
– 124 443-an haltak meg, 3,1 százalékkal, 3965-tel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.
– Ezer lakosra 7,6 élveszületés és 13,1 halálozás jutott.
Kapcsolódó:
