Zsidóink ismét tanúbizonyságot tesznek arról, hogy helyeslik a gázai mészárlást, és nem haboznának velünk, leendő palesztinokkal hasonlóképpen eljárni, ha az útjukban állnánk.
Ez a felháborító szöveg fogadja a Mazsihisz oldalára látogatókat:


Az alábbi nyilatkozatban (szóban) keresztények - többnyire mindenféle szekta önjelölt megváltói - állnak a mészárosok oldalára. Szégyen és gyalázat.

Forrás: a Mazsihisz honlapja.

Aliza Bin-Noun Izrael Állam Nagykövete részére!
A gázai események kapcsán fellángolni látszó antiszemita és Izrael-ellenes megnyilvánulások miatt, mi, bibliai alapokon álló keresztények fontosnak tartjuk kifejezni a szolidaritásunkat az Izraelben és a diaszpórában élő zsidósággal.
Tudjuk, hogy ezek a napok zsidók és palesztinok számára egyaránt szenvedéssel teljesek és a hírekben szereplő számok mögött mindkét oldalon apák, anyák, testvérek, gyermekek, hús-vér, érző emberek vannak, akik méltóságra és emberhez méltó életre születtek, nem pedig arra, hogy egy háború borzalmain menjenek keresztül. Imáink értük szállnak az Örökkévaló Isten elé, aki könyörülő és irgalmas, és nem gyönyörködik egyetlen ember halálában sem.
Tudjuk azonban azt is, hogy Izrael polgárai védelmében és nem az arab lakosság ellen választotta a katonai fellépést, és biztosak vagyunk abban, hogy minden lehetségest megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a felesleges áldozatokat.
Ugyanakkor elutasítjuk azt a Biblia szellemével ellentétes, antiszemita alapokon nyugvó cinizmust, amely egyenlőségjelet akar tenni a felelősség kérdésében egy demokratikus állam vezetése, hadserege és egy az emberi életet semmire nem becsülő terrorcsoport tagjai közé.
A háború okozta szenvedések első számú felelősei azok, akik gyűlöletet szítanak, mások megsemmisítésére hívnak fel, nem becsülik sem saját honfitársaik, sem más embertársaik életét, és nem riadnak vissza semmilyen szörnytettől sem egy elvakult és hazug ideológia nevében.
Szeretnénk tudatni Önökkel és a nemzetek között szétszórtan élő zsidósággal, hogy hozzánk hasonlóan nagyon sokan vannak, akik örülnek Izrael állam létének, szeretik ezt az országot, tisztelettel és megbecsüléssel gondolnak a hazájukban élő zsidó honfitársaikra.
Tisztelettel:

Éjféli Kiáltás Misszió elnöksége nevében: Nagy Erzsébet, Dálnoki László
Budapesti Autonóm Gyülekezet tagjai nevében: Piszter Ervin, Takács Ferenc, Görbicz Tamás lelkészek.
A nyilatkozattal kapcsolatban január 12, hétfő 13.30-ig csatlakozásukat és egyetértésüket kinyilvánító közösségek és magánszemélyek:
Evangéliumi Pünkösdi Közösségek Szövetsége nevében: Pataky Albert elnök
Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezetek nevében: Mézes László lelkész-elnök, Magyar Keresztyén Misszió Alapítvány,
Újpesti Teljes Evangéliumi Gyülekezet nevében: Kassai Farkas András
Menora Messiáshívő Gyülekezet nevében: Lengyel Péter, Pánczél János lelkész, Nagy István lelkész, Jászsági Gyülekezet
Olajfák Gyülekezet tagjai nevében: Budai Zsolt, Verebélyi Tibor, Dr. PhD Békeffy Lajos református lelkész, Dr Békefy-Röhring Klaudia Református lelkész
Szeretet Közösség Teljes Evangéliumi Egyház nevében: Folk Iván
Örömhír Misszió nevében: Szeder István, Kovács Attila, Zöld Tibor Bolla László, Vohmann Péter
Élő Szó Gyülekezete nevében: Hámori Attila, Csuhai József Baptista lelkipásztor
Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet nevében: Szerdi Szilárd, Pásztor
Országos Imacsoport Hálózat nevében: Nyeste Ferenc
Országos Imacsoport Hálózat Székesfehérvár térségnevében: Krepsz István
Tiszta Szív Gyülekezet nevében: Balla Tibor
Ceglédi Gyülekezet nevében: Tóth Géza vezető presbiter, Szénási Jonathan református lelkipásztor
Paksi Gyülekezet nevében: Tóth Gábor és Tóth Edit vezetők
Dávid Sátora nevében: Katona Pál Nemes Pál
RádióSansz (FM 87,8 MHz-Székesfehérvár) egész stábja nevében: dr.Németh Attila, Fóris Beáta
Dávid Hősei Gyülekezet nevében: Petz Zoltán
Élő Kapcsolatok Közössége (Pécs) tagjai nevében: dr. Hajdú János
Váci Keresztyén Gyülekezet nevében: Nagy Bálint
Szolnoki Gyülekezet Egyház nevében: Soós Péter lelkész
Szigetszentmiklósi Szabadkeresztyén gyülekezet nevében: Gere József
Agapé Gyülekezet Kemencei Közössége nevében: Hommer László
Charis Média Alapítvány és a Kör Tv Ráckeve Kht nevében: Cserna Gábor
Külön kérésre:
Németh Zoltán, Tóth Katalin, Gócza Sándor, Horgas Tamás, Sárdi György, Burján Ernőné, Sárdi Enikő, Prekopa István, Kántás János, Szappanos Éva, Prekopa János, Osztás Ágnes, Horváth Sándor.
Kapcsolódó: