László Attila MÖM-vezető írja:
Vasárnap szinte valamennyi fősodratú média közzétett egy videót, valamint legtöbb esetben a hozzá kapcsolódó egyoldalú tájékoztatást is, amelyben arról adtak hírt, hogy szombat este Nyíregyházán a Mamma Mia éjszakai szórakozóhely előtt hat biztonsági őr agyba-főbe vert három fiatalt.
Az országos hírt kapott eset konkrét előzményeiről egy helyi biztonsági őr tájékoztatott, aki egyébként már nem első alkalommal keresett meg, az utóbbi egy évben ugyanis észbontó állapotok uralkodnak a nyírségi éjszakában. Mint ismeretes, az elmúlt év augusztusában is napvilágot látott egy hasonló esett Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből, amikor Vásárosnaményban csak az isteni gondviselés mentette meg az éjszakai szórakozóhelyen megkéselt biztonsági szakember életét.
De visszakanyarodva a mostani esethez, amely két héttel ezelőtt kezdődött, amikor a mostani támadókat eltanácsolták az éjszakai szórakozóhelyről. A helyi informátorom elmondása alapján ez a társaság már akkor sem bírt magával, és egy 16 éves lányt drogoztak be, majd viselkedtek erőszakosan vele. Arról nincs biztos információ, azon az estén nemi erőszakig fajult az eset, vagy sem, de hogy a szándék megvolt az egészen bizonyos.
Most szombat este pedig a három fős társaság újra megpróbált bejutni a közkedvelt szórakozóhelyre, de a biztonságiak természetesen nem engedték be őket. Ekkor eltávoztak, majd hamarosan erősítéssel tértek vissza, és a helyi informátor elmondása szerint mintegy tíz főnyi legénységgel támadtak rá a biztonsági személyzetre. Az egyik támadó egy bokszerrel úgy megütötte az egyik őrt, hogy gyakorlatilag a fél arca leszakadt, jelenleg is kórházban van, és erősen kérdéses, hogy visszanyeri-e a szeme világát. A súlyos sérülései miatt egyelőre a szemét műteni nem lehet. A támadók egyébként feltételezhetően drog hatása alatt álltak. Ezt követően alakult ki az a csoportos verekedés, amely a helyszínen készült videónak köszönhetően tegnap bejárta szinte az összes internetes hírszolgáltatót. Az eset miatt heves vita alakult ki a közösségimédia-felületeken is. Többen a biztonságiakat hibáztatták, szakmai szempontból megközelítve a történteket.
A megtámadott biztonságiak közül két személyt vettek őrizetbe, és közel sem biztos, hogy a 72 óra leteltével szabadulni fognak. Nyilvánvalónak tűnik, hogy hibáztak az őrök, de ismerve a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében uralkodó éjszakai állapotokat, borítékolható volt, hogy a bomba előbb vagy utóbb robbanni fog.
Mint az írásom elején említést tettem róla, már több esetben is fordultak hozzám az éjszakában dolgozó biztonságiak a tarthatatlan állapotok miatt. A panaszok minden esetben arról számoltak be, hogy a drogtól kivetkőzött (szinte egyöntetűen cigány származású) alakok miatt kritikussá vált a helyzet. Legyen szó akár éjszaki szórakozóhelyekről, vagy akár falunapokról, állandó probléma a csoportos erőszak, és ilyenkor nem ritkán a kés is előkerül. A rendőrség több esetben bizonyult már tehetetlennek, és volt már rá példa, hogy az álmodozó rendőr jelenlétében a biztonságiak bilincselték meg a garázdálkodókat, majd adták át őket azt követően a rendőröknek.
A mostani eset jól megmutatta, hogy a drog hatása alatt álló garázda alakokat szinte képtelenség ártalmatlanná tenni.
Persze a magukat jogvédőként feltüntető kisebbségi sarlatánok is azonnal a porondra léptek, Száva Vincével az élen, aki a megtámadott biztonságiak túlkapását azonnal rasszista indíttatású erőszaknak mutatja be, és március 10-én péntek este 9 órára meg is hirdettek egy „békés tüntetést” a nyíregyházi szórakozóhely előtti parkolóba. Viszont az esetet követően összefogtak az éjszakában dolgozó biztonságiak is, ugyanis elegük lett abból, hogy minden hétvégén az életüket kockáztatják nevetségesen alacsony bérekért, és még számtalan esetben őket hurcolják meg, vagy kerülnek börtönbe, a magukból kivetkőzött, zombi modra támadó drogos csőcselék miatt. Ezért ők is megkezdték egy demonstráció szervezését március 10-én, péntek estére, és már több százan vannak.
Borítékolható, ha még nem is március 10-én este, de „a bomba hamarosan robbanni fog”.
Zoom
A magyar társadalom normális tagjai napjainkra eljutottak abba az állapotba, hogy már nem akarják tolerálni a sérelmükre futószalagon elkövetett etnikai agressziót. Amely reakciót ugyan lehet rasszizmusnak vizionálni, de valójában a jelenkor magyar társadalmának egyik legnagyobb feszültségforrását jelenti az a tény, hogy az itt élő cigányság egy jelentős része egyszerűen nem tud, és nem is akar megtanulni viselkedni.
Napjainkra kialakult egy olyan „gettókultúra”, amely a többségi társadalmat alkotó magyarság iránti gyűlöletre, a rendszeres kábítószer-fogyasztásra és a bűnözői életforma népszerűsítésére épül. Ehhez adódik továbbá az egyes kisebbségi hangadók bűnpártoló és uszító magatartása mellett az állami szervek elnéző hozzáállása, amely lassan kimeríti a rendszerszintű bűnpártolás fogalmát is.
Frissítés: beletaposok a beledbe, te biztonsági kutya, belehugyozok anyátokba, megértetted, te faszszopó?
Ezek után nem is értjük, miért kapta a verést...
2. frissítés: "beszaladunk és dirr-durr, szétverjük az egészet a gecibe"
Békés szándék cigány módra.
3. frissítés: ártatlanroma-hangüzenet cenzúrázatlanul: